Termesszünk diót!

Előszó 
1. Bevezetés 
2. Ökológiai igények 
2.1. Hőmérsékleti igénye 
2.1.1. Mélynyugalmi időszak 
2.1.2. Tavaszi fagyérzékenysége 
2.1.3. Hőmérséklet a vegetációs időszak alatt 
2.2. Fényigénye 
2.3. Vízigénye 
2.4. Talajigénye 
3. A dió művelési rendszere 
3.1. Magyar nemesítésű diófajták bemutatása 
3.2. Ültetési anyag 
3.3. Alanyhasználat 
3.4. Pollenadó megválasztása és elhelyezése az ültetvényben 
3.5. Tenyészterület 
3.6. Koronaformák 
4. Nem termő ültetvény ápolása 
5. Termőre fordult ültetvény ápolása 
6. A dió növényvédelme 
6.1. A dió kórokozói 
6.2. A dió kártevői 
6.2.1. Dióburok-fúróléggyel összetéveszthető fajok 
6.2.2. A lombrágókártevők
6.2.3. Fás részek károsítói 
6.3. A dió kultúra kémiai növényvédelme 
6.3.1. A dió technológia alkalmazása dió ültetvényben 
6.4. Biológiai védekezés lehetőségei dió kultúrában 
7. Felhasznált irodalom 

3.5. Tenyészterület
A termő korú diófa tenyészterület-igénye 100 m2 körül alakul, melyet maximálisan figyelembe kell venni a termesztés során. Annak érdekében, hogy ezt a tenyészterület-igényt ki tudjuk elégíteni nagy sor- és tőtávolság változatokra (10×8, 12×10, 10×10 m) kell telepíteni a dióültetvényt. A minél korábbi termőre fordulás érdekében azonban magasabb induló oltványszámmal történik a termesztés, ami azt jelenti, hogy a diót saját magával, tehát dióval sűrítjük. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a 10 × 10 m-es végleges sor- és tőtávolság esetén 10 × 5 m-re történik a telepítés, vagyis kétszer több dióoltványt telepítenek, mint amennyi eredetileg szükséges lenne.
Kisebb jelentőséggel rendelkeznek az intenzív dióültetvények, melyeket 7–8 × 3–4 m-es sor- és tőtávolság változatokra ültetnek a termesztők. Az intenzív ültetvényekben legfeljebb 3–4 m magas gyümölcsfákat alakítanak ki a termőfelület maximalizálása és az inaktív felület minimalizása mellett. Élettartamuk rövidebb a hagyományos ültetvényekhez képest, valamint kizárólag csúcs- és oldalrügyből is termő fajtákból lehet kialakítani ezt az ültetvényt.

3.6. Koronaformák
Dióültetvényekben a gyakorlatban legelterjedtebb a sudaras ágcsoportos koronaformák használata, mivel ez a koronaforma áll a legközelebb a dió természetes koronahabitusához (13. ábra). Csak néhány termelő használja a sudár nélküli koronaformák közül a késleltetett váza koronaformát, mely legfontosabb előnye a fény koronában juttatásában rejlik. A késleltetett váza koronaformánál a sudarat a telepítés utáni 5–6. vegetációs időszakban távolítjuk el. Mindkét koronaforma esetében a végső famagasság 10–15 m közötti, a koronaszélesség – tőtávolság függvényében – 8–10 m között alakul. Az ágemeletek között minimum 100–150 cm-es távolságot kell hagyni a jobb fénykihasználás miatt (14. ábra).

13. ábra. A dió természetes koronaformája

14. ábra. 30. nyaras dióültetvény

A dióültetvények fekete ugar sorközűek, a természetes gyeptakarót nem érdemes a korona alatt meghagyni, mivel termőre fordulást követően nagymértékű a gyümölcsfák koronájának árnyékoló hatása, mely az ősszel lehullott falevelekből az esőzések hatására kimosódó juglon sejtpusztító hatásával párosul. Egyre több ültetvényt öntöznek a magyar diós gazdák. Jelenleg az öntözött ültetvények aránya 10% körüli. Az öntözési módok közül a legelterjedtebb a csepegtető, illetve mikroszórófejes öntözés.