Valami baj van a méhekkel - Méhbegetségek és környezeti ártalmak

Valami baj van a méhekkel 
Varroa atka 
A parazita jellemzői
Kártételének tünetei 
Kórmeghatározás 
Biológiai védekezés 
Gyógyszeres védekezési lehetőségek 
Fiasításmentes időszak 
Vírusok 
A heveny méhbénulás vírus (Acut paralysis virus, APV) 
A deformált szárny vírus (Deformed wing virus, DWV) 
Költés tömlősödés vírus (Sacbrood virus, SBV) 
Méhbénulás és a feketekór, tüneteket az idült méhbénulás vírus (Chronic paralysis virus, CPV) okozza. 
Monokultúrás gazdálkodás 
A monokultúrás gazdálkodás hatása a méhekre 
A talaj tápanyagtartamának szegényedése 
A méhek egyoldalú táplálkozása 
A méhek táplálkozásának további problémái 
Mezei virágok választékának csökkenése 
A növényvédelem hatása a méhekre 
Méhekre kifejezetten kockázatos szerek
Méhekre mérsékelten kockázatos szerek
Méhekre nem jelölésköteles szerek 20
Klímaváltozás
Klímaváltozás a Földön 
Klímaváltozás Magyarországon
A túlhajtott méhészkedés
Túlzott virágporszedés
A „kopaszra” pergetés 
A betelelés előtti összes méz elvétele 
Hordásos időbeni ráetetés 
A tél 
Kaptárelhagyás 
Méhészkedés megváltozott körülmények között 
Forró és aszályos nyarak 
A Varroa atka elleni védekezés 
A biztonságos telelés 
A termelőképes méhcsaládok 
Valami baj van a méhekkel? 

Méhészkedés megváltozott körülmények között
Ebben a fejezetben arra keressük a választ, hogy a korábban megismert számtalan problémát miként lehetne csökkenteni, áthidalni, a hatásukat mérsékelni. Az teljesen nyilvánvaló, hogy már nem lehet úgy méheket tartani, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

Méhészkedésem kezdetén méhcsaládjaim kezelésekor nagybátyám gyakran állt meg mögöttem és azt kérdezte: „Mi ez már megint te gyerek?” A méhek életével éppen csak ismerkedve sem a serkentést, sem más fogást nem ismerve, kezemet széttárva válaszoltam, hogy „hát ilyenek”. A méhek vastagon, több rétegben egymásba kapaszkodva próbáltak a lépen maradni. Folyamatosan szaporítani kellett. Serkentés nélkül szedtem a virágport úgy, hogy kétnaponta tele volt a szedő. Emlékeim szerint a ’80-as években sohasem volt repce a méhészetünk közelében, mégis minden évben bőséges tavaszi mézet pergettünk.

Ma minden trükköt be kell vetni annak érdekében, hogy termelőképesek legyenek akácra. Tudomásul kell vennünk, hogy az erős és egészséges méhcsaládok tartásához nagyobb idő- és energiaráfordítás szükséges, mint régebben. A gondos tervezés és precíz végrehajtás elengedhetetlen.
A következő oldalakon arról olvashatunk, hogy kritikus időszakokban és sarkalatos beavatkozásoknál hogyan módosíthatjuk a méhészkedés technológiáját az említett problémák hatásainak enyhítése érdekében.

Forró és aszályos nyarak
Az elmúlt években már tapasztalhattuk és a klímaváltozás fejezetben leírtiakból következtethetünk, hogy a következő időszak nyári hónapjai forrók és csapadékban szegények lesznek. Már most tapasztalható, hogy a napon hagyott kaptárak kereteinek felső szélén megolvad a viasz, rosszabb esetben megcsúszik a lép. Az ilyen keretekről egyre lejjebb vonulnak a méhek, kisebb helyre szorul vissza a fiasítás, nehéz a kaptár klímájának a fenntartása.

Méhészetünk elhelyezkedése egyre fontosabb szempont lesz. Új méhészetek létesítésekor lehetőleg olyan területet keressünk, ahol a kaptárak árnyékos vagy félárnyékos helyen lehetnek. Meglévő méhészetek esetében ültessünk gyorsan növekvő lombos fákat, amelyek a forró időszakokban árnyékot biztosíthatnak. Legjobb megoldás, ha tető alá rakhatjuk a kaptárainkat, mert így naptól, esőtől is védve lesznek, ezenkívül kisebb munkákat akár esőben is végezhetünk. Ha nem lehetséges az árnyékban való elhelyezés, tegyünk a kaptárakra valamilyen árnyékoló anyagot. Megfelelő a hullámpala, linóleum vagy kátránypapír is.

Rendkívül fontos a méhek itatása. A méhek vízigénye sokoldalú. Felhasználják a vizet a kifejlett méhek és a fejlődésben lévő álcák táplálásában, valamint a kaptár klímaszabályozásában is. Nagy melegben különösen lényeges, hogy a méhek rendszeresen vízhez jussanak. Természetes körülmények között a szabadban bárhonnan beszerezhetik a vizet. Ez jelentheti a pocsolyákat, a trágyadombok környezetét, a patakpartokat, de akár más állatfajok itatóit is. Gyakran láthatók lovak, szarvasmarhák, baromfiak itatóin méhek. Csakhogy egyrészt a nyár aszályos hónapjaiban a víz beszerzése meglehetősen korlátozott, másrészt az ilyen helyekről begyűjtött víz sokszor tartalmaz különböző kórokozókat, egysejtűeket, amelyek a méheket megbetegíthetik. Ismert méhbetegség az amőbabetegség, amely kórokozó minden esetben pocsolyából kerül a méhek szervezetébe. Komoly sérelmek vagy akár perek okozója is lehet, ha a méhek a szomszédos gazdák lovainak vagy baromfiainak itatóin méhszúrásokkal veszélyeztetik az itatott állatokat. Állítsunk fel olyan biztonságos itatórendszert, ami addig folyamatosan biztosít vizet, amíg a pótlásához újra ki nem megyünk a méhészetünkbe.

Laikus számára furcsán hangozhat, hogy a nyár legforróbb hónapjaiban kell megalapoznunk a méhcsaládok telelőképességét. Méhészek számára ez természetes, hiszen tudjuk, hogy a július második felében és augusztus elején lerakott petékből kel ki az áttelelő méhállomány nagy része. A korábban lerakott petékből kelt méhek a tél folyamán elöregednek és elpusztulnak, a későbbi kelésűek pedig nem adnak akkora méhtömeget, amely az átteleléshez elegendő lenne. A július közepétől számított három-négy hetes időszak több szempontból is meghatározó. A napraforgó már elvirágzott és nincs jelentősebb méhlegelő, ami nektárt és virágport biztosítana. Van viszont forróság és aszály, valamint ekkor túl vagyunk már a nyári napfordulón is. Ez az összes tényező abba az irányba hat, hogy az anyák gyorsan csökkentsék petézésüket. Nincsenek meg az áttelelőképes méhállomány kialakulásának feltételei. A méhész beavatkozása nélkül a méhcsaládok legyengülnek. Szerencsések azok a méhészek, akiknek szolidágó vagy más, késői méhlegelő áll rendelkezésükre. Akiknek serkenteniük kell, nem hagyhatják augusztusra, mert a júliusban leállt anyákat akkor már nehéz jelentősebb petézésre bírni. Ha a hordástalanság extrém mértékű, akkor szirup helyett száraz cukros etetés a célszerű. Száraz kristálycukrot helyezünk a keretek tetejére, aminek nincs illata, így nem ingerli a méheket rablásra. Lehet tálcában adni vagy fóliára öntve. Rakodóban célszerű a méztér keretsorára tenni azért, hogy utántöltéskor ne kelljen kaptárat bontani, ezzel is megelőzve a kutatást. Fekvőben tehetjük a fészek keretekre. Akár tálcában, akár fóliára terítjük a cukrot, lehet 3–4 cm vastag rétegben, amit gyengén locsoljunk meg vízzel. A locsolás erősségével vigyázni kell, mert ha túl sok vizet adunk, a cukor megkérgesedik és a méhek elhagyják. A száraz kristálycukor nem csábító a méhek számára, ezért oda kell csalogatni őket. Ennek módja az, hogy első alkalommal tegyünk a cukorra kb. evőkanálnyi puha cukorlepényt vagy repcemézet. Ha a cukor fogy, kaptárbontás nélkül, rostaszöveten keresztül pótolhatjuk. Kétnaponta célszerű kevés vízzel meglocsolni.

Ebben a virágpor szegény időszakban látványos lehet a fiasítás visszaesése. Ilyenkor gondoskodjunk fehérjepótlásról is, mert később az esetleges bőséges csapadék hatására hiába lesz virágpor, a kieső fiasítás mennyisége már hiányozni fog. Készen kapható fehérjetartalmú cukorlepény, vagy jó a saját készítésű, sörélesztős lepény is.

A klímaváltozás erősödésével szükség lehet tűzvédő sáv kialakítására a kaptársor előtt és mögött. Természetesen, ha van lehetőségünk rendszeres öntözésre, mutatós és hasznos a kaptárak környezetében a mindig zöld gyep. Ha nem rendelkezünk ilyen lehetőséggel, ajánlatos legalább másfél-két méteres sávban a talajról eltávolítani a növényzetet. A forróság fokozódhat akár olyan mértékűre is, hogy a száraz füves területeken öngyulladás következhet be. Gondoljunk csak arra, hogy egy földön heverő üvegdarab alatt fölforrósodott száraz fűcsomó milyen gyorsan begyulladhat