Mezőgazdasági szaktanácsadás

Tartalomjegyzék

1. A mezőgazdasági szaktanácsadás fogalma, célja
A szaktanácsadás célja
Gazdasági célkitűzések
Társadalmi célkitűzések
A vidéki szaktanácsadás funkciói

2. A mezőgazdasági szaktanácsadás története, fejlődése Magyarországon

3. Szaktanácsadási politika
3.1. A szaktanácsadási politikát befolyásoló fontosabb tényezők
Gazdálkodási cél
Szaktanácsadási elvek
A szaktanácsadási rendszer struktúrája, személyi összetétele
Oktatási és kutatási politika
A rendelkezésre álló természeti, gazdasági és emberi erőforrások
A vidékfejlesztés nemzeti prioritásai
3.2. A szaktanácsadási politika színterei
Nemzeti szaktanácsadási politika
Helyi (vagy regionális) szaktanácsadási politika

4. A mezőgazdasági szaktanácsadás legismertebb stratégiái, megközelítési
módszerei
4.1. Az állam által támogatott szaktanácsadási rendszerek
4.2. Gazdaszervezetek által végzett szaktanácsadás
4.3. Kereskedelmi célú szaktanácsadás
4.4. Magán szaktanácsadás

5. A szaktanácsadás területén dolgozók funkciói
5.1. A szaktanácsadó
5.2. A szaktanácsadó segítői
5.3. A szaktanácsadásban dolgozók számát befolyásoló tényezők

6. A tanácsadás szakterületei

7. A mezőgazdasági ismereti és információs rendszer (MIIR)
7.1. Az információ-technológiai eszközök használata
Direktivált adatok és információk
Generált adatok és információk
Kért (lekért) adatok és információk
Gyűjtött adatok és információk
Egyéb, kapcsolódó adatok és információk
7.2. A mintagazdaságok szerepe az ismereti és információs rendszerben
Szakiskolai (közép- és felsőszintű tanintézetekhez kapcsolódó) gazdaságok
Kutatóintézetek által működtetett kísérleti gazdaságok
Önálló mintagazdaságok
7.3. A helyi mezőgazdasági ismereti és információs rendszer értékelése

8. A szaktanácsadó szervezetek elsődleges célcsoportjai

9. Döntéstámogatás
9.1. A döntések típusai
9.2. A szaktanácsadás formái

10. A szaktanácsadás folyamata
10.1. A problémamegoldó szaktanácsadás folyamatának általános modellje
Első lépés: Indító észlelés
Második lépés: A problémák és lehetőségek feltárása
Harmadik lépés: A célok megfogalmazása
Negyedik lépés: A szaktanácsadás
Ötödik lépés: Az értékelés
10.2. Problémamegelőző szaktanácsadás
A célcsoport kiválasztása
A célcsoport elemzése
– A célcsoport helyzete
– A célcsoport ismeretei
– A célcsoport mely tagjai hozzák a döntéseket
– A célcsoport által igénybe vett kommunikációs csatornák
– A célcsoport tagjai és a szaktanácsadó közötti viszony
A célcsoportra vonatkozó adatok megszerzése
– A területen élő befolyásos személyiségek helyzetértékelése
– Információgyűjtés kérdőívek segítségével
– Információgyűjtés kiadványokból
– Az információgyűjtés komplex megközelítése
A szaktanácsadás ütemezése
A szaktanácsadói program tervezetének megítélése
Szaktanácsadói programtervezet összeállítása

11. Szaktanácsadási etika
A korrekt ajánlattétel
Tárgyilagosság és pártatlanság
Információk a kapott vagy a fizetett jutalékokról
A titkosság
A tanácsadói díj megállapítása
Az érdekütközések elkerülése
A tanácsadó és az ügyfél kapcsolata
Etika amerikai módra
Etika magyar módra

12. Hatékony munkacsoportok kialakítása
Első szakasz: A csoport alakulása, formálódása
Második szakasz: A polarizáció, ellenállás fázisa
Harmadik szakasz: Konszolidáció, rendeződés fázisa
Negyedik szakasz: Produktivitás, teljesítés fázisa
További kritériumok
Ötödik szakasz: Elszakadás vagy változtatás, átalakulás fázisa

13. Az új ismeretek adaptálásának és elterjedésének folyamata
13.1. Innováció
13.2. Az adaptációs folyamat fázisai
Nem tudatos fázis
Tudatos fázis
Információs fázis
Értékelési fázis
Kísérleti fázis
Elfogadási fázis
13.3. Az innovációk, az újdonságok terjedése
Innovátor vállalkozók (újítók)
A korai alkalmazók/elfogadók
Korai többség
Késôi többség
Lemaradók
13.4. Az újítások elterjedését befolyásoló tényezők
A gazdálkodóra, illetve a végzett tevékenységre vonatkozó tényezők
A gazdálkodó kora
A gazdálkodó szakképzettsége
A gazdálkodó és a szaktanácsadó kapcsolata
A gazdaság mérete és bevétele
Az újításra vonatkozó tényezők
Az újítás bekerülési költsége
Az újítás értéke, az érzékelt előnyök
Illeszthetőség, az újítás összeférhetősége
Az újítás bonyolultsága, komplexitása
Megfigyelhetőség, az újítás kipróbálhatósága
Az újítás oszthatósága
Az újítások elterjedését befolyásoló egyéb (külső) tényezők

14. Az ismeretátadás módszertana
14.1. A kommunikáció fogalma
14.2. Az emberi kommunikáció típusai
14.3. A kommunikáció folyamata
Az üzenet kódolása
A csatorna
Az üzenet dekódolása
Az üzenet értelmezése
14.4. A verbális és nem verbális kommunikáció
14.5. A sikeres kommunikáció feltételei a beszédben
A sikeres kommunikáció további feltételei
Önmegjelenítés
Kapcsolat
A hír felfogása
Visszajelzés
A hatékony kommunikáció korlátainak ismerete
14.6. A szaktanácsadók számára legfontosabb szociálpszichológiai ismeretek
Érzékelés, észlelés
Figyelem
Emlékezés
Motiváció
A szaktanácsadó hatalmának forrásai
14.7. A szaktanácsadásban alkalmazható ismeretátadási módszerek csoportosítása
14.8. Egyéni kommunikációs módszerek
Az egyéni tanácsadáskor alkalmazott konzultáció folyamatmodellje
Kapcsolatépítés
Helyzetelemzés
Célmegjelölés
Magatartáselemzés
Perspektívaelemzés
Döntés
Cselekvési terv
A megbeszélés
Eredményértékelés
A farmlátogatás előkészítése
A konzultáció lefolytatása
A konzultációt követő teendők
14.9. Csoportos ismeretátadási módszerek
A közönség
A cél
A témakör
Az idő
A hely
Az előadás szerkezete
Az előadás megtartása
Az előadás értékelése
A bemutatók előkészítése
A bemutató céljának meghatározása
A bemutató célcsoportjának és időpontjának eldöntése
A bemutató céljait segítő üzenetek és információk kiválasztása
A bemutató gazdaság kiválasztása
A bemutató gazdaságra vonatkozó adatok megismerése
A bemutató lefolyásának megtervezése
A bemutató levezetése
Felkészülés a vita levezetésére
A vita céljának meghatározása
A témakör pontos, tömör meghatározása
Az összehívott csoport elemzése
Részletes vitavázlat (napirend) készítése
A csoporttalálkozó feltételeinek biztosítása
A vita lefolytatása
Vitaülés kezdete
Vitaindítás
Vitairányítás
Vita lezárása
Megjegyzések a kérdések használatához
A csoportos vita előnyei és hátrányai az előadásokkal szemben

15. Oktatástechnikai segédeszközök előkészítése és használata
Táblák, vizuál táblák (flipchartok)
Az írásvetítő
Vetített kép (dia)
A videó lejátszók

16. Mezőgazdasági szaktanácsadás finanszírozása, Szerződéskötés
16.1. A mezőgazdasági szaktanácsadás finanszírozása
16.2. Az ajánlat és szerződéskötés
Szóbeli megállapodás
Nyilatkozat
Írásbeli szerződés
16.3. A szolgáltatás díjának megállapítása
Időegységre eső díj
Megbízási díj alkalmazása
A tanácsadás eredményétől függő díj
Átalánydíj

17. Szaktanácsadói névjegyzék
Irodalomjegyzék

4.1. Az állam által támogatott szaktanácsadási rendszerek

A századfordulót követően a mezőgazdaságban is egyre nagyobb teret kaptak az új tudományos
eredmények. Az új ismeretek bővülése, a vállalkozók részéről jelentkező igény és
a népesség számának növekedése arra ösztökélte a kormányokat, hogy a magasabb hozamok
érdekében támogassák az új ismeretek elterjesztését. Fontosságára való tekintettel
indokoltnak látszott a jelentős állami támogatás. A kezdeti időszakot jellemző mezőgazdasági
szaktanácsadás átalakult vidéki szaktanácsadássá, míg a többi feladat (pl. inputellátás,
egészségügyi szolgáltatás) átkerült más, specializált kormányügynökségekhez.
Az állam által támogatott szaktanácsadás elsősorban azokban az országokban terjedt el,
ahol kezdetekben maga az állam kívánta előmozdítani a mezőgazdasági termelés, majd a
mezőgazdaságból élők életszínvonalának növelését. Az így életre hívott szaktanácsadási
rendszerek politikai beavatkozás nélkül felügyelik az élelmiszertermelést, és elméletileg
valamennyi gazdát támogatják. Ezektől a rendszerektől elsősorban azt várják, hogy elősegítsék
a teljes mezőgazdasági népesség életszínvonalának emelkedését. Valójában azonban
egyik országban sincsenek meg a feltételei annak, hogy a szaktanácsadási rendszerek a
vállalkozók minden csoportját elérjék. A gyakorlatban az árutermelő gazdák jobban igénylik
az információt, mint az önellátásra vállalkozók, és ezért az előbbiek szorosabb kapcsolatot
építenek ki a tanácsadókkal.
4.1.1. Többcélú (általános) szaktanácsadás
A többcélú szaktanácsadás módszere olyan stratégiát követ, mely a lehető legtöbb új kutatási
eredmény bevezetését célozza meg. A szakmai információt diszkrimináció nélkül (de nem
feltétlenül stratégia nélkül) terjeszti a mezőgazdasági társadalomban. A vállalkozó szabadon
dönti el, hogy elfogadja, kipróbálja, adaptálja vagy elutasítja az új ötleteket. Az adaptálás a
vállalkozók autonóm döntésétől függ. Gyakran a jobb helyzetben levő ügyfelek (vagyis akik
könnyebben jutnak információhoz és az újításhoz szükséges forrásokhoz) előbb adaptálják
az újításokat, így növelik viszonylagos gazdagságukat.
Az újításokat néhány „progresszív” ügyfél, például „mintagazda” vezeti be először, s
kezdeményezői lesznek az autonóm szétterjedési folyamatok beindulásának. E módszernek
leginkább a legjobb vállalkozók élvezik előnyeit, ezáltal állandóan nő a szakadék a mintegy
20%-ot kitevő „rajongók” és a 80%-ra tehető többi vállalkozó termelési színvonala között.
Éppen ezért kérdőjelezhető meg a módszer eredménye. A szaktanácsadóknak tudniuk kell,
hogy nemcsak a rajongóknak kell átadniuk az új ismereteket, hanem minden vállalkozónak.
A módszernek számos gyenge pontja is van, amelyeket a következőkben lehet összefoglalni:
A vállalkozóknak ajánlott technológiák vagy csomagtervek gyakran nem megfelelőek
vagy nem teljesek. Sokszor a technológiai fejlesztést a kutatóintézetekre bízzák, amelyek
nem ritkán a saját, elszigetelt világukban élnek, és így gyakran nem veszik figyelembe, sőt
néha nem is ismerik a vállalkozói rendszereket, valamint a vállalkozók céljait.
A technológia hasznosítását megakadályozhatja az is, hogy az információt és a szolgáltatásokat
a szaktanácsadók nem olyan arányban ajánlják fel, ahogyan a termelő igényli.
Például a fejlődő országokban az innovációs folyamatok gyakran azért nem megfelelőek,
mert a termék-előállítás egyes elemei a farmerek számára nem érhetők el.
A harmadik probléma a mezőgazdasági lakosságnak a forrásokhoz való hozzájutása,
valamint a gazdálkodási rendszerek heterogenitása. Ebben a vonatkozásban azt szükséges
megemlíteni, hogy a tanácsadóknak csak a vállalkozók egy részével van közvetlen kapcsolatuk
(gyakran csak azok töredékével), a többieket a termelés során közvetve érik el. Így a
vállalkozók többségének önerőből kell összegyűjteniük a fejlesztéshez szükséges ismereteket
és szolgáltatásokat, ami gyakran lehetetlen vállalkozás.
További gyenge pontok:
– a költségvetési támogatás a politikai erőviszonyok függvényében évről-évre változhat,
– gyenge a kapcsolat a kutatással,
– nem figyel kellőképpen a kedvezőtlen körülmények között vállalkozók csoportjaira,
– az ügyfelek nem vesznek részt a számukra kidolgozandó programok fejlesztésben.
E megközelítési módszer sikere a mezőgazdasági népesség életszínvonalának növekedésével
mérhető.
4.1.2. Integrált szaktanácsadás
Az 1970-es évek elején a fejlett országokban nyilvánvalóvá vált, hogy a befolyással bíró
intézmények összességét koordináltan kell bevonni a mezőgazdasági termék-előállítás
növelésébe és a vidékfejlesztési programokba. A szaktanácsadás integrált megközelítési
változatai leggyakrabban területfejlesztési projekteken keresztül valósulnak meg, és
az ott fellelhető problémák egész sorára koncentrálnak. Ennek megfelelően az idetartozó
változatok lehetnek mezőgazdasági orientáltságúak, különösen, ha a mezőgazdasági
minisztériumok szervezik azokat, vagy követhetnek szélesebb körű, vidékfejlesztési célokat,
melyek megvalósítását elsősorban a népjóléti, illetve a vidékfejlesztési minisztériumok
irányítják.
A rendszer integráltsága abban mutatkozik, hogy a szaktanácsadáson túl a tevékenységük
kiterjed a mezőgazdasági népesség továbbképzésére, koordinálhatják a kedvezményes inputellátást,
támogathatják és ellenőrizhetik a hitelfelvételeket, valamint közreműködhetnek a
marketing szolgáltatások fejlesztésében. Az integrált megközelítés szerint támogatott célcsoportba
mindenki beletartozik, aki igényli a felajánlott támogatás valamelyik formáját.
A projektekben leginkább a vállalkozók különböző csoportjai, pl. a mezőgazdasági női
lakosság, valamint a kedvezőtlen körülmények között élők vesznek részt.
Az integrált szaktanácsadás óriási érdeme, hogy koordinálja a forrásokat, szolgáltatásokat
és a szaktanácsadást. Ezen túlmenően erősen koncentrálnak a humán erőforrások fejlesztésére
is mind közösségi, mind családi szinten. Az így dolgozó szaktanácsadók elsődleges
feladata az, hogy segítsék a vállalkozókat az önszerveződésben és a rendelkezésre álló források
felhasználásában.
A rendszer gyenge pontjait a következőkben foglaljuk össze:
– az integrált módszer inkább a forrásátadást, mint a szakmai és technológiai fejlesztést
támogatja,
– ott, ahol a források szűkösen állnak rendelkezésre, általában a jobb módú, illetve a
progresszívebb gazdák húznak hasznot az új lehetőségekből, a hitel és marketing-szolgáltatásokból,
– a rendszer viszonylag fejlett infrastruktúrát igényel. A rossz infrastruktúra hátráltatja a
források továbbításának folyamatát, nem biztos, hogy azok időben, és a legszükségesebb
helyen állnak rendelkezésre.
Az integrált szaktanácsadási programok akkor sikeresek, ha minél többen élnek a programok
által felajánlott lehetőségekkel és szolgáltatásokkal.
4.1.3. Képzési és látogatási szaktanácsadás
A képzési és látogatási szaktanácsadás (a szakirodalomban angolul Training and Visit
System kifejezéssel [rövidítve „T & V”] terjedt el) az előzőekben ismertetett, minisztérium
által irányított rendszerek speciális változata. A T & V rendszert több mint 40 fejlődő
országban alkalmazzák a Világbank anyagi támogatásával.
A rendszer bevezetésének elsődleges célja az volt, hogy átalakítsák és fejlesszék az
országban már működő tanácsadási rendszert, mindenekelőtt javítsák a helyszíni tanácsadási
tevékenység szakmai tartalmát, és rendszeresebbé tegyék a szaktanácsadók helyszíni megjelenését.
A módszer a tanácsadói menedzsment hangsúlyozásán túl a technológia átadására
fordítja a figyelmet abból a célból, hogy növekedjék a mezőgazdasági output. Ezáltal a gazdasági
növekedést serkenti abban bízva, hogy hosszú távon az emberi erőforrások fejlődése
is elérhető lesz. A rendszerre jellemző az egységes megközelítés. A gyakorlatban a szaktanácsadók
kéthetes periódusokban 20–25, úgynevezett mintagazdát látogatnak meg,
akik várhatóan adaptálni képesek az új ismereteket. A bevált újszerű eredményeket és technológiákat
már a mintagazdák terjesztik el a falusi népesség körében. E változat igazi sajátosságai
abból adódnak, hogy kevésbé, főleg középszinten képzett szaktanácsadókkal kell
megoldania az elmaradott területek gazdasági fejlesztését. Ez csak akkor alkalmazható, ha
a tanácsadókat rendszeresen továbbképzik, és lehetőséget nyújtanak arra, hogy igény
szerint a szaktárgyi specialistákkal konzultálhassanak. A tanácsadók szakmai elhivatottsága
– valószínűleg a képzetlenségükből adódóan – nem mindig a legmegfelelőbb, ezért
a vezetés munkájuk hatékonyságát rendszeresen, személyesen ellenőrzi.
A T & V rendszer a programok elkészítése során az „átlagos gazda” igényeit és lehetőségeit
veszi figyelembe. Ez a szemlélet eléggé merev és leegyszerűsített megközelítése a
problémának, hiszen az egyes körzetek eltérő ökológiai adottságokkal rendelkeznek, melyek
determinálhatják az ott kialakult gazdálkodási formákat vagy a termelési színvonalat.
A programok kialakításába az ügyfeleket ritkán vonják be, holott a rendszeres felhasználói
visszacsatolás az igényorientált tanácsadási rendszer nélkülözhetetlen feltétele.
A képzési és látogatási rendszer alkalmazását – hibái ellenére – a Világbank erősen támogatta
és támogatja. Tisztában van azzal, hogy e rendszer is reformra szorul, mégpedig a
helyzetspecifikáció, a pénzügyi fenntarthatóság, a rendszer rugalmassága és a vállalkozók
programfejlesztésben való részvételének tekintetében. A T & V rendszernek nyilvánvaló
eleme a felülről való kezdeményezés, amely bizonyos esetekben (pl.: Afrikában) a sikert biztosíthatja.
Ezzel megoldható a rendszer és a programok felügyelete, valamint rendelkezésre
állnak az azokhoz, továbbá a helyi stáb működtetéséhez szükséges pénzügyi alapok.
A rendszer gyenge pontjait a következőkben foglalhatjuk össze.
– A T & V rendszer feltételezi, hogy a háttérintézmények is jelen vannak és segítenek a
közösség ügyeinek (hitel, a földreform stb.) intézésében.
– A T & V rendszer nagyon jó szervezést igényel a középvezetői szinten. A felelős
személyeknek jelentős erőfeszítéseket kell tenniük a képzési célok kitűzésében, a helyszíni
munkatervek kidolgozásában, a témaspecialisták és a helyi ellenőrök toborzása
során, valamint a közlekedési költségek és az ellenőrzést végző vezetők költségeinek
finanszírozásában. Az ilyen jellegű feladatok egy bizonyos szintű kötelességtudatot
igényelnek, ami a tapasztalatok szerint a mezőgazdasági minisztériumok középvezetői
szintjein nem mindig található meg.
– Az ügyfelek nem, vagy csak korlátozottan vesznek részt a programfejlesztésben.
– A rendszer működtetése drága, mivel a rendszeres továbbképzés magas anyagi ráfordítást
igényel.
A T & V rendszer sikerét a szaktanácsadásba bevont gazdák számával és az azok szakmai
fejlődésében beállt pozitív változás mértékével mérik.
4.1.4. Oktatási intézményekre (egyetemekre) alapozott szaktanácsadás
Ennek a tanácsadási változatnak az alkalmazói abból az alapelvből indulnak ki, hogy az
egyetemi és főiskolai karok oktatói és kutatói olyan szaktudással rendelkeznek, amit a
vállalkozók is fel tudnak használni. A rendszer teljesebb változata az USA-ban található,
de ilyen rendszer működik Finnországban és Skóciában is. A továbbiakban az Egyesült
Államokban működő rendszert ismertetjük.
A szaktanácsadást a szövetségi és az állami törvényhozás felügyelete alatt hajtják végre.
A szaktanácsadási munka megalapozására és lefolytatására valamennyi államban egy vagy
több „Land-grant” (a szövetségi kormány által anyagilag támogatott) egyetemet jelöltek ki.
A helyi szintű szaktanácsadó hivatalokat a megyékben (vagy többmegyés rendszerben)
hierarchikus irányítási rendszerben működtetik. A módszer elsődleges célja olyan oktatási
programok végrehajtása, amelyek segítik a klientúrát problémáik megoldásában úgy, ahogyan
az társadalmilag is kívánatos, ugyanakkor a tanácsot kérő igényeit is kielégíti.
A szaktanácsadási szervezetek néhány speciális célja a következő:
– a mezőgazdasági termelés hatékonyságának javítása,
– a farmjövedelmek növelése, a mezőgazdasági jólét fokozása,
– a megfelelő mennyiségű, valamint jó minőségű farmáru előállítása a fogyasztók
számára (elfogadható áron),
– a család és az otthon megerősítése,
– a fiatalok tanulásának, illetve fejlődésének segítése.
Az összes program a teljes közönségnek szól. Az ügyfelek közé azok az önként jelentkezők
tartoznak, akiket érdekel a meghirdetett téma. Így például jelentős programok – különösen
a háztartás-gazdaságtannal és a kertészettel kapcsolatosan – folynak a nagyvárosokban.
A módszer oktató jellegű, külön hangsúlyt fektet a kutatási eredmények alkalmazására,
a problémák felismerésére és megoldására. A programtervezést azok ellenőrzik, akik az
oktatási intézmény tanrendjét állítják össze. Ez a megközelítés rendkívül költségtakarékos
lehet, mivel az oktatási intézmények tantermeinek, bemutatótereinek és felszerelésének
hatékonyabb kihasználását teszi lehetővé.
A rendszer gyenge pontjait az alábbiakban soroljuk fel:
– Nagy figyelmet igényel a programszervezők részéről a gazdák számára is érthető
„gyakorlati megközelítés” folyamatos fenntartása.
– Nehéz biztosítani a kapcsolattartást a mezőgazdasági ismereti és információs rendszer
más tagjaival.
A programok sikerét a tanfolyamokon részt vevők számával mérik.
4.1.5. Ügyfélre (egy célcsoportra) alapozott szaktanácsadás
A célcsoportos módszer olyan szaktanácsadási eljárás, amely gondosan szelektált információval
látja el és támogatja a népesség kiválasztott csoportját. A támogatott személyek leggyakrabban
vagy a kedvezőtlen feltételek között vállalkozók, vagy az etnikai kisebbség
tagjai közül kerülnek ki. A szolgáltatásokat mindig a célcsoport igényeihez igazítják.
E szaktanácsadás jellemzője elsősorban a problémaorientált megközelítés, és kevésbé a technológia-
fejlesztés, ezért az ügyfelek aktív részvétele elengedhetetlen a programok kialakítása
és megvalósítása során.
A célcsoportokat szükségleteik és/vagy lehetőségeik hasonlósága alapján választják ki.
Tagjai jellemzôihez igazítva fejlesztik ki a technológiai csomagterveket és javaslatokat, bár
gyakran nehéz annak biztosítása, hogy a felkínált lehetôségek csupán a megcélzott csoport tagjainak
hozzanak hasznot. A kisvállalkozók számára megfelelő mennyiségű input biztosítása,
az elosztási rendszer megteremtése és más intézkedések elősegíthetik a célcsoporton belül az
információ horizontális elterjedését. Ez a módszer tehát a kevésbé haladó szinten termelő vállalkozókat
próbálja segíteni (a tapasztalatok szerint idetartozik azok 80%-a).
A rendszer gyenge pontjai:
– A célcsoportos megközelítés a felülről való kezdeményezés tipikus változata. Mivel
azonban az irányítás felső szintjei igen sok esetben nincsenek tisztában a konkrét
igényekkel, ezért a támogatandó célcsoportok meghatározása gyakran nem megfelelő.
– A rendelkezésre álló források gyakran ad hoc jellegűek, így hamar kimerülnek.
– Nem hangsúlyozza a technológia fejlesztését, ami a termelékenységnek a továbbra is
azonos szinten való tartását okozhatja.
A módszer sikerét a gazdaságilag elmaradottabb gazdák felzárkózási ütemén lehet felmérni.