Könyvek
kategóriák

Agrárgazdaságtan

Szerző: Dr. Villányi László – Dr. Vasa László
Ár: 4500 Ft Kiadói ár: 3600 Ft Megtakarítás: 20 %
Kosárba
pénztárhoz

A kötet magyar mezőgazdaság gazdasági szerepének, működésének alapvető közgazdasági kérdéseit foglalja össze. Az olvasók mindebből elsajátíthatják azt az agrár-közgazdasági szemléletet, gondolkodásmódot, amely mérnöki, üzleti, irányítási stb. tevékenységükhöz szükséges.

mutass többet mutass kevesebbet
Terjedelem: 215 oldal
ISBN/ISSN: 9789633563199
Méret: B5
Kiadó: Szaktudás Kiadó Ház

Tartalomjegyzék:

Tartalom


I. AGRÁRGAZDASÁGTAN

1. AZ AGRÁRÖKONÓMIA TÁRGYA (DR. VILLÁNYI LÁSZLÓ -
DR. VASA LÁSZLÓ)
11. Az agrárökonómia és egyéb tudományok kapcsolata

2. A MEZŐGAZDASÁG TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI
FUNKCIÓJA (DR. VASA LÁSZLÓ - DR. VILLÁNYI LÁSZLÓ)
2.1. A mezőgazdaság fogalma
2.2. Az agrárium rendszere és működése
2.3. Az agrárium integrációinak fejlődése

3. A MEZŐGAZDASÁG NEMZETGAZDASÁGI SZEREPE
(DR. VASA LÁSZLÓ)
3.1. Makrogazdasági mutatók az agrár-közgazdaságtanban
3.2. A mezőgazdaság nemzetgazdasági jellemzői
3.3. Agazati kapcsolatok és összefüggések mérése (AKM)
3.4. Az agrobiznisz fogalma, szerepe a nemzetgazdaságban

4. A MEZŐGAZDASÁGI SZEKTOR SAJÁTOSSÁGAI
(DR. LENGYEL LAJOS - DR. TÓTH TAMÁS)
4.1. A mezőgazdaság természeti és technológiai sajátosságai
4.1.1. A termőföld mint termelési tényező
4.1.2. A munka és munkaerő a mezőgazdaságban
4.1.3. A műszaki fejlesztés értelmezése, szerepe és alkotóelemei
4.2. A mezőgazdaság közgazdasági sajátosságai
4.2.1. A tőke szerepe a mezőgazdaságban, a beruházás
hatékonyságának kérdései

5. A MEZŐGAZDASÁG ÉS ÉLELMISZERPIAC SAJÁTOS VONÁSAI
(DR. VASA LÁSZLÓ)
5.1. A piac elemei, szereplői és általános működése
5.1.1. A piac lényege és szereplői
5.2. A piaci verseny elméleti működése
5.3. A kereslet alapösszefüggései és jellemzői
5.3.1. A keresleti tényezők összefüggései
5.4. A kínálat alapösszefüggései és jellemzői
5.4.1. A kínálati tényezők alapösszefüggései

6. AGRÁRPIACI SZABÁLYOZÁSI MECHANIZMUSOK (DR. FERENCZI TIBOR)
6.1. A termelés agrárpolitikai szabályozása
6.2. Az árszabályozás közgazdasági alapjai
6.3 Az OECD agrárpolitikai elemzésekhez használt mutatói

7. AZ EU AGRÁRPOLITIKÁJA (DR. FERENCZI TIBOR)
7.1. A kereskedelempolitikai konfliktusok agrárpolitikai aspektusai
7.1.1. Az USA agrárpolitikája
7.1.2. Az agrárkereskedelem nemzetközi szabályai, a WTO
7.2. Az Európai Unió közös agrárpolitikája
7.2.1. Európai integrációs erőfeszítések
7.2.2. A közös agrárpolitika körvonalai a római szerződésben
7.2.3. A közös agrárpolitika kibontakozása az Európai Gazdasági Közösségben
7.2.4. A közös agrárpolitika szakaszai
7.2.4.1. A közös agrárpolitika kihívása a valutastabilitás összeomlásával
7.2.4.2. A közös agrárpolitika kihívása a területi különbségek növekedése
7.2.4.3. A közös agrárpolitika kihívása a belső piac akadályai
7.2.4.4. A közös agrárpolitika kihívása a magas árak további növekedése
7.2.4.5. A közös agrárpolitika kihívása az agárkereskedelem liberalizálása
7.2.4.6. A közös agrárpolitika kihívása a közép- és kelet-európai országok csatlakozásával
7.2.4.7. Eltérő támogatási rendszerek az egységes piacon
7.2.5. A közös agrárpolitika piacszabályozási gyakorlata
7.2.5.1. Az egységes gazdaságtámogatási rendszer
7.2.5.2. A közös piacszervezés néhány ágazata
7.2.5.3. Költségvetési átrendezés az 1. pillérről a 2. pillérre

8. EGYÜTTMŰKÖDÉSI FORMÁK AZ ÉLELMISZERTERMÉKPÁLYÁN (DR. LENGYEL IMRE - DR. VASA LÁSZLÓ)
8.1. A tranzakciós költségek elmélete
8.2. A vertikális koordináció
8.3. Szövetkezési formák, termelői szerveződések a mezőgazdaságban
8.3.1. Termelői szerveződések Magyarországon
8.3.2. A termelési szerveződések főbb jellemzői az Európai Unió országaiban


II. AGRÁRPOLITIKA - KÖRNYEZETPOLITIKA

1. AZ EURÓPAI UNIÓ KÖRNYEZETPOLITIKÁJA (DR. SZABÓ GÁBOR - DR. KUTI ISTVÁN)
1.1. A környezetpolitika fogalma
1.1.1. A környezetpolitikák első időszaka
1.1.2. A környezetpolitika és az általános társadalom
és gazdaságpolitika
1.1.3. A környezetpolitika és a fenntartható fejlődés
1.1.4. A környezetpolitika szintjei
1.2. Az EU környezetpolitikájának rövid története
1.3. A környezetpolitika intézményrendszere az EU-ban
1.3.1. Az Európai Bizottság és annak szervezeti egységei
1.3.2. Az Európai Unió Tanácsa
1.3.3. Az Európai Parlament
1.3.4. Az Európai Bíróság
1.3.5. Európai Környezetvédelmi Ugynökség
1.4. Az EU környezetpolitikáj ának célkitűzései
1.4.1. Az Európai Unió fenntartható fejlődési stratégiája
1.4.2. Az Európai Unió környezetvédelmi akcióprogramjai
1.4.3. A tematikus környezeti stratégiák
1.4.4. A „zöld könyvek” és a „fehér könyvek”
1.5. A környezetpolitika eszközei az EU-ban
1.5.1. Jogi, törvényi eszközök
1.5.2. A környezetpolitikai gazdasági eszközök
1.5.2.1. Adóztatás és környezetpolitikai célú adók
1.5.2.2. Környezetpolitikai célú támogatások
1.5.2.3. Piacok teremtése
1.5.3. Onkéntes egyezmények

2. A KÖRNYEZETI POLITIKA ÉS A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA
ÖSSZEFÜGGÉSE! (DR. SZABÓ GÁBOR - KATONÁNÉ
DR. KOVÁCS JUDIT)
Bevezetés
2.1. A mezőgazdaság és a környezet kapcsolatrendszere
2.1.1. A mezőgazdaság hagyományos modellje
2.1.2. A mezőgazdaság iparszerű modellje
2.1.3. Az iparszerű modell meghaladása: az integrált termesztés
és a biotermesztés
2.2. Agrár-környezetgazdálkodás az EU-ban
2.2.1. Kötelezően előírt alapfeltételek
2.2.2. Onkéntesen alkalmazható szabályozások
2.3. Magyarország
2.3.1. Környezetvédelmi előírások az agrártámogatások igénylése
esetén
2.3.1. Irányelvek a magyar szabályozásban
2.3.2. Onkéntes agrár-környezetvédelmi előírások - Nemzeti
Vidékfejlesztési Terv
Összegzés

IRODALOMJEGYZÉK

mutass többet mutass kevesebbet

Olvasson bele:

A MEZŐGAZDASÁG NEMZETGAZDASÁGI SZEREPE

A makroközgazdasági és a vele összefüggő gazdaságpolitikai elméletek és gyakorlati megközelítésű álláspontok mérlegelési rendszerében, módszereiben és logikájában általában kiinduló témakör az egyes nemzetgazdasági ágak szerepének, gazdasági és társadalmi fontosságának értékelése. A mezőgazdaság vonatkozásában ez természetszerűleg az élelmiszertermeléshez kapcsolva oldható meg, hiszen az agrárágazatok teljesítményének, termékeinek már több mint háromnegyede az élelmiszeripari feldolgozás után jut el a gazdaság forgalmi, fogyasztási folyamataiba.

Lényegében tehát – nem feledkezve meg sem a szűkebb mezőgazdaság, sem a tágabb agrárium összefüggéseiről – az élelmiszergazdaság nemzetgazdasági szerepének, helyének és közgazdasági konzekvenciáinak a makrogazdasági minősítéséről van szó. A szerepértékelés és az exogén, valamint az endogén gazdasági kapcsolatok differenciált vizsgálata során azonban természetszerűleg szükség van a mezőgazdaság és az élelmiszeripar külön-külön és kölcsönös kapcsolataiban történő vizsgálatára.

A mezőgazdaság, az élelmiszeripar, valamint a kapcsolódó kereskedelmi és szolgáltató tevékenységek és működésük vállalkozásai (gazdasági szereplői) közötti viszonyok, teljesítményeik, érdekviszonyaik, jövedelem elosztási stb. jellemzőik megismerése nem egyszerű feladat. A differenciák és összefüggések mutatói közül számunkra természetesen az agrárközgazdasági megközelítés van előtérben, de természetesen a vertikális makrogazdasági jellemzőinek megismerésére való törekvésekkel is foglalkozunk.
[…]

3.2. A mezőgazdaság nemzetgazdasági jellemzői

A mezőgazdaság társadalomgazdasági beilleszkedésének és gazdasági értékeinek említett változásai jelentik, hogy a hagyományos szerepmegítélés napjainkig lényegesen változott. A változásban az élelmiszergazdasági és az agráriumi megközelítés már eleve kizárja a nyersanyagtermelés alapú megközelítést. A nemzetgazdasági ráfordítás- és eredménymutatókhoz viszonyított arányok jórésze eleve csak az élelmiszertermelés egészének viszonylatában értékelhetők. A mezőgazdasági termékeknek ugyanis már háromnegyede félkész, illetve feldolgozott élelmiszer. Az is lényeges, hogy időközben hazánk a korábbi „agrárgazdaságból” lényegében ipari országgá vált. Utóbbiból következik a „kibocsátásból” eleve nagyobb lett az ipar részaránya s a fejlődés során a szolgáltatások aránya is. Természetesen ez a másik végletet, a mezőgazdaság szerepének lebecsülését sem indokolja.

Az élelmiszertermelés, benne a mezőgazdaság makroszerkezeti arányainak változása világszerte a gazdasági fejlődés jellemző irányait alakította ki, bár országonként időben és arányaiban differenciáltan. A fejlődő országokban ugyan még lassú az iparosodás folyamata és megmaradt a mezőgazdaság hagyományos szerepe, de a fejlett országokban változott a makrostruktúra. A változás röviden úgy vázolható, hogy megnövekedett az ipari és a szolgáltató „szektor” teljesítménye és aránya.
Magát a folyamatot általában az ipari, majd az ún. postindusztriális társadalom és gazdaság kialakulásának nevezik. Legismertebb számszerű mutatóként emelik ki, hogy a folyamat konzekvenciájaként a megnövekedett élelmiszertermelés mellett annak aránya (a legfejlettebb országokban) a GDP-ben 3-6%-ra csökkent. Komplexen értékelve persze ez nem jellemzi a mezőgazdaság nemzetgazdasági súlyát. Erre utal többek között, hogy az USA ilyen arány mellett is az egyik legnagyobb agrárexportör, s a foglalkoztatóttak egynegyede az élelmiszertermelésben, és forgalmazásban, s a kapcsolódó szolgáltatásokban dolgozik.

Magyarországon az első évezred utolsó évtizedeiben alakult ki a jellemző makroszerkezet változás. A második világháború előtt és (közvetlenül az utána következő években a lakosság felét foglalkoztató hagyományos mezőgazdaság és az élelmiszeripar a GDP-nek több mint felét adta, s a fogyasztásban is meghatározó volt (a fizetőképes kereslet 45%-át a nyers és feldolgozott élelmiszerek kötötték le).

Az iparosodás és a társadalmi munkamegosztással együtt kialakult dezintegráció során bizonyos tevékenységek leváltak a hagyományos mezőgazdaságról, s a mezőgazdasági termékek feldolgozásával, forgalmazásával foglalkozó különálló szervezetek jöttek létre. Az ipari termelés az 1900-as évszázadban megtöbbszöröződött, s bár a mezőgazdasági termelés is megduplázódott, a nemzetgazdasági arányok megváltoztak.
A hiányos, de jellemző felmérések bizonyítják, hogy a szűkebben vett mezőgazdaság és az élelmiszergazdaság egészének nemzetgazdasági arányai jelentősen módosultak az évezred utolsó évtizedeiben. A mezőgazdaság szerepének leértékelődéséről azonban nem lehet beszélni. Az objektív valóságot csak több makro- és mikrogazdsági mutató – s az úgynevezett életminőségi hatások – alapján lehet megítélni. Ezek számszerű változásainak részletes elemzése nem lenne racionális, ezért a minimális mutatóknak, esetenként csak az évezred fordulóra jellemző néhány számszerűségét célszerű áttekintenünk. Az élelmiszergazdaság és (benne külön, vagy együtt) a mezőgazdaság nemzetgazdasági helyét, szerepét jellemző mutatók a következők (2004):
a) Részarány a nemzetgazdaság bruttó hazai termékében, GDP-ben
mezőgazdaság (3,1%)
élelmiszeripar (3,2%)
erdőgazdálkodás (0,2%)
összes részarány (6,5%)
b) Részarány a nemzetgazdaság bruttó kibocsátásában
mezőgazdaság (4,1%)
élelmiszeripar (5,8%)
erdőgazdálkodás (0,2%)
összes részarány (10,1%)
c) A foglalkoztatottak részaránya (mezőgazdaság) 8-9%
d) A lakosság élelmiszer fogyasztásának aránya az összes fogyasztásban (a fogyasztás értékének 25-32%-a élelmiszer).
e) Külkereskedelemből való részarány (élelmiszergazdaság exportból való részesedése 7%, import részarány 4%).
e) A nemzetgazdaság többi termelő és szolgáltató ágazatainak kibocsátásából való részesedés. Az ágazati kapcsolatok mérlege alapján a mezőgazdaság a többi ágazat igen lényeges piaca, hiszen (az élelmiszeripart és az iparhoz sorolva az összes ipari és szolgáltatási tevékenység kibocsátásának mintegy egyharmadát ma is a mezőgazdaság vásárolja meg).

3.3. Ágazati kapcsolatok és összefüggések mérése (AKM)

A szűkebben vett mezőgazdaság szerepét a többi nemzetgazdasági ághoz való termelési, ráfordítási és kibocsátási kapcsolatait egy-egy évben jellemző mérlegek elemzik.
Magyarországon ezt az „Ágazati kapcsolatok mérlegének“ (ÁKM) nevezik. Ez módszerében egy három mátrixos mérleg amely egy táblázatos formában (a függőleges oszlopokban és a vízszintes sorokban) mutatja ki az egyes nemzetgazdasági ágak kibocsátásait és ráfordításait. Például a mezőgazdaság, mint termelő ágazat, kibocsátása vízszintes sorban a mezőgazdaság, mint felhasználó ágazat a függőleges sorban mutatja a saját belső felhasználását. A másik sor (pl. könnyűipar) függőlegesen a mezőgazdaság által felhasznált könnyűipari kibocsátás mezőgazdaságba jutó részét mutatja. A mérleg tehát táblázatos formában a ráfordításokat és a kibocsátásokat egymás kölcsönös összefüggésében ágazatonként tartalmazza. A mérleg ágazatonkénti vízszintes sorai az egyes ágazatok végső felhasználását is mutatják.

Az ÁKM tehát alkalmas a mezőgazdaság gazdasági szerepének a nemzetgazdasági és más ágazatok viszonylatában való elemzésére.
A mérleg három mátrixból tevődik össze: a Folyó ráfordítások mátrixa (X); a Végső felhasználás mátrixa (Y) és az Elsődleges összetevők mátrixa (W).

A mérleg három mátrixa közül tehát az X mátrix (Folyó ráfordítások mátrixa) függőleges és vízszintes adatai azt a termékmennyiséget részletezik értékben, amelyet egy-egy nemzetgazdasági ág az adott évi termelésből nem fogyasztási, hanem termelési céllal továbbad. A folyó ráfordítások mátrixa függőlegesen a ráfordításokat mutatja. Amíg tehát a sorok abszolút számai a kibocsátó ágazatok számára az adott ágazat kibocsátását jelentik, addig a felvevő ágazatok számára az oszlop számai ráfordításként jelentkeznek. Például a sorokat reprezentáló ágazatok (bányászat, villamosenergia-ipar, kohászat, gépipar, vegyipar, könnyűipar stb.) mezőgazdasági célú kibocsátásai a mezőgazdaság ráfordításai, az oszlop számai között mint a bányászatból és villamosenergia-iparból stb. származó anyagok, ráfordítások értékeként jelennek meg.
A végső felhasználás mátrixa (Y) azt a termékmennyiséget részletezi értékben, amelyet az egyes gazdasági ágak nem termelési céllal adnak tovább más gazdasági ágaknak, hanem, amelyek a fogyasztás szférájában ún. végső felhasználásra kerülnek. A mátrix sorai szintén a gazdaság egyes ágait jelentik, oszlopai pedig a végső felhasználás egyes elemeit részletezik. A végső felhasználást reprezentáló mátrix tartalmazza a nem termelő fogyasztást (lakosság és közületek fogyasztását), a bruttó felhalmozást (beruházás+készletezés) és az exportot. A folyó ráfordítások és a végső felhasználás mátrixát együtt tekintve, sorirányban a termelési és a fogyasztási célú kibocsátás együttes összege az egyes nemzetgazdasági ágak adott évi termelését teszi ki.
A folyó ráfordítások mátrixának oszlopirányú folytatása az ún. elsődleges értékösszetevők mátrixa, (W). A folyó ráfordítások az egyes gazdasági ágak anyagköltségeit, annak struktúráját vázolják fel, az elsődleges értékösszetevők mátrixa pedig az anyagköltségen kívüli ráfordításokat részletezi. Ez utóbbi tábla három fő elemet tartalmaz: az értékcsökkenési leírást (amortizációt), a bérek és jövedelmek forintösszegét (v) és a társadalmi tiszta jövedelem (m) nagyságát. Így függőlegesen is az anyagráfordítások (hazai, illetve az importanyag) értéke és az elsődleges értékösszetevők összege az adott nemzetgazdasági ág termelésének nagyságával egyenlő.

A nemzetgazdaság egyes ágai közötti kapcsolatok tehát egyrészt a folyó anyagfelhasználásban, másrészt a termelés növelését megalapozó termelésieszköz-felhasználásban jelennek meg. A kibocsátási kapcsolatok az egyes gazdasági ágak termékeinek felhasználási területét mutatják, a termékek egy része ún. termelő fogyasztásra (más nemzetgazdasági ág felhasználására), másik része ún. végső fogyasztásra kerül. Összegezve a kibocsátási kapcsolatok az egyes nemzetgazdasági ágazatok főbb felvevő piacait mutatják be.

A mezőgazdaság kibocsátási kapcsolatainak a mezőgazdaság szerepére utaló fő jellemzői évente és korszakonként változnak. Tartós jellemzői viszont, hogy egyrészt a szűkebb értelemben vett mezőgazdaság alapvetően nyersanyagtermelő ágazat, termelési célú kibocsátásainak fő piaca az élelmiszeripar, de jelenleg is jelentős a mezőgazdaság saját termékfelhasználása, a végső felhasználás döntő részét a végső (lakossági+közületi) fogyasztás teszi ki, az export aránya jelentős.

A nyersanyagtermelő jelleg nem jelent valamilyen alacsonyabb-rendűséget, hiszen a hazai élelmiszer-termelésben a nyersanyag-előállítás minősége és funkciója is lényegesen megváltozott. Ez a jelleg várhatóan a továbbiakban is erősödni fog. Ennek ellenére hiba lenne arra számítani, hogy a mezőgazdaság közvetlen kapcsolata a végső fogyasztással lényegesen leszűkül, illetve megszűnik. A mezőgazdasági termékek feldolgozása és forgalmazása közti munkamegosztás fejlődése során egyre több szervezet ékelődik a mezőgazdasági termelés és az élelmiszert fogyasztók közé. Bővül a feldolgozás köre, növekszik a feldolgozó ágazatokon belüli tovább-feldolgozás, megjelennek és fejlődnek az élelmiszer-kereskedelmi szervezetek. Ennek megfelelően nő a mezőgazdasági alapanyag értékre rárakódó hozzáadott érték aránya, a tevékenységek szinte kivétel nélkül minden gazdasági ágnak adnak át terméket. A végső felhasználásra kerülő termékek döntő részét a végső fogyasztás teszi ki.
Az exportra kerülő termékek aránya is jelentős, pl. a mezőgazdasági élelmiszeripari tevékenység végső felhasználásának majdnem fele ma is exportra jut.

A mezőgazdaság – tevékenységi elv szerinti – fő felvevő piaca a ÁKM szerint az élelmiszeripar. Termelési célú kibocsátásainak több mint a felét az élelmiszeripar használja fel. Az egyéb iparágak közül a könnyűipar jelentősebb.

A mezőgazdaság kibocsátásainak egyik sajátos jellemzője, hogy jelentős a saját felhasználás. A termelési célú kibocsátásainak 1/3-át saját maga használja fel. A három fő felvevő piacon (mezőgazdaság, élelmiszeripar- és könnyűipar) kívüli ágazatok szerepe elenyésző.

Az élelmiszeripar kibocsátási kapcsolatai főleg abból adódnak, hogy alapvetően a végső fogyasztás szférájával van kapcsolatban. Bruttó termelésének több mint 2/3-át végső fogyasztási célokra (hazai fogyasztás és export) termeli. Termelésének csupán kevesebb, mint 1/3-a kerül alapanyagként, félkész termékként további feldolgozásra.

Az élelmiszeripar fő termékfelhasználója a mezőgazdaság, illetve saját maga. Termelési célú kibocsátásának 45%-át a mezőgazdaságnak továbbítja, 36,7%-át saját maga használja fel. Emellett kisebb mértékben a könnyűiparba és a vegyiparba is történik kibocsátás.

A mezőgazdaság beszerzési (ráfordítási) kapcsolatai is jelzik nemzetgazdasági szerepét és jelentőségét. A fejlődés során a mezőgazdaság egyre nyitottabbá vált más gazdasági ágak felé. Ráfordításai között meghatározóvá vált az ipar szerepe, amelyen belül a legfontosabb helyet a vegyipar, az élelmiszeripar és a gépipar foglalja el.

A mezőgazdaságban a modernizáció kapcsán két lényeges folyamat játszódott le. Egyrészt csökkent a mezőgazdaság saját anyagfelhasználásának aránya, amelynek egy részét ipari eredetű anyagfelhasználás váltotta fel. Másrészt a mezőgazdasági munkaerő jelentős része más gazdasági ágakba áramlott, a kieső munkaerőt ipari eszközök pótolták.

A mezőgazdaság saját anyagfelhasználása még ma is jelentős, bár az arány fokozatosan csökken. Az ÁKM elemzések is bizonyítják, hogy a mezőgazdasági termelés importanyag-tartalma az elmúlt években folyamatosan nőtt, de jelentősen elmaradt az ipari átlagtól.

A mezőgazdaság fejlődését tekintve egyre inkább jellemzővé válik, hogy gazdasági növekedése nemcsak a mezőgazdaság saját ügye, hanem fontos iparfejlesztési probléma is. Egyik oldalról a mezőgazdaság növekedése egyre inkább megköveteli az ipar fejlesztését is, másik oldalról a mezőgazdaság piacot biztosít az ipar termékei számára. Az elmúlt időszakban a hazai iparfejlesztés nem kellő mértékben számolt – se mennyiségi, se minőségi tekintetben – a mezőgazdasággal, mint fontos ipari felvevőpiaccal. Ez a helyzet is jelentősen elősegítette, hogy a mezőgazdaság növekvő termelőeszköz-igénye növeli a mezőgazdaság importigényét.

Az élelmiszeripar ráfordítási kapcsolataiban meghatározó a mezőgazdaság, hiszen anyagfelhasználásának több mint fele a mezőgazdaságból származik. Ebből a kapcsolatból is logikusan következik az élelmiszergazdaság kategória használatának fontossága.

Az ipar szerepe is jelentős az anyagfelhasználásban, fő szállítók az iparon belül az élelmiszeripar saját maga, a vegyipar és a könnyűipar. Külkereskedelmi szempontból fontos megjegyezni, hogy az élelmiszeripar importanyag ráfordítás-aránya magasabb a mezőgazdaságinál. Ez természetesen az élelmiszergazdaság export-import egyenlegét befolyásolja.
Összefoglalóan elmondható, hogy a magyar élelmiszergazdaság, benne a mezőgazdaság nemzetgazdasági szerepének a termelési arányok és a ráfordítási, illetve kibocsátási mérlegösszefüggések számszerű részei csökkenő tendenciáját mutatják. Ezek okai részben gazdaságfejlődési szükségszerűségek és a világszerte jellemző tendenciák. Az okok másik része a rendszerváltozás szükségszerű és kevéssé indokolt folyamatainak következménye.

A termelés abszolút csökkenése az évezred utolsó évtizedében több tényező (piacszűkülés, piaci struktúraváltozás, tulajdoni átrendeződés, termelési szerkezet indokolt változásai, stb.) eredője. Ezek elvi és gyakorlati értékelése a további fejezetekben fejthető ki.

Az átmeneti jellegű tényezők az évezredfordulót követő években már nagyrészt változtak. Az erőteljes ipari és szolgáltatási növekedés nyomán természetszerűleg az élelmiszergazdaság szerepére utaló arányok valószínűleg nem változnak és a fejlett országokéhoz hasonló összefüggésekben, de a magyar agrárpotenciál mai értékeken alakul a jövőben is.
Köztudott, hogy a magyar politikai és szakmai közvélemény egésze a mezőgazdaság gazdasági és társadalmi szerepét általában a valóságon felül értékeli. A „felértékelés” részben jogos, hiszen az ökológiai és a társadalmi feltételek jó része kedvezőbb lehetőségeket kínál. Az agrárpotenciál mellett az élelmiszertermelés szerkezeti és egyéb versenyfeltételeinek javulásával konform agrárium komplex ún. fenntartható fejlesztése együttesen javítja a gazdasági kilátásokat.
Reális az a jövőre vonatkozó közgazdasági és agrárpolitikai felfogás, amely az agrárium és a vidékfejlesztés stratégiáit növekvő mezőgazdasági szereppel kívánja megvalósítani. Ebben szerepel a hazai agrárpotenciál jobb kihasználása és az agrárium tevékenységi körének bővítése, újraintegrálása. Az évezredfordulót követő évekre készített komplex agrárium fejlesztési elvek és programok a vidékfejlesztési stratégiákhoz kapcsolódva reálisan valószínűsítik a magyar élelmiszergazdaság nemzetgazdasági szerepének erősödését. Ennek révén kialakulhat az agrárium 10% körüli, az ún. agrobiznisz (agrárium plusz a kapcsolódó kereskedelmi és szolgáltató tevékenységek) 20%-os megközelítése a nemzetgazdaság növekvő GDP-jéből.
Ez a fejlődés növeli a hazai lakosság magasabb színvonalú élelmiszerellátását és az export-lehetőségeket is. A fejlődés ilyen iránya feltételezi a nyugat európaival azonos, sőt magasabb szintű agrárfoglalkoztatás kialakítását. Az agrárium nemzetgazdasági szerepének jövőbeni megítéléséhez tartozik, hogy a magyar feldolgozóipar egészének több mint 60%-át teszi ki az élelmiszeripar, a műtrágya- és növényvédőszer-gyártás, a mezőgépek és élelmiszeripari gépek gyártása, a csomagoló eszközök gyártása. Ezek hazai és nemzetközi versenypozíciója továbbra is azon múlik, hogy mennyire számíthatnak a magyar mezőgazdaságra. Ezt a szerepét a mezőgazdaság ugyanakkor az időben változó piaci és gazdasági viszonyokhoz igazodó szerkezeti változásával érheti el. Ezáltal a mezőgazdaság a vidékfejlesztés meghatározó eleme, ugyanakkor ezt a funkcióját csakis az alapanyag-termelés és a kapcsolódó tevékenységek, különösen a feldolgozás szerkezetileg és területileg összehangolt rendszerén keresztül láthatja el. Közvetetten azonban még nagyobb maradt a mezőgazdaság gazdasági potenciálra, növekedési esélyekre ható szerepe. Az egyik legfontosabb kultúraformáló területnek, a tájnak, (és a térnek) kultúráját a mezőgazdaság rendje döntően befolyásolja.

3.3. Az agrobiznisz fogalma, szerepe a nemzetgazdaságban

Az agrobiznisz (agrobusiness) fogalom bevezetése és használatának elterjedése a mezőgazdaság termékkapcsolatainak gyors ütemű bővülésével, a mezőgazdaság iparosodásával is magyarázható.

A klasszikus értelmezés szerint az agrobiznisz fogalma három meghatározó tevékenységi csoportra tagolódik, amelyek közül az elsőt az ellátó ágazatok (inputanyag-biztosító ágazatok, a másodikat a mezőgazdasági nyersanyagtermelés, a harmadikat az élelmiszeripar és az élelmiszerkereskedelem alkotják.
Az agrár-közgazdaságtan egyik kulcsterülete az élelmiszer-termékpályák vizsgálata, melynek elemzése egyfajta köztes pont az elemző közgazdaságtan és az üzleti tudományok világában. Az élelmiszer-termékpálya az élelmiszertermékek piacra jutási folyamatának a termelőtől a fogyasztóig tartó szakaszait jelenti. Az ezt magába ölelő gazdasági környezet elterjedt elnevezése az agrobiznisz, vagy élelmiszer-gazdaság amelybe beletartoznak a gazdálkodót kiszolgáló, a mezőgazdaság számára alapanyagokat előállító iparágak éppúgy, mint a termelő megtermelt javait fogadó, azok feldolgozásával foglalkozó ágazatok.

Az agrobiznisz működésének vizsgálatát már sok elemzés célul tűzte ki. A vizsgálatok egyik kulcsterülete, hogy pl. a mezőgazdasági alapanyagok költségei elérhetik, sőt meghaladhatják a mezőgazdasági termékek értékének akár felét is. Mivel a mezőgazdasági termékeket feldolgozó és értékesítő szektorok adják az élelmiszertermékek értékének nagyobb részét, mire a termék eljut a fogyasztóhoz. Ennek tükrében megállapítható, hogy az élelmiszertermelő rendszerben döntő fontosságú az agrobiznisz hatékonysága, ha a fogyasztó számára elegendő mennyiségű, megfelelő választékú és elfogadható árú
élelmiszert akarunk biztosítani.

Egyes szerzők az agrobizniszt mint tervezési, strukturális és gazdaságpolitikai egységet is definiálják, jóllehet nem jár együtt önálló szervezeti egységek kialakulásával. Tágabb értelemben az agrárszakoktatás, a kutatás és szaktanácsadás is agrobiznisz fogalomköréhez kapcsolódik.

Sémáját Tracy (1994) alapján az alábbiak szerint írhatjuk le:
• az élelmiszer termékpálya első eleme a mezőgazdasági alapanyag-előállító iparágakat foglalja magába, mint a mezőgazdasági gépek, a műtrágyák, peszticidek, herbicidek, vetőmagvak és állati takarmányok előállításával foglalkozó iparágak.
• a második elemet a farmok képezik, amelyek mezőgazdasági nyersanyagokat (pl.: gyapjút, olajos magvakat stb.), élelmiszereket és italokat, közbülső termékeket (állati takarmányok, tenyészállatok, vetőmagvak) állítanak elő.
• A rendszer harmadik elemét a nagykereskedelem, illetve a feldolgozás alkotja, amelynek egységei szervezeti formájuk alapján lehetnek szövetkezetek vagy egyéb vállalkozások.
• Ezek termékeiket a kiskereskedelemhez, illetve a vendéglátóiparhoz továbbítják, amelyek a fogyasztói végtermékeket végső felhasználás céljából a fogyasztókhoz juttatják el.

Az USA-ban specifikusan „agribusiness” gyűjtőnéven kezelik az összes, a mezőgazdasággal kapcsolatos tevékenységet. Ezek a következők:

• termelés,
• feldolgozás,
• gépgyártás,
• műtrágya, és egyéb kemikáliák előállítása,
• értékesítés,
• pénzügyi szolgáltatások (bank és biztosítás),
• szaktanácsadás.

Az alapanyag előállítás az USA-ban a GDP maximum egy-két százalékát teszi ki, ami nem erős lobbyerő, viszont az agribusiness a GDP kb. 12%-os részesedésével olyan támogatottságot képvisel, amivel már a kormányzatnak is számolnia kell, ezért, az USA-ra amúgy is jellemző racionális okok vezérelték a gyűjtőfogalom használatát.
Az agrobiznisz, mint fogalom és újfajta szemlélet előtérbe kerülésével a kormány mezőgazdaságon belül betöltött eddig is erős szerepe is változik, új szerepkörök lépnek be:

• kereskedelemszabályozás,
• agrárszabályozás,
• infrastruktúrafejlesztés,
• természeti erőforrások megőrzése,
• környezetvédelem és a mezőgazdasági tevékenység összehangolása,
• vidékfejlesztés,
• a multifunkcionalitás ösztönzése,
• élelmiszerbiztonság,
• élelmiszersegélyezési programok.

Míg a közelmúltban a fejlett országok élelmiszertermelési szemlélete a mennyiségi elveket tükrözte, addig napjainkra a minőségi, magasabb hozzáadott értéket képviselő, azaz magasabb jövedelmezőségi viszonyokat teremtő termelési gondolkodásmód vált elfogadottá. Mára a választék, az élelmiszerbiztonság, környezetvédelem, és kényelmi szempontok kerültek előtérbe.
Egy hatékony piaci rendszernek biztosítania kell, hogy a termék gyorsan eljusson a termelőtől az első szint vásárlóihoz, majd azt követően a lánc további elemeihez, és mindez a lehető legkisebb veszteséggel történjék. A feldolgozás a terméket olyan formaváltozásnak veti alá, amely növeli a termék értékét (például búzából először lisztet, majd kenyeret állít elő). A termék szállítása a termelés helyéről a fogyasztási központokba szintén költségekkel jár, ugyanakkor értékteremtő funkciót képvisel. A tárolás, különösen a romlandó árucikkek tárolása (hús, tej) egy újabb területe az agrobiznisz, mely éppúgy költségekkel és kockázattal jár.

Az Agrobiznisz tehát az angol „business” (üzlet) kifejezéssel képzett fogalom a mezőgazdaságon kívül az azzal kapcsolatban álló valamennyi gazdasági ágat, illetve azok mezőgazdasági tevékenységgel kapcsolatos teljesítményeit magában foglalja. Nemcsak a beszállító iparágak (műtrágyagyártás, takarmány-előállítás, mezőgazdasági gépipar, növényvédőszer-gyártás) tartoznak körébe, hanem a mezőgazdasági termékeket értékesítő szektor is (szövetkezet, termelői kereskedelem), valamint az élelmiszergazdaság feldolgozó-üzemei is (élelmiszeripar, élelmiszer-kisipar). Az agrobiznisz körébe sorolhatók az élelmiszer-kereskedelem, vendéglátóipar, a banki és biztosítási szolgáltatások (mezőgazdasági hitelezés, mezőgazdasági biztosítás) egyes területei is.

mutass többet mutass kevesebbet

A kategória legkedveltebb kiadványai