„Látlelet” agrár-figyelő blog
Műhús: az állattenyésztés nincs veszélyben

2024/10/02

Erőteljes tiltakozás

Ahogy lenni szokott minden újdonságnál, most is megindult a tiltakozás. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a MAGOSZ, a Baromfi Termék Tanács az európai emberek egészségének védelme érdekében elutasít minden olyan kezdeményezést, amely laboratóriumban előállított fehérjetermék forgalmazását engedélyezné. Nincsenek is egyedül, ezt teszik a cseh, a ciprusi, a görög, a luxemburgi, a litván, a máltai, a román és a szlovák mezőgazdasági miniszterek is.

Marad a magyar hagyományokból jól ismert malacsült vagy a lábszárpörkölt? Biztosan maradnak, de afelől is nyugodtak lehetünk, hogy megjelennek az új termékek is. A műhúst számos rokon értelmű szóval illeti a köznyelv és a szakirodalom is: mesterséges hús, laboratóriumi hús, laborhús, lombikhús, alternatív hús.

Mindegyik fogalom két, egymástól jelentősen eltérő technológiával készülő termékcsoportot takar. Műhúsnak nevezik a növényekből kivont fehérjéből és egyéb hozzáadott anyagokból előállított húshelyettesítő terméket; és hasonlóan nevezik az állatisejt-alapú, klinikai körülmények között tenyésztett laborhúst is. A jelentős különbség az, hogy amíg az első csoportba tartozó termékek már régóta piacon vannak; a laborhúst a világ legtöbb országában még nem engedélyezték, és az unióban is a mostani az első kezdeményezés.

A gombapörkölt kivétel

A növényi eredetű, borsóból, rizsből, szójából – azaz magasabb fehérjetartalmú növényekből – készülő termékek ahhoz, hogy a húshoz hasonló állagúak és kinézetűek legyenek, tartalmaznak hozzáadott anyagokat, fűszert, kókuszolajat, céklalevet, és hosszan lehetne sorolni a tartalmi összetevőket. Nem szabad összekeverni ezeket a termékeket a tofuval, a csicseriborsóból készült raguval, pláne nem a gombapörkölttel.

A laborhús teljesen más technológia. Egyszerűen fogalmazva, gyárakban növesztik az állati szövetet, az állat nélkül. Persze ez a módszer sem nélkülözi a mészárost, mert le kell ölni az állatot, de egyetlen sertés, szarvasmarha vagy baromfi levágásából többszáz tonna műhúst lehet előállítani. A világon számos kutatóintézet, laboratórium, neves professzorok foglalkoznak ennek a módszernek a fejlesztésével, de mostanáig csak a költségeiket halmozták.

Vita az ökológiai lábnyomon

Minden állítás mellett és ellene is lehet érvelni. A példaként említett malacsült mellett a ropogósra sült bőr, az omlós hús, a csodás zamatok szólnak. A sertéshús gazdag aminosav és fehérje – forrás, magas az ásványianyag-tartalma, a vasat az emberi szervezet nem is képes előállítani. A növényi eredetű műhúsok kevesebb telített zsírt, nátriumot tartalmaznak, a magasabb rosttartalom miatt segítik az emésztést, javítják a közérzetet, és a testsúly csökkenését is kedvezően befolyásolják.

Az ádáz vita az ökológiai lábnyom miatt tart, és kibékíthetetlennek tűnnek az ellentétek. A zöldek, s még inkább a „méregzöldek” az állattenyésztést környezetkárosítónak tartják, mondván: magas az üvegházhatású gázok kibocsájtása, a takarmánytermesztés nagy területeket foglal el, a hús előállításához sokkal több vízre van szükség, mint a növényi alapú fehérjéhez. Az állattenyésztők a FAO adataira hivatkoznak, amikor azt állítják, hogy az állattartás és a hozzá kapcsolódó feldolgozás az üvegházhatású gázok kibocsájtásának csak 14.5 százalékát jelentik, a közvetlen állattartás csak az 5 százalékot. Tiltakoznak az ellen, hogy az állattenyésztés és a közlekedés környezetkárosító hatását megközelítően azonosnak említjük. Kissé demagóg megjegyzés, de amíg a világ urai a klímakonferenciákra magán repülőgépekkel utaznak, addig mi is megehetünk egy borjúpörköltet.

Gyakori érv a műhúsok előállítása mellett, hogy a világ népessége gyorsan növekszik, s ezt a fogyasztást a hagyományos technológiákkal nem lehet ellátni. Kutatók kiszámították, hogy ha a népesség gyarapodása miatti húsigényt kizárólag laborhússal akarnánk kielégíteni, ahhoz 150 ezer bioreaktort kellene építeni, amelyeknek környezeti hatása kétszer olyan erős lenne, mint a természetes állattartásnak és a feldolgozásnak.

A vita a tudományban és a közéletben belátható ideig tartós marad. A napi valóságban az a kérdés: veszélyben van az állattenyésztés? A hazai gyakorlatban a veszélyt sokkal inkább az jelenti, hogy az állattartás és a feldolgozás hatékonysága elmarad a versenytársaké mögött.