„Látlelet” agrár-figyelő blog
Élelmiszer- feldolgozás- és fogyasztás: tőkehiány és minőségi éhezés

2024/06/19

Pénzhiány a minőségi táplálkozáshoz

A minőségi éhezés fogalma az élelmiszer felügyeletet ellátó Nébih oldalán is olvasható. Eszerint akkor beszélünk minőségi éhezésről, ha a napi energiaszükséglethez hozzájut a szervezetünk, de ezen belül egy vagy több tápanyagból – szénhidrát, fehérje, vitaminok, ásványi anyagok – egyáltalán nem vagy nem elegendő mennyiséget fogyasztunk. Egy felmérés szerint Magyarországon a vitaminok, rostok fogyasztása nem éri el a dietetikai ajánlásokat. Ez különösen érvényes az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező háztartásokra.

Mennyiségi értelemben természetesen nincs éhezés Magyarországon. Búzából a négyszeresét, kukoricából a tizenhatszorosát termeljük a hazai fogyasztásnak. A hústermelésben már nem állunk ilyen jól, baromfihúsból 152 százalékos az önellátás szintje, de sertéshúsból már csak 109, marhahúsból pedig 101 százalék.

A világjárvány, az azt követő gazdasági visszaesés és a magas infláció jelentősen rontotta a minőségi táplálkozást. A statisztikák szerint az elmúlt két évben az élelmiszerárak 58 százalékkal emelkedtek, miközben a jövedelmek csak 33 százalékkal. Ennek következménye lett, hogy az alacsonyabb jövedelmű háztartások jövedelmük több mint felét élelmiszerek vásárlására voltak kénytelenek fordítani, ami nemzetközi adatok szerint veszélyeztetett helyzetnek minősül.

A minőségi éhezés a minőségi étrendhez szükséges élelmiszerek megvásárlásához szükséges pénz hiánya miatt növekedett az elmúlt években. Az már csak kicsit rontott a helyzeten, hogy az alacsonyabb forgalmú boltok bezárása miatt – elsősorban a kisebb falvakban – fizikailag is nehezebb lett a bevásárlás.

Üzemi veszteségek az élelmiszeriparban

Azt nem lehet állítani, hogy mindezért a magyar élelmiszeripar a felelős; de az tény, hogy az elmúlt évtizedekben mostoha gyerekként kezelték az élelmiszeripari fejlesztéseket, és az európai versenytársak mögött lemaradt a technológiai fejlettségünk. Erre csak rátett a világjárvány, a gazdasági hanyatlás, az elszabadult energia ár. Az egyébként is „rossz bőrben” lévő élelmiszeripari vállalatok tervezni sem tudták a fejlesztéshez szükséges profitjukat, a hanyatló árbevételekhez növekvő költségek társultak. A tavalyi konszolidáltabb körülmények után is üzemi veszteségekről számoltak be a nagyobb vállalatok is.

A feldolgozók gyengélkedésével egyidőben a kis -és nagykereskedelmi láncok koncentrálódtak, üzleti modelljük szerint rendkívül kemény követelményeket támasztottak a feldolgozók számára. Elsősorban a kisebb, tömegtermékeket előállító feldolgozók ezeknek nem tudtak megfelelni, így kiszorultak a nagyobb kereskedelmi láncok pultjairól. Hatékony válasz a versenyképes üzemméret, a kézimunkát kiváltó automatizáció lenne, de mostanáig hiányzik a fejlesztéshez szükséges tőke.

Fejlesztési pályázatok: a kicsik előbb számoljanak

Évtizedes lemaradás után üdítő hír, hogy megjelentek a feldolgozó üzemek fejlesztésére fordítható állami támogatási pályázatok. Összeségében 200 milliárd forintra pályázhatnak a különféle méretű feldolgozók. A nagyobbak 200 millió és 5 milliárd forint támogatáshoz juthatnak ha értéknövelő, piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztéseket terveznek. A kicsik – és itt a hangsúly a mezőgazdasági és élelmiszeripari kistermelőkön van az Agrárminisztérium megfogalmazása szerint  – maximum 200 millió forintra pályázhatnak. Az elérhető pályázati keretek jól szemléltetik a célokat: a nagyok 150 milliárd, a kicsik 50 milliárd forintra számíthatnak összesen.

Maradjunk a méretet jelző szavaknál: a nagyokat nem kell félteni, lehet tőkéjük, hitelképességük, piaci ismeretük, hogy sikeres fejlesztésekbe kezdjenek. A kicsiknek már nagyon kell számolniuk, hogy érdemes-e kockáztatni. A vissza nem térítendő pályázati támogatások alapvetően 50 százalékos forrást jelentenek, ami egyes esetekben 10-20 százalékkal növekedhet. A 200 milliós támogatást feltételezve, a beruházás igy is 300-400 millió forintba kerülhet, amit a kicsiknek már meg kell gondolniuk.

Az induláshoz tőke, hitel, fedezet kell, a folytatáshoz pedig biztos piac, hogy a befektetés megtérüljön. Az elmúlt években örvendetesen terjedő, rövid ellátási lánchoz kötődő értékesítés vélhetően nem lesz elég a több száz millió forintos  beruházás megtérüléséhez. Akik eddig már próbálkoztak, tanúsíthatják, hogy a multikhoz sem sétagalopp bekerülni: mennyiséget, folyamatos beszállítást, garantált minőséget, a kicsiknek soknak számító polcpénzt követelnek.

A kicsiknek a hasonló mértékű beruházáshoz összefogásra, szövetkezésre lehet szükségük. Természetesen nem a szitokszóként emlegetett termelőszövetkezetekre kell gondolni. Erdei Ferenc évtizedekkel ezelőtt írta, hogy „a tőkés fejlődésben a kereskedelmi szövetkezeti koncentráció a fő versenytársa a tőkés nagyüzemi centralizációnak”.