Könyv
kategóriák

„Látlelet” agrár-figyelő blog
Bárány export: enyhén emelkedő árak, de első a juhász
2024/02/28

Közeleg a húsvét, ismét lendületet kaphat a bárány export. Az idei esztendő abban eltér az átlagostól, hogy egy időben lesz a húsvét és a ramadán, s mindkét valláshoz tartozó emberek ezen az ünnepen a szokásoknak megfelelően bárányhúst fogyasztanak. A magyar báránynak hagyományos piaca az olasz, de várhatóan nagyobb lesz a kereslet a francia, a német, a belga és a holland vásárlók körében is. Az olaszok leginkább a 12-16 kilogramm súlyú bárányokat keresik, de az európai muszlim közösségekben az ennél kissé nagyobb súlyú bárányok is vevőre találnak.
Bárány export: enyhén emelkedő árak, de első a juhász

Kevés bárány születik

Szükségük is van a juhtenyésztőknek a lendületre, mert az ágazat helyzete egyáltalán nem rózsás, ahogy ezt mondani szokás. Kevés sikeres kivételtől eltekintve a juhtenyésztés nem vagy a fejlesztéshez mindenképpen kevés jövedelmet hoz a gazdáknak. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy az ágazatban a költségek csökkentésének már alig van lehetősége, hiszen a juhtartók többsége eddig is az extenzív módszereket alkalmazta.

A kiút a bevételek növelése lehet, aminek kulcsa a bárányszaporulat növelése. A juhtartás árbevételének 70 százalékát a bárányok értékesítése adja, amihez most a húsvét és a ramadán különösen kedvező lehetőséget kínál. A kérdés az, egy gazda egy anyajuh után hány bárányt képes eladni. A válasz az, hogy a kívánatosnál lényegesen kevesebbet. A statisztikák szerint az egy anyára jutó szaporulat 0.85 átlagosan, de a sikeresebb árutermelő gazdaságokban is csak 1.03. A gazdasági számítások szerint a veszteség elkerüléséhez a szaporulati mutatónak el kellene érni az 1,27 arányt.

Nem szeretjük a bárány húst?

Az idei tavaszon most jónak ígérkezik a piac. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai szerint a 6. héten a nehéz bárány átlagára az Európai Unióban 767 euró volt 100 kilogrammonként, a könnyű bárányé egy euróval több. Az árak hetenként 1-2 százalékkal változnak ugyan, de ami ennél lényegesebb lehet, az előző évhez képest a nehéz bárány ára 9, a könnyű bárányé 12 százalékkal magasabb.

A felvásárlási árak Magyarországon is az európai szinthez igazodnak. A bárányhús fogyasztói ára a hazai piacon természetesen a minőségtől, a feldolgozottságtól, a kereskedőtől függően változik, a színhús fogyasztói ára 10-16 ezer forint között mozog, a csontos húsé 5-7 ezer forint között. Ami tény, az elmúlt inflációs években a bárányhús ára nem nőtt olyan mértékben, mint a sertés vagy a baromfi húsé. A ránézésre magasnak tűnő bárányhús ár nem szaggatja szét a hazai vásárlók pénztárcáját, mert az átlagos fogyasztás mindössze 35 dekagramm fejenként és évente. Ezzel messze elmaradunk az Európai Uniós átlag mögött, amely 2,3 kilogramm. Az igaz, hogy országonként nagy a szóródás, a 10 dekagramm és a 13 kilogramm között változik.

Csak az akarat hiányzik

A bárány és a juh húsának fogyasztása egészséges, ízletes, a juhtartás fenntartható, ami mögött többségében az extenzív állattartás áll. Ezek az állatok naponta közvetlen kapcsolatban állnak a környezettel, a szabadban nevelkednek, mozognak. A mérések szerint a juhhúsnak kedvezőbb a zsírsav-összetétele is. Ennek is hatása, hogy csökkenti a gyulladásos folyamatok, a daganatos megbetegedések, az Alzheimer-kór kialakulását, segít megelőzni a szívbetegségeket, és még hosszan folytatják a szakemberek a juhhús fogyasztásának előnyeit.

Mindezen előnyök élvezetéhez két feltétel szükséges: növelni kellene az egy főre jutó juhhús fogyasztását; másfelől az első szempont a juhász. Nem a botjára támaszkodó, pulikutyával terelgető juhászokra kell már asszociálni, hanem a jól képzett szakemberekre. Belőlük nagyon kevés van, s ennek is követkeménye, hogy nincs elég jövedelem az ágazatban és ötven év alatt a juhállomány is megfeleződött.

Ennek ellentmondanak az adottságaink. Magyarországon kétmillió juh tartására alkalmas gyepterület van, az Európai Unió nem önellátó juhhúsból, így az export bővítésének sincs akadálya. Már csak az akarat hiányzik.

« vissza a blogra

A bejegyzés témájához kapcsolódó kiadványaink