A magyar tarka szarvasmarha bonyhádi fajtája

Tartalomjegyzék

- Előszó
- A Völgység
- A tájfajta fogalma
- A bonyhádi tájfajta kialakulásának története
- A bonyhádi tájfajta elismerése
- A bonyhádi tájfajta elterjedése és jellemzői
- Tenyésztés a két háború között
- A tájfajta válságos időszaka és újjáalakulása
- Tenyésztői célkitűzések a 70-es években
- A boriyhádi pirostarka marha hústermelése
- A fölművelésügyi kormányzat határozata a szarvasmarha-tenyésztés
fejlesztéséről (1025/1972-es számú határozat)
- Állattenyésztési telepek kialakulása
- A tenyésztő munka eredményei az 1970-es évektől napjainkig
- Hazai és nemzetközi kapcsolatok
- A bonyhádi pirostarka marha a mezőgazdasági kiállításokon
- A bonyhádi pírostarka marha az Országos tejtermelési versenyeken
- Erőfeszítések a bonyhádi pirostarka marha egészségének
megóvása érdekében
- A bonyhádi pirostarka marha megjelenése a sajtóban
- Összefoglalás és a jövőt formáló termivalók
- Irodalom

A bonyhádi pirostarka marha
hústermelése


Mielőtt a bonyhádi kettős hasznosítású pirostarka marha hizlalásáról szólnánk, néhány kiemelt mondatban a szakirodalomból idézünk.
„A hústermeléssel kapcsolatos típuskutatások eredményeit összegezve egyre inkább kitűnik, hogy az egész kérdéskomplexum sarokpontja a tehén testnagysága. Ez az a tulajdonság ugyanis, amelyik mind a borjúszaporulattal (reprodukciós tulajdonságok, ivari koraérés, azonos táplálóanyag-mennyiségen eltartható tehenek száma stb.), mind pedig a vágómarha értékét alapvetően meghatározó tulajdonságokkal (súlygyarapodás, takarmányhasznosulás, faggyúsodás, az egy állatból nyerhető hús mennyisége) határozott összefüggést mutat.
A tehén élősúlyának növelése a borjúszaporulattal összefüggő tulajdonságokat károsan befolyásolja, a vágómarha értékére kifejtett hatása viszont egyértelműen pozitív.”
Es még egy idevágó befejező mondat:
„Végsősoron az eredmények alapján a nemzetközi vágómarha piacon jó hírnévnek örvendő magyar tarka az összevont értékelésben kétségtelenül felette áll a tejelő típusoknak.”
Természetesen ez érdemben nem csökkentheti a tejelőtípusok
értékét.
A hústermelési tulajdonságok szemléltetésére mutatjuk be a
9. táblázatot.
A bonyhádi állomány szaporulatából származó hizlalt bikaborjak kiváló minőségben, szinte kivétel nélkül „A” minőségben kerültek exportértékesítésre. Főleg az olasz export volt jelentős (10. színes kép), de exportra kerültek hízómarháink Németországba, Franciaországba majd később még a közel-keleti exportra is sor kerülhetett.

Egy alkalommal 1969-ben lehetőségünk nyílt megtekinteni Olaszországban a „fogadó” vasútállomáson Proseccóban a kiérkező magyar hízómarha-szállítmányt. Bizony siralmas állapotban voltak a két-három napi utazás után az ellátás nélkül érkezett állatok. Jelzésünkre ezután a szállítmányokhoz kísérő személyzetet alkalmaztak, akik a szállítás közben az állatokat megfelelően ellátták. A trieszti kikötőben láttuk a tengerentúlról érkező marhaszállítmányt. A hajó gyomrából kihajtott állatok felismerhetetlenségig piszkosak voltak.
A „Mireco” cég tulajdonosai megmutatták a cittadella-i tranzit telepüket. Innen szállították különböző helyekre a Magyarországon felvásárolt hízómarhákat. Itt találkozhattunk egy Bonyhádról származó 60 darabból álló extrém „A” minőségű hízómarha csoportunkkal, melyeknek sorsáról érdeklődtünk. Ezeknek az állatoknak a húsa kizárólag az olasz Riviera elit szállodáinak éttermeiben kerülhetett asztalra. A tranzit telepen egyébként még jó néhány heti utóhizlalás folyt. Érdekességként tapasztaltuk, hogy itt a selymes tapintatú szénán kívül 7—8 kg állítólagos „abrak”-ot kaptak az állatok. Kihasználva egy óvatlan pillanatot, belekóstoltunk az úgynevezett „abrak”-ba. Szentjánoskenyérdara, illetve zúzalék volt. Vagyis egy magas tápanyagtartalmú szem- és ballasztkeverék volt az „abrak”. Egy Magyarországról származó gondozótól tudtuk meg, hogy természetbeni juttatásként húst kapnak az ott dolgozók. Tőle hallottuk, hogy szinte késhegyig menő harcot folytatnak, hogy a magyar exportból származó húsból kapjanak, mert azt kétszeres áron tudják értékesíteni. Hasonló tapasztalatokat szereztünk a Milánó környéki kereskedőktől is. Mint mondották, az olasz és a tengerentúlról érkező marhák húsát a „plebs” kapja, illetve vásárolhatja, míg a
— főleg Dunántúlról — származó magyar állatok kitűnő márványozott húsát az „elit” fogyasztja.