A szarvasmarha-ágazat gazdasági, szervezési és piaci kérdései

ELŐSZÓ
1.A TEJ- ÉS MARHAHÚSTERMELÉS JELENTŐSÉGE
1.1.A TEJTERMELÉS ÉS FOGYASZTÁS VILÁGGAZDASÁGI JELENTŐSÉGE
1.2.A MARHAHÚSTERMELÉS ÉS FOGYASZTÁS VILÁGGAZDASÁGI JELENTŐSÉGE
1.2.1.Előrejelzések a világ marhahús piacán
1.3.A TEJTERMELÉS ÉS FOGYASZTÁS EURÓPAI JELENTŐSÉGE
1.3.1.Tendenciák és előrejelzések az EU tejpiacán
1.4.A MARHAHÚSTERMELÉS ÉS FOGYASZTÁS EURÓPAI JELENTŐSÉGE
1.4.1.A marhahúsfogyasztás jelentősége az Európai Unióban
1.4.2.Tendenciák és jövőbeli kilátások az EU marhahústermelésében
1.4.3.Jelölési rendszer az EU szarvasmarha ágazatában
1.5.A TEJTERMELÉS ÉS FOGYASZTÁS MAGYARORSZÁGI JELENTŐSÉGE
1.5.1.A hazai tejtermelés helyzete
1.5.2.A tej és tejtermék-fogyasztás helyzete és jellemzői Magyarországon
1.5.3.A hazai tej és tejtermék-forgalmazás helyzete és főbb tendenciái
1.5.4.A tej és tejtermékek külkereskedelmének alakulása
1.6.A MARHAHÚSTERMELÉS ÉS FOGYASZTÁS MAGYARORSZÁGI JELENTŐSÉGE
1.6.1.A hazai marhahústermelés helyzete
1.6.2.A marhahús-fogyasztás helyzete és jellemzői Magyarországon
1.6.3.A hazai húsforgalmazás helyzete és főbb tendenciái
1.6.4.A marhahús külkereskedelmének alakulása
1.7.A SZARVASMARHA ÁGAZAT VÁLLALATGAZDASÁGI JELENTŐSÉGE
1.7.1.A tejhasznú szarvasmarhatartás üzemtani jelentősége
1.7.2.A húsmarhatartás üzemtani jelentősége
2.AZ ÁGAZAT TERMELÉSI ALAPJAI
2.1.ÜZEMMÉRET
2.2.SZERVEZETI KERETEK
2.2.1.A termelői csoportok szerepe az ágazatban
2.2.1.1.A termelői szervezettség helyzete az EU mezőgazdaságában
2.2.1.2.Koncentráció és szervezettség az EU tejágazatában
2.2.1.3.Koncentráció és termelői szerveződés a hazai tej-termékpályán
2.2.1.4.A termelői csoportok általános jellemzői
2.2.1.5.Termelői csoportok a tejágazatban
2.2.1.6.A termelői csoportok támogatása
2.2.1.7.Várható eredmények, kilátások
2.3.TÁRGYI ESZKÖZÖK ÉS SZEREPÜK A TEJHASZNÚ TEHENÉSZETEKBEN
2.4.TÁRGYI ESZKÖZÖK ÉS SZEREPÜK A HÚSMARHA ELŐÁLLÍTÁSBAN
2.5.FORGÓESZKÖZÖK ÉS SZEREPÜK A TEJTERMELÉSBEN ÉS A MARHAHÚS ELŐÁLLÍTÁSBAN
2.6.MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁS A SZARVASMARHA ÁGAZATBAN
2.6.1.Munkaerő-gazdálkodás sajátosságai a tejhasznú tehenészetekben
2.6.2.Munkaerő-gazdálkodás sajátosságai a húsmarha tartásban
2.7.A TEJELŐ TEHÉNTARTÁS ÁLTALÁNOS TECHNOLÓGIÁJA
2.8.A HÚSMARHATARTÁS TECHNOLÓGIÁJA
3.AZ ÁGAZAT HOZAMAI TERMELÉSI ÉRTÉKE
3.1.A TEJTERMELÉS HOZAMAI
3.2.A MARHAHÚS ELŐÁLLÍTÁS HOZAMAI
3.3.A TEJTERMELÉS TERMELÉSI ÉRTÉKE
3.4.A MARHAHÚS ELŐÁLLÍTÁS TERMELÉSI ÉRTÉKE
4.A TERMELÉS KÖLTSÉGEI
4.1.A TEJTERMELÉS TERMELÉSI KÖLTSÉGEI
4.1.1.Anyag jellegű költségek
4.1.2.Személyi jellegű költségek
4.1.3.Speciális tárgyi eszközök költsége
4.1.4.Segédüzemági költségek
4.1.5.Egyéb közvetlen költség
4.1.6.Általános költség
4.1.7.Önköltség
4.2.A MARHAHÚS ELŐÁLLÍTÁS TERMELÉSI KÖLTSÉGEI
4.2.1.Anyagköltség
4.2.2.Személyi jellegű költségek
4.2.3.Felosztott költségek
4.2.4.Amortizáció és a fenntartás költségei
4.2.5Egyéb közvetlen költségek
4.2.6.Önköltség
5.AZ ÁGAZAT JÖVEDELMEZŐSÉGE ÉS HATÉKONYSÁGA
5.1.A TEJTERMELÉS JÖVEDELMEZŐSÉGE
5.2.A MARHAHÚS-ELŐÁLLÍTÁS JÖVEDELMEZŐSÉGE
5.3.FŐBB HATÉKONYSÁGI MUTATÓK ÉS SZÁMÍTÁSUK
5.4.A GAZDASÁGILAG ÉLETKÉPES ÜZEM JELLEMZŐI ÉS KRITÉRIUMAI
5.5.A GAZDASÁGILAG ÉLETKÉPES ÜZEM KRITÉRIUMAI MAGYARORSZÁGON
5.6.TEJTERMELŐ ÉS HÚSMARHATARTÓ CSALÁDI GAZDASÁGOK ÉLETKÉPESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA
6.A TEJTERMELŐ TEHENÉSZETEK TERVEZÉSE
6.1.HELYZETFELMÉRÉS ÉS HELYZETELEMZÉS
6.2.KONCEPCIÓ TERV
6.3.A TECHNOLÓGIA ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE
6.4.AZ ÁLLATÁLLOMÁNY VÁLTOZÁS TERVEZÉSE
6.5.A HOZAMOK, AZ ÁRBEVÉTEL ÉS A TERMELÉSI ÉRTÉK TERVEZÉSE
6.6.AZ ANYAGRÁFORDÍTÁSÁNAK ÉS ANYAGKÖLTSÉGÉNEK TERVEZÉSE
6.7.AZ ÉLŐMUNKA RÁFORDÍTÁS ÉS KÖLTSÉG TERVEZÉSE
6.8.A GÉPÜZEMELTETÉS TERVEZÉSE
6.9.A TÁRGYI ESZKÖZÖKKEL KAPCSOLATOS KÖLTSÉGEK TERVEZÉSE
6.10.AZ ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGEK TERVEZÉSE
6.11.KÖLTSÉGTERV ÉS PÉNZFORGALOM TERVEZÉSE
6.12.AZ ÁGAZAT FONTOSABB GAZDASÁGI MUTATÓI
6.13.ÉRZÉKENYSÉGVIZSGÁLAT, SZÖVEGES ÉRTÉKELÉS
7.AZ EU CSATLAKOZÁS ÉS VÁRHATÓ HATÁSAI AZ ÁGAZATRA
7.1.AZ EURÓPAI UNIÓ TEJPIACI SZABÁLYOZÁSA
7.1.1.Intervenció
7.1.2.Magántárolási támogatás
7.1.3.Kvóta rendszer
7.1.4.Jövedelemkiegészítő támogatások
7.1.5.Egyéb előírások
7.1.6.A tejpiaci szabályozás költségvetése és reformja
7.2.AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZÖS MARHA- ÉS BORJÚHÚS PIACI SZABÁLYOZÁSA
7.2.1.Közvetlen jövedelem kiegészítő támogatások
7.2.1.1.Speciális húsmarha támogatás
7.2.1.2.Szezonalítást csökkentő támogatás
7.2.1.3.Külterjes termelést ösztönző támogatás
7.2.1.4.Kiegészítő támogatás
7.2.1.5.Anyatehén támogatás
7.2.1.6.Vágási támogatás
7.2.2.Magántárolási támogatás
7.2.3.Intervenció (közösségi tárolás)
7.2.4.Külkereskedelem
7.2.5.A marha- és borjúhús piaci szabályozás költségvetése és reformja
7.3.MAGYARORSZÁG EU CSATLAKOZÁSÁNAK VÁRHATÓ HATÁSAI A TEJ ÉS HÚSVERTIKUMBAN
7.3.1.Fejlesztési lehetőségek a szarvasmarha ágazatban
7.3.1.1.Állománynövelés
7.3.1.2.A belső fogyasztás növelése
7.3.1.3.Integráció
7.3.1.4.Földbirtok-politika
7.3.1.5.Húsmarha program
7.3.1.6.Termeléstechnológiai fejlesztés
7.3.1.7.Környezetvédelmi beruházások végrehajtása
7.3.1.8.Marketing
FELHASZNÁLT IRODALOM
MELLÉKLETEK
I. MELLÉKLET
II. MELLÉKLET
III. MELLÉKLET
IV. MELLÉKLET
V. MELLÉKLET
VI. MELLÉKLET
VII. MELLÉKLET
VIII. MELLÉKLET

3.AZ ÁGAZAT HOZAMAI TERMELÉSI ÉRTÉKE

A termelés során arra törekszünk, hogy eladható, azaz piacképes termékeket és szolgáltatásokat állítsunk elő. A tevékenységünk eredményeként megtermelt termékeket, azaz a termelés produktumait összefoglalóan hozamnak nevezzük. A hozam a megtermelt termékek és szolgáltatások naturális egységben kifejezett mértéke. Ha a hozamokat a termelőkapacitás egységére vetítve mutathatjuk ki, akkor a fajlagos hozamot kapjuk, amivel a termelés színvonalát jól jellemezhetjük.
Az előállított termékeket jelentőségük, piacképességük alapján különböző csoportokba sorolhatjuk:

A főtermék a termelés vagy szolgáltatás elsődleges célja, produktuma. Főtermék például a tejhasznú tehenészetekben a tej.
Az ikertermékek a termelés során előállított közel azonos értékű termékek. Ikertermékek lehetnek a tejhasznú tehenészetekben a tej és az előállított marhahús.
A melléktermék a főtermék vagy ikertermékek előállítása mellett képződő alacsonyabb használati értékű produktum. Melléktermék lehet pl. a tehenészetekben a képződött szerves trágya.

Hozamok alapján csak az azonos terméket vagy szolgáltatást előállító vállalkozások, ágazatok hasonlíthatóak össze. A különböző tevékenységek hozamai egy-egy ágazaton belül csak közös mérőszámok segítségével vethetőek össze. Ilyenek például a tej egyenérték vagy a nagyállat egység.
A hozamok összehasonlíthatóságánál kitértünk a különböző mérőszámokra. Az összehasonlíthatóság legkézenfekvőbb mércéje a pénz, amelynek segítségével a legtöbb dolog egyértelműen mérhető és egymáshoz viszonyítható. Ezért a gazdálkodás során a gazdasági kalkulációkban legtöbbször az előállított termékek és szolgáltatások pénzben kifejezett értékét, a termelési értéket használjuk. A termelési értéket megkapjuk, ha az előállított termék vagy szolgáltatás egységét megszorozzuk egy meghatározott értékesítési egységárral. A termelési érték pontos meghatározásához (amennyiben felmerül) számításba kell vennünk még néhány olyan tényezőt, ami közvetlen hozamtartalomhoz nem köthető. Növelheti a termelési értéket a célzott támogatás, a biztosítási kártérítés, de néhány a termeléssel nem szorosan összefüggő tétel is. Ilyen például a kapott kamat és az osztalékbevétel, az infláció okozta árnövekedés, vagy az árfolyamok ingadozásából eredő árfolyamnyereség is. A termelési érték növelésének alapvető módja a hozamok fokozása. Ez általában mennyiségi többletet jelent, de a minőség fokozása is magasabb termelési értékhez vezet. Ez könnyen belátható, hiszen változatlan mennyiségű, de magasabb minőségű termékkel magasabb értékesítési árat lehet elérni. Az öncélú hozamnöveléssel viszont vigyáznunk kell, hiszen a hozamok vagy a minőség fokozása törvényszerűen a költségek növekedésével is jár. Ez azonban a vállalkozásunk szempontjából csak akkor kifizetődő, ha a költségnövekedés mértékénél nagyobb arányban nő a termelési érték.

3.1.A tejtermelés hozamai

A tejtermelő hasznosítási irányra szervezett szarvasmarha ágazat elsődleges fő terméke a friss árutej és az ehhez esetlegesen kapcsolódó tejtermék, de ezen kívül más olyan hozamolható termékekkel is találkozunk az ágazatban melyek értékesítésre kerülhetnek és ezek a következők lehetnek:
Tej Kényszervágott állatTenyészüsző
VágómarhaTrágyaVemhesüsző
Selejt tehénVágóborjúSzopós borjú

A friss árutej értékesítésekor általában a nagy fajlagos tejhozam elérésére kell törekedni, mivel a tejtermelés során az állandó költségek magasak, és ennek a fajlagos értéke leginkább így csökkenthető. Viszont a legmagasabb fajlagos hozam elérése nem lehet öncél, hiszen a termelés során nem szabad figyelmen kívül hagynunk a ráfordítás és a hozam kapcsolatát. Mindez azt jelenti, hogy a maximális fajlagos hozam elérése, azaz egy csúcsra járatott termelés nem feltétlen eredményez megfelelő gazdasági eredményt. Erre a magas hozamra a legalkalmasabb fajta Magyarországon a 7 – 9 ezer kg tej (3,5-3,7% zsírtartalom, 3,3-3,5% fehérje tartalom) előállítására képes holstein-fríz fajta.
1988-ban az egy tehénre jutó tejhozam Magyarországon 111%-a volt az EU átlagának, 1993-ra sikerült „leküzdenünk” magunkat 91%-ra, a tejelőtehén-állomány 24%-os csökkenése mellett, aminek logikusan – a végbement folyamatokkal ellentétben – fajlagos hozamnövekedéssel kellett volna párosulnia. Ebben a lemaradásban meghatározó szerepet játszott, hogy az EU-ban a fajlagos tejhozam az 1988. évi 4504 literről 10 év alatt 5702 literre nőtt. Hátrányunkból 1997-2001. években valamennyit ledolgoztunk, azonban az EU-átlaghoz viszonyítva még így is mintegy kétéves késésben vagyunk. (KAPRONCZAI, 2003.) Ha 2000. évi adatok alapján nemzetközi összehasonlításban megvizsgáljuk a hazai országos átlagos egy tehénre jutó tejtermelést, akkor láthatjuk, hogy nincs jelentős lemaradásunk, mindamellett, hogy ebben az átlagos értékben benne foglaltatik az a mintegy 80 ezres tehénlétszám, amit olyan kistermelői állományokban tartanak amelyek a jövőben valószínűleg felhagynak a termeléssel mivel képtelenek az extra minősítésű tej előállítására. E miatt várhatóan tovább fog csökkenni a hazai tehénállomány miközben a fajlagos mutatók értékeinek a javulása várható (3.1.1. ábra).

Egy tehenészet termelésének gazdaságosságát több tényező befolyásolja. Az viszont tény, hogy komolyabb nyereségtartalmat csak az extra tej termelése hordoz magában. A hozamok értékelésénél azt is el kell mondani, hogy a jövőben csak azok a tejtermelő vállalkozások lehetnek versenyképesek és mi több életképesek, amelyek szinte csak extra minősítésű tejet állítanak elő. Ez azért is érdekes, mivel az EU szabályozása csak az extra minőségű nyerstejet engedi felvásárolni és az emberi fogyasztás számára feldolgozni.
Ha a felvásárlók által átvett tej minőségét tekintjük, megállapítható, hogy míg 2003. év átlagában 91 % extra minőségű tej került felvásárlásra, addig 2004-ben ez az érték közel 100 % volt. (http://www.tejtermek.hu)

A tehénállomány, mint a termelést alapvetően meghatározó eszköz, a gazdasági szervezetek számára nagy értéket képvisel, számottevő tőkebefektetést illetve lekötést jelent. Ebből következik, hogy a tejtermelőknek fontos gazdasági érdeke fűződik e nagy értéket képviselő eszközállomány hatékony kihasználásához. A tehenek termelésben tartásának ideje és ebből adódóan a tehénállomány kor szerinti összetétele befolyásolja az éves és az élettartam alatt elérhető tejhozamot, továbbá a szelekciós bázist és a selejtezési veszteséget.
A tehenek általában a 4-6. laktációjukban érik el a fajtára jellemző potenciális tejtermelő képességüket. Ez a 8-10. laktációig egyenletes marad vagy mérsékelten csökken. Selejtezni tehát a termelést csökkentő örökletes hibák és a technológiai tűrőképességgel összefüggő, továbbá az állat-egészségügyi, főleg szaporodásbiológiai okok kivételével csak a jelentős tejhozamcsökkenés bekövetkezésekor indokolt.
A tehénállomány tényleges átlagos éves tejhozamát a genetikai termelőképesség százalékban kifejezve, a selejtezéstől, illetve a tehénállomány laktáció szerinti összetételétől függően a 3.1.1. táblázat mutatja. A táblázat adatai arra utalnak, hogy ha nagyarányú a tehénselejtezés, a fajtára jellemző genetikai termelőképesség kihasználása romlik, amely a tehénállomány laktációk szerinti, szerkezeti összetételével van összefüggésben. Gazdasági megközelítésben erre azért is fel kell figyelni, mert a tehén életfenntartó takarmányköltsége ökonómiai értelemben állandó költségnek tekinthető, amely fajlagosan nagy termelés mellett lesz a legkisebb.

A genetikai termelőképesség kihasználása a tehénállomány tekintetében is, mint nagy értékű termelőeszköz-állomány, releváns gazdasági, alapvetően hatékonysági kérdést vet fel. Megállapítható, hogy minél magasabb a tehénállomány genetikai termelőképessége, annál nagyobb tejhozam- és árbevétel-kiesést, ezáltal jövedelemcsökkenést okoz a nagyarányú korai selejtezés. A tehénselejtezés költsége abból származik, hogy a tenyészüsző felnevelési költsége, vagy beszerzési ára lényegesen nagyobb, mint a selejttehén értéke. Minél nagyobb az árkülönbség, annál nagyobb a selejtezési veszteség. Ezt mérsékelni lehet a selejtezésre kerülő tehenek értékesítés előtti feljavításával, az élőtömeg növelésével. Az éves tejtermelést terhelő selejtezési költség (vagy más néven tenyészállat-értékkülönbözet) úgy határozható meg, hogy az előhasi üsző értékéből kivonjuk a selejttehén értékét és a különbséget osztjuk a használati évek számával (SZÉLES 2001.).
A selejtezési veszteség kimutatható az éves tejtermelés és a termelésben tartás alatt (életteljesítmény) termelt tej egységnyi mennyiségére (1 kg ill. 100 kg). Ebben az esetben a nevezőben az éves tejhozamnak vagy az életteljesítménynek kell szerepelni. Az előzőekből következően, minél nagyobb a selejtezési értékkülönbözet, annál hosszabb termelésben tartásra, annál nagyobb életteljesítmény elérésére és éves tejhozamra kell törekedni. Figyelembe kell-venni azt is, hogy a tehén elöregedésével csökken a tejhozam, kedvezőtlen lehet a fogamzás és ennek következtében a borjúszaporulat, romlik a takarmányértékesítés, drágább lesz a selejttehén feljavítása, a gyengébb húsminőség miatt kisebb lesz az értékesítési ár, így csökken az árbevétel. Ezért a tejtermeléssel foglalkozó gazdasági szervezeteknek kiemelt gazdasági érdeke fűződik a tehénselejtezés optimális idejének megállapításához. Az indokolatlanul korai tehénselejtezés gazdasági hátrányai közül legfontosabbként a következőket kell kiemelni:

-számottevő selejtezési költség terheli a tejtermelést,
-jelentős tejhozamról kell lemondani.

Az előzőekből következően a tehénselejtezés optimális idejét, tehát a selejtezési költség és a korai selejtezés miatt kieső tejhozam értéke, illetve ezek nyereségre gyakorolt együttes hatása figyelembevételével kell megállapítani. A szelekció és az állománynövelés lehetősége szoros összefüggésben van a selejtezéssel. A nagymértékű kényszerselejtezés ugyanis leszűkíti a szelekció lehetőségét, ezzel akadályozza az állomány termelési színvonalának emelését és csökkenti, vagy lehetetlenné teszi a tehénállomány saját szaporulatából történő növelését. Ez különösen akkor okoz gondot és így gazdasági hátrányt is, amikor mind a hazai, mind a külpiacon növekszik a tenyész- vagy vemhesüszők iránti kereslet, árfelhajtás érvényesül és drágán, nagy költséggel lehet tenyész utánpótlást beállítani. Ilyen esetben az állatköltség növekedésével kell számolni, ami gazdasági hátrányokkal jár. A tehénállomány fenntartásához, a kiselejtezett tehenek pótlásához szükséges tenyészüszők számát leginkább meghatározó tényezők a következők:

a tehenek termelésben töltött éveinek száma,
a tehenek éves selejtezésének százaléka,
az ellési arány,
a két ellés között eltelt idő.

Tehát minél nagyobb az éves selejtezés, minél kisebb a borjúszaporulat, annál több üsző szükséges a tehénállomány fenntartásához, annál jobban szűkül az állománynövelés bázisa (SZÉLES 2001.).
A gazdasági szempontból eredményes tejtermeléshez szükséges fajlagos hozamszint megállapításakor abból kell kiindulni, hogy a tej jövedelmezően csak a kritikus termelési színvonal felett termelhető. A kritikus termelési színvonalat meghatározzák:

az egy tehénre jutó éves állandó költség (Ft/tehén/év);
a tej értékesítési átlagára (Ft/l);
az egy liter tejre jutó változó költség nagysága (Ft/l).

Mindezek figyelembevételével a kritikus tejhozam-szint, vagyis az a hozam, ahol a termelési költségek megtérülnek ugyan, de nyereség nem képződik, a képlet 1 segítségével számítható (SZÉLES 2001.):

Ahol:- X = a nulla nyereséget, illetve veszteséget jelentő kritikus tejhozam-szint (l/tehén/év)

- FÁK = (Fajlagos Állandó Költség) az egy tehénre jutó állandó költség (Ft/tehén/év)

- M = a tejen kívüli egyéb megtérülés (Ft/tehén/év)

- ÁVK = (Átlagos Változó Költség) az egy liter tejre jutó változó költség (Ft/l)

- PÁ = a tej értékesítési átlagára (Ft/l)

A tejen kívül számolunk az újszülött borjú, a selejttehenek és a megtermelt trágya értékével. A tejtermelő takarmányon, a tejhozamtól függő munkadíjon, a tejhozammal arányosan változó tejkezelési, szállítási stb. költségeken felül minden más ráfordítást állandó költségnek tekintünk, melyek a következők:
a tejtermelésben lekötött tárgyi jellegű eszközök amortizációja és az ezekhez kapcsolódó fenntartási és javítási költségek,
a kiselejtezésre kerülő tehenek pótlására beállított tenyészállatok értéke,
a tehenek életfenntartó takarmányköltsége.

A képletből következik, hogy minél nagyobb az egy tehénre jutó állandó költség összege és az egy liter tej előállításának változó költsége, valamint minél kisebb a tej értékesítési átlagára, annál nagyobb tejhozamszint szükséges a veszteségmentes termeléshez (SZÉLES 2001.)