„Látlelet” agrár-figyelő blog
Falusi valóság: Vanyola

2024/03/17

„A tudomány minden mulatságok között a legtartósabb, a legnemesebb”. Vajda Péter Vanyolán született költő, drámaíró, pedagógus, gimnáziumi tanár fogalmazta meg így hitvallását. A kétszáztizenöt éve született tudós a Magyar Tudományos Akadémia tagja is volt. Akkor a falu képes volt országos hírű embert nevelni. Az utóbbi évtizedekben legfeljebb egy „fapados” diplomáig jutottak el a falu szülöttei, az utolsó két évben pedig már egyetlen vanyolai fiatal sem akart egyetemre, főiskolára jelentkezni.

Vanyola nem tévesztendő össze a Veszprémhez közeli Vilonyával, még kevésbé a Szatmári-síkságon fekvő, pálinkájáról híres Panyolával. Vanyola 800 éves település, a pannonhalmi apátság oklevele említi először a falu nevét. Veszprém megyében, a Pápai járásban élnek csendesen a vanyolaiak. Számuk egyre fogy: az 1941-es népszámlálás 1147 lakost jelzett, 1960-ban 1202-en voltak, 1990-ben 701-en, 2023-ban már csak 568 lelket lehet összeszámolni. Ez egyenes következménye a nyolcvanas évek egyik politikai döntésének, miszerint Vanyolát szerep nélküli településnek nyilvánították. A letelepedni szándékozó helyi fiatalok sem kaptak építési engedélyt, így tovább kellett állniuk. Volt aki csak a szomszédos Csótig jutott el, mások a szintén közeli, nagyobb várost, Pápát választották.

Azt persze nem lehet mondani, hogy az utóbbi évtizedekben nem fejlődött a település. Az idősebbek emlékeznek rá, hogy a villanyt 1959-ben vezették be a vanyolai házakba, a ma élő öregek petróleumlámpánál tanulták a betűvetést. A murvás főutat a hatvanas években váltotta a bitumen, a kocsma, az áfész bolt is ebben az időben épült. Ma már gáz, vezetékes víz, széles sávú internet van a házak többségében. A szennyvíz csatornáról még csak beszélgetnek és reménykednek a helybeliek.

A fogyatkozó számú közösség csendben éldegél, még éppen lélegzik a falu. A 340 munkaképes korú felnőtt tizede kap munkát helyben. A többiek reggel buszra ülnek, Győrbe, Pápára utaznak, ahol munkát találtak. Az egykori Vajda Péter Termelőszövetkezet helyén az Agro Vanyola Kft gazdálkodik, húsz embernek ad munkát. A háztáji gazdaságok a felvásárlási infrastruktúra hiánya miatt megszűntek, nincs csarnok, ahol a tejet átveszik, nincs felvásárló hely, ahol a zöldséget, gyümölcsöt el lehetne adni. A néhány egyéni gazdálkodónak a saját portája a telephelye.

Levegőt ad a falunak, hogy még létezik a vegyesbolt, a büfé, az óvodai konyha. Igaz, csak a büfé van nyitva naphosszat. A betegek még helyben találhatnak gyógyulásra, a hetvenes éveit taposó háziorvos a faluban kezdett friss diplomával gyógyítani a hetvenes években. Persze ma már csak a helyettese rendel heti egy alkalommal. A munkát, a barátkozást, a szórakozást kapcsolja össze a Vanyolai Szőlőhegy Kertbarát Egyesület, tagjai a szőlőben elvégett fizikai munka után szívesen koccintanak egymással a pincékben. A nóta már ritkábban veri föl a pincesor csendjét, a fiatalok meg sem tanultak dalolni, vagy ahogy a helybeliek emlegetik, danolni.

A Magyar Falu Program is lélegezteti a települést. Az elmúlt években többször is nyertek pályázatot. A támogatásokból korszerűsödött az óvodai konyha, a tornaszoba, kommunális eszközöket szereztek be, utakat, hidakat újítottak föl.

Hatvan év alatt fogyott a falu lélekszáma, látványos volt az infrastrukturális fejlődés, a városok közelsége miatt munkát találtak a vanyolaiak. Az oktatás azonban teljesen leépült. Az iskolát 2016-ban bezárták. Ez annyira megviselte a falu elöljáróját, hogy az akkori polgármester fekete ruhát öltött a búcsúztatón. A szülők és a gyerekek egymás karjában sírdogáltak.

Az iskolára került lakat nem volt előzmény nélküli. Az utolsó tanévben már csak 14 gyerek koptatta a padokat. Az első és a második osztályt, valamint a harmadik és a negyedik osztályt a kis létszám miatt össze kellett vonni. Az iskola önállóságát már 2010-ben megszüntették, először Csót, majd Lovászpatona központtal tagintézményként működött. Az alsó tagozat, a néhány tanár mégis lendületben tartotta a települést. A rendkívül aktív utolsó igazgató - vagy ahogy magát szabatosan tagintézményvezetőnek nevezi – Masszi László egyben a sportegyesület vezetője is volt. Utaztatta a csapatot a szomszédos falukba, farsangi mulatságokat, jótékonysági bálokat szervezett, a rendezvényeken pénzt gyűjtöttek. A gyerekeknek minden ingyen volt. Az aktivitás teljesen mára sem veszett el, mert az iskolai központ a szomszédos Lovászpatona lett. A vanyolai rokonsággal bíró igazgatónő feladatának tekinti, hogy a gyerekek szerepeljenek a hivatalos ünnepeken, ne veszítsék el a gyökereiket. Az iskola bezárásával veszített ugyan a falu, mentálisan mégsem érzik magukat vesztesnek az emberek, mert a helyi események fönntartják a reményt.

Az egykori tagintézményvezető sem került a vesztesek közé. Falusi gyerekként nevelkedett, természetes volt számára a mezőgazdaság, a kertben, az állatok körül végzett munka. A negyvenes éveinek derekán úgy döntött, visszafordul a gyökereihez, s már tanárként elkezdte a birtokát építeni. Most 250 hektáron gazdálkodik, 80 húsmarhát tart, a családjával együtt sikeres, boldogul. Élete fordulatát így összegzi: belekóstoltam a szabadságba.

Az iskola és aktív tanár nélkül maradt faluban 41 általános iskolás korú gyerek él. A körzeti központ ugyan Lovászpatona lett, de a hagyomány és a remény felülírta a szülők iskolaválasztását. A központi iskolába 8 vanyolai gyerek jár, a korábbi, hagyományos központba, Csótra 21 gyerek utazik reggelente, a reménybeli pápai iskolákat 18-an választották. Az iskolák között harc van a gyerekekért, mert osztályonként legalább 14 tanuló kell ahhoz, hogy önálló osztály indulhasson. Lovászpatona nagyobb falu, de nekik is küzdeni kell a 14 gyerekért. Ezért mondja Horváth - Bandi Nóra igazgatónő, hogy jobb lenne a kötelező körzeti iskolaválasztás. Aki a pápai iskolákba jár, már soha nem lesz vanyolai. A Klebelsberg Központ fenntartásában a körzeti iskola is tökéletesen felszerelt, csak a kémia és a rajz szakos tanárok hiányoznak. Ezzel szemben családias a hangulat, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb a környezet.

A vanyolai népesség, ezen belül az iskolába járó gyerekek számának csökkenésével együtt jelentősen változott az etnikai demográfia is. A legutolsó népszámlálási adatok még nem ismertek, de 2011-ben a lakosság 89.4 százaléka volt magyar, 10.8 százaléka roma, 1.3 százaléka német, s néhány ember örmény származásúnak mondta magát. A hivatalos statisztikával szemben a faluban úgy mondják, hogy a cigányok aránya meghaladja a 20 százalékot is. Ez nincs ellentmondásban a tudományos megközelítéssel sem, mert a roma népesség számbavételével kapcsolatban két ellentétes álláspont fogalmazható meg: 1. roma az, aki annak vallja magát 2. roma az, akit a többségi társadalom annak tart.

A demográfiai számvetést a gyerekeken - miután kevesen vannak a faluban – könnyű elvégezni. Varga Rita polgármester és Fehér Mária címzetes főjegyző asszonyokkal ujjunkon mutatva ezt el is végezzük. A faluban 21 óvodás korú gyerek van, közülük négy a magyar. A 21 Csótra járó általános iskolás közül 12 a roma származású, a 8 lovászpatonai központi iskolában tanulók közül 5 a cigány. A 21 középiskolás gyerek közül 10 a roma származású. Az adatok meggyőzően mutatják, hogy a roma nemzeti kisebbség felülreprezentált Vanyolán. Ez láthatóan így is marad, mert 22 gyerek még nem érte el a 3 éves kort, s közülük is 14 a cigány. Nem volt ez mindig így. Az idősebbek még jól emlékeznek rá, hogy fél évszázada a Burdi és a Birkás családok voltak a cigányok, alig egy tucatnyi volt a számuk, s mindannyian dolgoztak valahol. Ismeretlen volt a lopás, a verekedés, a kisebbség és a többség békében élt a faluban.  

A vanyolai tapasztalatok is igazolják a tudományos álláspontot, miszerint a magasabb presztízsű középiskolákba az aprófalvak gyerekei közül kevesebben kerülnek be, ők inkább a szakképző intézményeket választják. A kompetencia felmérések is azt a „szabályt” mutatják, hogy a kisebb települések felé haladva romlik a tanulói teljesítmény. Ezt mintegy reprezentálva, a 21 középfokú oktatásban tanuló vanyolai fiatal közül csak hárman járnak gimnáziumba, a többiek ipari, mezőgazdasági szakképzést választottak. Ez kitapinthatóan összefüggésben van a szülők iskolázottságával. A szakképzetlen szülők belenyugszanak saját státuszukba. Másképpen fogalmazva: a szülői státusz öröklődik.  

Ezt a jelenlegi iskolarendszer segíti is fenntartani. A tankötelezettség ideje annak a tanévnek a végéig tart, amelyikben a tanuló a tizenhatodik életévét betölti, vagyis elhagyhatja az iskolát a szakképesítés megszerzése előtt. Így a munkaerőpiacra olyan fiatalok kerülnek, akik a jól értékesíthető készségek elsajátítása helyett a piacot azonnal kiszolgáló munkaerőt jelentenek. A katedrán fáradt, sok esetben kiégett pedagógusok állnak, hiányoznak az úgynevezett szakos tanárok. Már a fizetések emeléséért is csak kevesen küzdenek, a felmérések szerint a pedagógusok nagy többsége nem családfenntartó, nincsenek feltétlenül rászorulva a magasabb munkabérre. Így aztán marad a Puskás Öcsitől származó mondás logikája: kis pénz, kis foci… A családok hátrányos helyzetének kompenzálása a kistelepülések iskoláiban megoldhatatlan. A mai iskolarendszer a társadalmi egyenlőtlenségeket fenntartja, reprodukálásának biztos terepe.

A falusi népesség – nem csak a vanyolaiak – ezt csendben tudomásul veszik. Nem új, nem XXI. századi jelenség ez, Babits Mihály már 1939-ben írta: a magyarok „legnagyobb cselekedete akárhányszor a cselekvéstől való tartózkodás! Nem cselekvő, hanem szemlélődő, aki nyugodtan néz körül és mindig jól tudja, mikor nem szabad, mikor nem érdemes cselekedni. Cselekedettel többnyire csak ronthat. Egyetlen önvédelme az óvatosság.” A magyar néplélek a nyugalom körül forog.

Az évtizedes szemlélődő nyugalom terelte el a vanyolaiakat is a változtatás elől. Az 1941-es népszámlálás idején a faluban 6 főiskolát, 4 középiskolát végzett lakost írtak össze. A polgármester asszonnyal ismét a jelentős matematikai művelettel, az ujjainkon számoltuk meg a diplomásokat. Sajnos egyikünk két kezén elvégeztük műveletet. Tíz-tizenkét diplomás jött össze, köztük a fele már inaktív. Érzékelhető változásra sem lehet számítani, évtizedek óta egy-két szerencsés gyerek jut ki a faluból egyetemre vagy főiskolára. Tanító, tanár, agrármérnök, erdőmérnök, gépészmérnök közgazdász diplomát szereztek, a többségük nem tért vissza a falujába. Az utóbbi két évben még ez a szerény láncolat is megszakadt, egyetlen gyerek sem akart felsőfokú végzettséget szerezni. Az önkormányzat pedig támogatná a „kitörőket” a Bursa Hungarica ösztöndíjjal. Ezt azok a hátrányos helyzetű, rászoruló diákok kaphatják, akik nappali tagozaton tanulnak, akár állami ösztöndíjjal, akár önköltséges formában. A feltétel az, hogy jelentkezzenek és fölvegyék őket az egyetemre, főiskolára. Aki ezt nem tudja teljesíteni, nem kaphatja meg a havi 20-40 ezer forint támogatást. Az elmúlt két évben egyetlen vanyolai gyerek sem tudta vagy akarta ezt a feltételt teljesíteni. Így hatástalan az önkormányzati jószándék is az esélyegyenlőség javításához.

A világ persze másfelé halad. Egy közelmúltbeli felmérés szerint - a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a 25-34 éves korosztályban – mi magyarok az EU-tagországok listájának a végén kullogunk. Luxemburgban ennek a korosztálynak a 62 százaléka szerez diplomát, ezzel vezeti a listát, a magyarországi arány alig haladja meg a felét a 33 százalékával. Az uniós átlagtól is 8 százalékkal vagyunk lemaradva, s utánunk a sort az olaszok és a románok zárják. A vanyolai gyerekek még őket is irigyelhetik, hiszen jelenlegi százalékos esélyük a felsőfokú képzettség megszerzéséhez csupán kerekítési hibaként értelmezhető.