„Látlelet” agrár-figyelő blog
Élelmiszeripar: a magyarok versenyhátrányban vannak Európában

2023/10/30

Élelmiszer-fogyasztás: kevesebbet, gyengébb minőséget eszünk

Az vitathatatlan, hogy az élelmiszeriparra a fogyasztók, illetve az általuk megvásárolt termékek miatt van szükség. A hazai fogyasztás pedig csökken. Az idén a kiskereskedelmi forgalmi adatok szerint mennyiségben 7.6 százalékkal kevesebb terméket vásároltunk a tavalyihoz képest. Az élelmiszer-kiskereskedelemben kicsit jobb a helyzet, 2023 első nyolc hónapjában „csak” 7 százalékos volt a csökkenés, vagyis ennyivel kevesebbet ettünk.

A húsfogyasztásra – egyebek között egészségügyi okok miatt - tartósan is a mérséklődés a jellemző. Az 1980-as években az átlagos húsfogyasztás 80 kilogramm volt fejenként, ez 2020-ra 68 kilogrammra csökkent. Ehhez képest az elmúlt évben a baromfihús fogyasztása 15-20 százalékkal, a sertés-és marhahúsé 10-14 százalékkal csökkent. Ezzel ellentétes tendenciát mutatnak a zsírfogyasztás adatai. A hetvenes években fejenként és naponta 110-120 gramm zsírt ettünk, a 2008-2009-es válság idején már 143 grammot. Azután jobban ment a gazdaságnak és a lakosságnak egyaránt, a zsírfogyasztás 129 grammra csökkent. Nincs szükség kommentárra ahhoz, hogy 2021-ben 157 grammra emelkedett a zsírfogyasztás.

Az ok nyilvánvaló: a kevesebb pénzt jobban be kell osztani, a termékek mennyiségén és a minőségén lehet spórolni. Egy felmérés szerint a szűkös megélhetéshez 250 ezer forint nettó jövedelemre van szükség, az átlagos életvitelhez 400 ezer forintra, a gondtalan élethez 600 ezer forintra. Az átlagos nyugdíj a szűkös megélhetés alatt van, s ez a kétmillió nyugdíjas nagyobb részét naponta érinti. A hazai életszínvonalat jól mutatja, hogy a lakosság 46 százalékának kevesebb a jövedelme, mint a szűkös megélhetéshez szükséges 250 ezer forint; további 37 százaléknak 250-400 ezer forint között. Az augusztusi nettó jövedelem medián értéke is csak 312 ezer forint. A magyarok 83 százalékának a jövedelme kevesebb, mint amennyi egy átlagos életvitelhez kellene.

Élelmiszer-kereskedelem: növekvő import, kiszorulnak a magyar termelők

A kiskereskedelem követte az életszínvonal változását. A drágábban beszerezhető magyar termékeket importból pótolták. Kisebb botrány tört ki, amikor az egyik kiskereskedelmi lánc 100 forinttal olcsóbban árusította a német importból származó darált húst, mint a magyar árut. Más boltokban is olcsóbb az import tej a hazainál. Az első félévben például 48 százalékkal nőtt a dobozos tej importja.  A kereskedők nem csináltak mást, mint a saját vevőik kedvében akartak járni. Igaz, korábban ígéretet tettek, hogy boltjaikban a magyar termékeket előnyhöz juttatják. Csakhogy ezek beszerzési ára magasabb, mint az import.

A szegénység küszöbén élő vásárlót nem érdekli a termék származási helye, csak az árára kíváncsi. Ha egy átlagos fogyasztót megkérdeznek, szívesen vásárol-e magyar terméket, igennel felel, mert ismeri a feldolgozó nevét, kedveli a magyaros ízeket. De ha azt kérdezik, hajlandó-e többet fizeni azért, mert magyar a termék, határozott nem a válasz. Egy felmérés szerint a lakosság kétharmada nem ad több pénzt a magyar származású termékekért.

Ezt tapasztalatból is tudják a kereskedők, s amikor importálnak, a saját ismeretük, érdekük szerint járnak el. Nem kell sem védeni, sem bántani a kereskedőket, de az tény: magyar sajátosság a rekord méretű áfa, a kereskedelmi különadó, az árstop, a kötelező akciózás, az árfigyelő rendszer. Ezek és az infláció miatti kereslet csökkenés befolyásolja munkájuk jövedelmezőségét, és nem kell csodálkozni azon, ha védekeznek.

Élelmiszer-termelés: halvány fénysugár az állami támogatás

Az élelmiszeripari feldolgozók pedig panaszkodnak. A csökkenő reálbérek, a magas infláció, a számukra kiszámíthatatlan ütemű import miatt csökken az árbevételük. A profitot tervezni sem tudják, hiszen a hanyatló árbevételhez a növekvő költségek társulnak. Az elmúlt másfél-két évben a mezőgazdasági termelésből származó feldolgozóipari alapanyagok beszerzési ára 50 százalékkal növekedett, az energia 5-10 szeres szorzóval drágult, a munkabérek is kétszámjegyű értékkel emelkedtek.

Az ársapka ugyan kedvezett a vásárlóknak, de nem csak a kereskedőket, hanem a feldolgozókat is sújtotta. Az ársapkát piaci torzulásként érték meg, mert a termelésük csökkent, és az import miatt keresleti piacon találták magukat. Az árfigyelő rendszer miatt a kereskedők ingyen reklámhoz jutottak, de a feldolgozókat arra kényszerítette, hogy tartósan önköltség alatt értékesítsenek. Ez finoman fogalmazva sem támogatja a piaci versenyt.

A MOL-adónak titulált hulladékgazdálkodási módszer is a feldolgozókon csattan. A kiterjesztett fogyasztói felelősség sokkal többe kerül, mint a korábbi környezetvédelmi díj. A szakemberek számítása szerint az új sarc az élelmiszeripari feldolgozók korábbi profitjának a felét elviszi. Az már a vásárlóknak sem lesz mellékes, hogy ez a díj majd megjelenik a fogasztói árakban, és 3-5 százalékos lehet az inflációs hatása. Ezt el lehetne kerülni, hiszen Európában a hulladékot nonprofit alapon kezelik. Itthon a MOL kapta meg ezt a koncessziót, s a díjakat profitot is jelentő számításokkal állapították meg.

Az elmúlt évtizedekben végig mostoha gyerekként kezelték a élelmiszeripari fejlesztéseket, s ennek az lett a következménye, hogy az európai versenytársak mögött lemaradt a technológiai fejlettségünk. Az alacsony hatékonyság „ára” a magasabb önköltség, következménye a növekvő kiskereskedelmi import. A világban és részben itthon is ennek az ellenkezője történt. A feldolgozók értékesítési partnerei, a kis-és nagykereskedők koncentrálódtak, üzleti modelljük szerint rendkívül kemény követelményeket támasztottak a feldolgozók számára. A kisebb-nagyobb, de főleg a kisebb, tömegtermékeket előállító feldolgozók ennek nem tudtak megfelelni, így kiszorultak a nagyobb kereskedelmi láncok piacáról. Hatékony válasz a versenyképes üzemméret, a kézimunkát kiváltó automatizáció lehetne, de ehhez többnyire hiányzik a fejlesztéshez szükséges tőke.

Halvány fénysugár a feldolgozók számára, hogy most legalább állami támogatási ígéret van a beruházások finanszírozására és a hatékonyság javítására.

A NAK Szóvetés podcast-sorozatában Győrffy Balázs és Éder Tamás megvizsgálják a hazai élelmiszeripar kihívásait. A beszélgetés ITT hallgatható meg.