„Látlelet” agrár-figyelő blog
Magyarul vagy angolul: a haladás mindkettőt feltételezi

2024/04/04

Ellentétben a tudomány és a gyakorlat

Legyünk igazságosak. Nem csak a magyar kutatók felelősek ezért az ellentmondásért. Nyolc éve megváltozott a tudományos értékelési rendszer, amelynek értékelhető célja volt, hogy a magyar tudományos eredmények legyenek elérhetőek az egész világon, s ehhez pedig angolul kell publikálni. Ezt követi az a gyakorlat, hogy az egyetemi oktatók, kutatók szakmai jövője, tudományos fokozata, pályázati sikere, külföldi ösztöndíja az angol nyelvű publikációktól függ. A tudománymetria, amely számokkal jellemzi a tudományos teljesítményt, a rangos nemzetközi folyóiratokban közzétett cikkeket részesíti előnyben, s karrierjük érdekében ehhez alkalmazkodnak is a kutatók.

Véletlenszerűen kiválasztott három fiatal professzor tudományos cikkeit átnézve kiderült, hogy mindhármuknál a 10 válogatott közlemény közé csak angol nyelvű publikáció került. Ezek egy szakmai részterületről számoltak be kutató társaiknak. A magyar gazda nem csak a nyelvismeret hiánya miatt marad le ezekről az információkról, hanem ha értené, a gyakorlati hasznát akkor sem érzékelné.

A Gazdálkodás, a szakmai körökben ismert agrárökonómiai tudományos folyóirat szerkesztő bizottsága elemezte a magyar nyelv használatát a tudományos szakfolyóiratokban. Egyebek között megállapították, hogy a kutatóknak egyre kevésbé éri meg magyar nyelven írni. Ennek számos negatív követkeménye van: megtorpan a magyar tudományos nyelv fejlődése; megsínyli az egyetemi oktatás is, hiszen a hallgatóktól még nem várható el az angol szaknyelv magas szintű ismerete. A jövőben ez még romolhat is, hiszen már a kötelező nyelvvizsgát is eltörölték az egyetemi oktatásban.

A magyar rögvalóság

Azt még az ékes angolsággal publikáló tudósok is elismerik, hogy a jószándékukon kívül más nem ösztönzi őket magyar nyelvű szakmai anyagok megírására, és ennek kedvezőtlen hatása van a tudomány és a gyakorlat kapcsolatára. Ők is pontosan ismerik a magyar rögvalóságot: az elöregedő gazdatársadalom kevésbé képes befogadni az új ismereteket; pedig a fejlődésnek, vagy ahogy manapság divatosan kifejezik, a fenntarthatóságnak ez lenne a feltétele.

A friss adatok szerint 196 ezer gazdaságban művelik a földeket, tartják az állatokat. A gazdák átlagos életkora 59.7 év, a 40 éven aluliak aránya a 10 százalékot sem éri el, a 35 év alattiak aránya 5 százalék. A 65 évnél idősebb gazdasági vezetők száma növekedett az utóbbi években, arányuk meghaladja a 37 százalékot. Összeségében: mezőgazdasági képzettség nélkül a gazdaságok 61 százalékát vezetik, középfokú ismertekkel 30 százalékát, felsőfokú végzettséggel csupán a 9 százalékát.

A koncentráció elérte a mezőgazdaságot is, az elmúlt tíz évben százezer gazdaságot hagytak el a tulajdonosaik. Ennek ellenére a szántóföldeken az átlagos terület nagyság 25.8 hektár, a szőlőültetvényeken 14.7, a gyümölcsösökben 2.7 hektár. A teljes mezőgazdasági terület 20 százalékán gazdálkodnak 200-500 hektár méretű gazdaságok, az összes üzemnek a két százalékát sem érik el. A mezőgazdasági termelési érték 45 százalékát a gazdaságok 1 százaléka adja, vagyis az 55 százalékot a kicsik és a közepes méretűek.

Elfelejtett egyetemi küldetések

A többségnek szüksége lenne a magyar nyelvű szakirodalomra. Azt nem lehet állítani, hogy egyáltalán nem jutnak információhoz a gazdák, mert a szaklapok között ádáz verseny folyik a fennmaradásért, hirdetésekből, fizetett közleményekből tartják fenn magukat. Ezek az információk azonban meghatározható gazdasági szereplők érdekében kerülnek a lapokba, a vásárlói magatartás befolyásolási szándékával.

Hiányoznak a gazdálkodást biológiai, technológiai, közgazdasági összefüggéseikben bemutató, elemző munkák, mert ez már nem érdekük az egyetemeken dolgozó kutatóknak, oktatóknak. Örömteli, gazdálkodást támogató kivételt jelentenek az emeritus professzorok, idősebb kutatók, oktatók, akik elhivatottságból, egyfajta szakmai alázatból még magyar nyelven is publikálnak.

Tudomásul vehetjük, hogy a jelenlegi érdekeltségi rendszerben a fiataloknak karrierjük, jövőjük miatt nem érdekük a hazai mezőgazdasági gyakorlat támogatása. Azt már nehezebb tudomásul venni, hogy az egyetemek elfelejtik a küldetésükben vállalt feladataikat: a korszerű tudást eljuttatni az ország minden szegletébe, a fenntartható társadalmi fejlődést szolgálni. Az egyetemi, az akadémiai vezetőknek kellene ösztönözni – kissé agresszívabb kifejezéssel, rászorítani – tudományos munkatársaikat, oktatóikat, hogy kutatásaikat magyar nyelven is közzé tegyék.

A publikálás magyarul vagy angolul, nem eldöntendő kérdés: a haladás mindkettőt feltételezi.