Versenyképes húsmarhatartás

Bevezetés (Dr. Márton István)
1.1. Történelmi elôzmények
1.2. Az ágazat áttekintése
1.3. A fejlesztés lehetséges iránya
2. A húsmarha tartástechnológiája (Dr. Márton István)
2.1. A technológiai változatok
2.1.1. Kizárólag vagy túlnyomórészt gyepre alapozott húsmarhatartás
2.1.2. Gyepre, szántóföldön termesztett tömegtakarmányokra és melléktermékekre alapozott tartás
2.1.3. Húsmarhatartás melléktermékekre alapozott takarmányozással
2.2. A húsmarhatartás néhány sajátosságának technológiai összefüggése
2.3. A húsmarhák kezelése, gondozása
2.4. A húsmarhatartás technológiájának fôbb létesítményei, eszközei
2.4.1. Nyári elhelyezés
2.4.2. Téli elhelyezés
3. A húsmarha szaporításána kérdései (Dr. Márton István)
3.1. A kondíciópontszám rendszere
3.2. Szaporítás ideje, módja
3.3. A húshasznú üszôk tenyésztésbe vétele
3.4. Ellés, ellési nehézségek
3.5. A tôgyalakulás fontossága az anyatehéntartásban
3.5.1. A tôgyminôség, tôgyalakulás (Márton Judit)
3.5.2. Tôgyfüggesztés és tôgyméret
3.5.3. Tôgybimbóméretek és -formák
4. A húsmarha tenyésztési kérdései, nemesítése (Dr. Márton István)
4.1. Az értékmérô tulajdonságok és azok örökölhetôsége
4.2. A nemesítô munka fôbb elemei
4.3. A fenotípusos teljesítmény alapján történô tenyészkiválasztás
4.4. Alkalmazott tenyészérték-becslési eljárás (Márton Judit)
4.4.1. A nemzetközi tenyész-értékbecslés történelmi áttekintése
4.4.2. BREEDPLAN
4.4.2.1. Mi a BREEDPLAN?
4.4.2.2. A BREEDPLAN nemzetközi szerepe
4.4.2.3. Az értékelt adatok, a modell jellemzôi
4.4.2.4. Egyéb tulajdonságok vizsgálati és tenyészérték-becslési lehetôsége 45
4.4.2.5. A BREEDPLAN matematikai leírása
4.4.2.6. A BREEDPLAN sajátosságai, csoportosítása
4.4.2.7. Alkalmazott módszer
4.4.3. A BREEDPLAN magyarországi bevezetésének körülményei
4.5. A tenyésztési módszerek, párosítási eljárások
4.5.1. Fajtatiszta tenyésztés
4.5.2. Keresztezések
4.5.2.1. A termékenység öröklôdése
4.5.2.2. Az embrióelhalások gyakorisága
4.5.2.3. A húsmarhák borjainak életképessége
4.6. A hazánkban elôforduló fontosabb húsmarhafajták
4.6.1. A húsmarhafajták csoportosítása
4.6.2. Az ôshonos szarvasmarhafajta (Márton Dávid)
4.6.2.1. Magyar szürke
4.6.3. Anyai vonalba tartozó fajták – brit húsmarhafajták (Márton Dávid)
4.6.3.1. Hereford
4.6.3.2. Aberdeen Angus
4.6.3.3. Galloway
4.6.3.4. Lincoln Red
4.6.3.5. Skót felföldi marha (Scotch Highland)
4.6.4. Apai – terminál vonalba tartozó (európai-kontinentális) fajták (Márton Dávid)
4.6.4.1. Charolais
4.6.4.2. Limousin
4.6.4.3. Blonde D’Aquitaine
4.6.4.4. Fehér-kék belga
4.6.4.5. Piemonti
4.6.4.6. Aubrac
4.6.4.7. Magyar tarka (Hegyi tarka, Szimentáli fajtacsoport)
5. A húsmarha takarmányozása (Dr. Márton István)
5.1. Takarmányozási, élettani alapelvek
5.1.1. Anyagcsere
5.1.2. Táplálékfelvétele, emésztôtevékenység
5.1.3. Emésztô apparátus, kérôdzés
5.1.4. Felszívódás, energiamérleg
5.2. Takarmányozási alapelvek
5.2.1. Összefüggés a létfenntartás és termelés között
5.2.2. A takarmányozás gyakorlata
5.2.2.1. Húshasznú anyatehenek takarmányozása
5.2.2.2. Borjak takarmányozása
5.2.2.3. Tenyészüszôk takarmányozása
5.3. A gyepgazdálkodás
5.3.1. A legeltetés
5.3.2. Gyep mûvelése, ápolása, tápanyag-visszapótlása
5.3.3. Telepítés, felújítás
6. A húsmarhatartás állat-egészségügyi kérdései (Dr. Márton István)
6.1. Alapfogalmak
6.2. A húsmarhatartásban leggyakrabban elôforduló speciális állat-egészségügyi problémák
6.2.1. A stressz hatása a szarvasmarhára
6.2.2. Élôsködôk (parazitózisok)
6.2.3. Szembetegségek
6.2.4. Borjúneveléssel, választással kapcsolatos betegségek
6.2.5. Baktériumok, gombák okozta betegségek
6.2.6. Vírusok okozta betegségek
6.2.7. Egyéb állat-egészségügyi problémák
7. A marhahizlalás, vágómarha-minôsítés, marketing (Dr. Márton István)
7.1. A marhahizlalás
7.1.1. A hizlalás eredményét meghatározó fontosabb tulajdonságok, értékmérôk 124
7.1.2. A marhahizlalás elméleti alapjai, gyakorlati összefüggései
7.2. A vágómarha-minôsítés
7.2.1. A féltestek megjelölése minôsítése
7.3. A szarvasmarhák vágóértéke
7.4. A marketing
7.4.1. A marketingprogram lehetséges üzenetei a marhahús vertikumban érdekelt piaci szereplôkhöz
8. A húsmarhatartás szervezése, ökonómiája (Dr. Márton István)
8.1. A húsmarha ágazat általános összefüggései
8.3. Kölcsönhatások a húsmarhatartásban (a húsmarhatartás rendszere)
8.2.1. A húsmarhatartás termelési szakaszainak ökonómiai jellemzôi és szervezési alapjai
8.3.1. A hústehéntartás szervezésének ökonómiai alapjai
8.3.2. A növendék termelési szakasz szervezésének ökonómiai alapjai
8.3.4. A marhahizlalás szervezésének ökonómiai alapjai
8.4. A munkaszervezés
9. Húsmarha kalendárium (Márton Judit)
10. A húsmarha vertikum EU-szabályozása (Dr. Márton István)
10.1. Általános alapelvek
10.2. Alkalmazott támogatási formák
11. Függelék
11.1. A marhahús világpiaca és kereskedelme
11.2. Az Európai Unió marhahúspiacának jellemzôi
11.3. A magyar marhahús versenyképességi esélyei az EU-ban
11.4. A mezôgazdaság költség-jövedelem viszonyainak alakulása
11.5. A vágómarha költség és jövedelem viszonyai Magyarországon
12. Felhasznált irodalom

Szaporítás ideje, módja
A húsmarhatartás eredményességének az alapja a biztos termékenyülés, melynek egyik
összetevôje a takarmányozás, másik a termékenyítés szervezése. A termékenyítési idôszakkal
a húsmarhatartásban egy év hozama, eredményessége vagy eredménytelensége alapozható
meg. Idejét és idôtartamát általában megszabja, hogy lehetôleg kora tavasszal (február 15-tôl
április 15-ig) egy ciklusban 45–60 nap alatt kívánjuk leelletni az állatokat, ez május–júniusi
termékenyítéshez kapcsolódik. Módját számtalan tényezô (üzemi adottságok, fajtakonstrukció,
munkaszervezés stb.) befolyásolja.
A termékenyítési ciklus elôtt vizsgálattal szükséges meggyôzôdni a sperma minôségérôl.
Természetes pároztatásnál a következô vizsgálatokat szükséges elvégezni:
• ondóvizsgálat,
• a nemi szervek állapota,
• általános fizikai egészségi állapot,
• esetleges diagnosztikai tesztek (vibriózis, trichomonizis stb.).
A termékenyítési szezonban 85–90 százalékos vemhesülést kell elérni, ehhez az állatokat
megfelelôen elô kell készíteni (lásd: takarmányozás). Az ellést követô elsô 40 napon belül általában
gyenge a fertilitás az anösztrusz hatás miatt, ezért az újravemhesítést az
ellést követô 40–90 nap között javasoljuk elvégezni. A húsmarhákra jellemzô átmeneti
anösztrusznak közvetlen oka az FSH és LH hiánya vagy elégtelensége, aminek következtében
a petefészek ciklikus mûködése nem indul meg idôben.
Közvetett okok:
• mennyiségileg és minôségileg nem kielégítô takarmányozás (energiadeficit, kondícióromlás);
• a neuroendokrin szabályozás zavarát (a borjú gyakori szopása következtében az anyaállat
hipofízisében kialakuló hormonkonkurencia);
• kedvezôtlen idôjárás (hosszan tartó kánikula);
• szexuálingerek hiánya.
Az anösztrusz okozta szaporulatkiesést növelhetik még az ivarzásmegfigyelés és jelzés hiányosságai,
a bika csökkent fertilitása, vagy az inszeminálási technológia hibái is.
A reprodukciós teljesítmény további csökkenését idézhetik elô a tartás jellegébôl adódó
tényezôk:
• vemhesítési idôszak korlátozott hossza (az ellési szezon vége felé borjazó állatoknak
kevés idejük marad az involucióra, újravemhesülésre);
• a késôn bekövetkezô fogamzás a következô évben az ellési „csúcs” eltolódását eredményezi,
ami rontja az újravemhesülést.
A felsorolt okok hatására az egy elletési ciklus mellett elôtérbe kerül és indokolt a
kiegészítô ciklus és a természetes pároztatás (a mesterséges termékenyítés kiegészítéseként,
vagy helyette).
A szaporítás technológiájának kidolgozásánál a már érintetteken kívül az alábbiakat kell
figyelembe venni:
• erôteljes oxitocin hatásra gyorsan végbemegy az involúció;
• a fogamzás aránya, a fertilitás legmagasabb az ellés utáni 40–50. és 80–90. nap között;
• az elsô (nem feltûnô jelekkel kísért) ivarzást több „csendes” ivarzás, rövidebb-hosszabb
anösztruszos idôszak követheti
Közvetett okok:
• mennyiségileg és minôségileg nem kielégítô takarmányozás (energiadeficit, kondícióromlás);
• a neuroendokrin szabályozás zavarát (a borjú gyakori szopása következtében az anyaállat
hipofízisében kialakuló hormonkonkurencia);
• kedvezôtlen idôjárás (hosszan tartó kánikula);
• szexuálingerek hiánya.
Az anösztrusz okozta szaporulatkiesést növelhetik még az ivarzásmegfigyelés és jelzés hiányosságai,
a bika csökkent fertilitása, vagy az inszeminálási technológia hibái is.
A reprodukciós teljesítmény további csökkenését idézhetik elô a tartás jellegébôl adódó
tényezôk:
• vemhesítési idôszak korlátozott hossza (az ellési szezon vége felé borjazó állatoknak
kevés idejük marad az involucióra, újravemhesülésre);
• a késôn bekövetkezô fogamzás a következô évben az ellési „csúcs” eltolódását eredményezi,
ami rontja az újravemhesülést.
A felsorolt okok hatására az egy elletési ciklus mellett elôtérbe kerül és indokolt a
kiegészítô ciklus és a természetes pároztatás (a mesterséges termékenyítés kiegészítéseként,
vagy helyette).
A szaporítás technológiájának kidolgozásánál a már érintetteken kívül az alábbiakat kell
figyelembe venni:
• erôteljes oxitocin hatásra gyorsan végbemegy az involúció;
• a fogamzás aránya, a fertilitás legmagasabb az ellés utáni 40–50. és 80–90. nap között;
• az elsô (nem feltûnô jelekkel kísért) ivarzást több „csendes” ivarzás, rövidebb-hosszabb
anösztruszos idôszak követheti;
6. ábra. A tehén reprodukciós naptára
• mivel a bikák ezt az elsô (általában fertilis) ivarzást észreveszik, az ellés utáni
25–40. nap között több a vemhesülés, mint mesterséges termékenyítés esetén;
• a február-március hónapban ellett tehenek újravemhesülése lényegesen jobb a késôbb,
áprilisban ellett állatokénál;
• az anösztrusz (legalább közepes kondíció esetén) hormonkészítményekkel általában
megszüntethetô;
• az anösztrusz megelôzhetô „flushing”-olással és kellô idôben alkalmazott (ellés után
40 napnál nem korábban) biotechnikai eljárással;
• lezsarolt, rossz kondíciójú állatok hormonkezelése felesleges, eredménytelen;
• termékenyítésnél és természetes pároztatásnál is szükséges minél korábban (az utolsó
termékenyítéstôl számított 35–40. nap között) a vemhességi vizsgálat elvégzése.
A nagy munkát az ivarzók észlelése, gulyából való kiválasztása és a termékenyítôhelyre
való hajtása jelenti, célszerû ilyenkor a gondozói létszámot sokszorozni. A termékenyítést
követô három héten át figyelni kell az esetleges visszaivarzást. A legkedvezôbb fogamzást az
ivarzás 12–24. órájában végzett (kétszeri) termékenyítéssel lehet elérni. A borjas anyatehenek
közt nagyarányú a csendes ivarzás.
A fenti okok miatt a következôképp javasoljuk megszervezni az ivarzó állatok kiválasztását:
• nyáron (május-júniusi vemhesítés) naponta háromszor: napfelkeltétôl kora délelôttig, a
kora délutáni órákban és 18 órától besötétedésig;
• télen (november-decemberi vemhesítés) napfelkeltétôl napnyugtáig tartson az ivarzók
kiválasztása;
• a termékenyítési ciklusban fontos a folyamatos munka, egy vasárnap sem maradhat ki,
mert egy napi kimaradás is 7–10 százalékkal rontja a vemhesülést.
Naponta megfelelô, ha a gulya 4–5%-a ivarzik. Amennyiben ez az arány nem biztosított,
abrak növelésével emelni kell az energiaszintet. Különbözô megfontolásokból (a már említetteken
kívül munkaszervezés, folyamatos ellésrôl átmeneti idôszak, üszôk elletése stb.) Ôszi
elletési ciklus is alkalmazható, általában augusztus 15-tôl október 15-ig, ehhez téli (november-
december havi) vemhesítés kapcsolódik.
Figyelembe kell venni, hogy ebben az idôpontban az állomány „felfûtése” a jó, illetve javuló
kondíció elérése nehezebb, ezért általában a vemhesülés is szerényebb, 80–85 százalék
körül már megfelelônek mondható.
A borjúhozam évi átlagos vesztesége a választott borjak 20%-ára becsülhetô. Ez az évi
veszteség öt fô területre osztható:
• a nem vemhesülô tehenekre;
• a vemhesség alatt elvesztett borjakra;
• a születéskor elvesztett borjakra;
• az elsô 30 nap alatt elvesztett borjakra;
• az elsô 30 nap után a választásig elvesztett borjakra.
Fontos környezeti szempont, hogy a tehén tiszta környezetben borjazzon le, és hogy a borjaknál
a stresszt minimálisra csökkentsük, védelmet, megfelelô almozást és a pihenésükhöz
elkülönített helyet biztosítva a számunkra.
Egyéb problémákat jelentenek a fertôzésnek való kitétel és az anyák elhanyagolása, a helytelen
táplálás, a gyenge borjak és a fertôzések. Az erôfeszítéseket a magas vemhesülési arányra
és a maximális számú borjú sikeres megszületésére kell összpontosítani.
Ezen célok eléréséhez a leghatékonyabb eszköz a tenyésztési szezon korlátozása. A korlátozott
termékenyítési idôszak rövid borjadzási idôszakot eredményez.
A szaporodási események hatékony szabályozásához a húshasznú tehenek egészséges tartásának
a következôket kell magában foglalnia (6. ábra):
• rövid tenyésztési és borjadzási idôszakok;
• vemhességi diagnózis a termékenyítés után;
• a bikák termékenységének vizsgálata;
• a bika-tehén arány.