Könyvek
kategóriák

Magyar-angol közgazdasági fogalom-és példatár

Szerző: Farkasné Fekete Mária, Hustiné Béres Klára
szépséghibás
Ár: 2100 Ft Kiadói ár: 840 Ft Megtakarítás: 60 %
Kosárba
pénztárhoz

(Szépséghibás példány)

Az utóbbi évek társadalmi-gazdasági változásai Magyarországon is felfokozott érdeklődést váltottak ki a közgazdasági kérdések tanulmányozása iránt. Ennek nyomán számos helyen szerveződtek közgazdaságtani kurzusok, amelyek a piacgazdasági alapfogalmak egyszerű megismertetésétől a közgazdasági összefogások magasszintű elemzéséig nyújtanak különböző szintű ismereteket.
A nagyszámú érdeklődő és résztvevő között ugyanakkor egyre nagyobb arányban találkozunk az angol nyelvet legalább középszinten beszélő és tudásukat a szaknyelv irányába továbbfejleszteni akaró fiatalokkal. Ez annál is inkább örvendetes és egyben kívánatos, mivel a közgazdasági diszciplínák ma érvényesülő nemzetközi nyelve elsősorban az angol.
Jelen kétnyelvű fogalom- és példatárral szerzői kollektívánk e két tendencia összekapcsolásához kíván segítséget nyújtani egy alapfokúnak tekinthető mikro- és makroökonómiai tananyag szókészletének, fogalmainak és összefüggéseinek értelniezésén és gyakoroltatásán keresztül.
Könyvünket ezért elsősorban a közgazdaságtant szervezett keretek között tanulóknak ajánljuk (középfokú és felsőfokú oktatás), de természetesen haszonnal forgathatja mindenki, akinek munkája, vállalkozása közgazdasági ismereteket és nemzetközi kapcsolatokat igényel.
A fogalom- és példatár az agrár-felsőoktatás számára írt „Közgazdaságtan” tankönyv felépítését követi (Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 1993., Szerk.. Molnár József), de lényegesen nem tér el a mai Magyarországon leggyakrabban használt tananyagokétól. Köszönetet mondunk a Soros Alapítványnak, amely pénzügyileg finanszírozta a könyv létrejöttét.

mutass többet mutass kevesebbet
Terjedelem: 212 oldal
ISBN/ISSN: 9633562023
Méret: A4
Kiadó: Szaktudás Kiadó Ház

Tartalomjegyzék:

Előszó . 6
Preface. 7

I. Szótár 9
Vocabulary 9

II. Fogalomtár 39
Glossary

III. Példatár 113
Collection of exercises 169

1. Bevezetés a közgazdaságtanba 114
An introduction to Economics 170
2. A piacgazdaság alapjai 118
The Elements of the Market system 174
3. A közgazdasági gondolkodás története 122
The History of Economic Thought 177
4. A fogyasztó viselkedésének elmélete 125
The Theory of Consumer Behavior 180
5. A termelés költségei és a kibocsájtás meghatározódása 130
The Costs of Production and Output Determination 184
6. A termelési tényezők piaca 135
The Market of Economic Resources 188
7. Közérdek és piac — közjavak és externáliák 139
Public Goods and Externalities 192
8. A makroökonómia alapjai 42
The Basics of Macroeconomics 195
9. Pénzügyi rendszer, infláció 146
The Monetary System and Inflation 199
10. Munkapiac — munkanélküliség 149
The Labour Market and Unemployment 202
11. Egyensúly — ciklikusság — gazdasági növekedés 152
Equilibrium — Cyclicism — Economic growth 205
12, Az állam szerepe a modern gazdaságbai 155
The Role of Government in the Modern Economy 208
13. A világgazdaság alapkérdeset 159
The International Economy 2

IV. Megoldások 161

mutass többet mutass kevesebbet

Olvasson bele:

PREFACE

The social and economic changes of the lastfew years in Hungary have heightened the interest in economic questions and studies. As a result, in numerous places courses in economics which provide knowledge from the basics of a market-economy to a developed analysis of economic relations have been organized.
Among the participants, we encounter an increasing number of young people, who have at least an intermediate knowledge of English and who would like to develop their professional language skills. This is an encouraging development for a number of reasons but also because the current international language of economics is mainly English.
In an environment of a macro- and microeconomics course which covers the fundamentals, the authors of this bilingual book desire to help the connection of these two developments through vocabulary lists, theoretical discussions, and practical exercises.
We recommend our book first of all to students of economics (intermediate and advanced), however, anyone whose job or enterprise requires knowledge ofeconomics and international connections can also profit.
The text and exercises follow the book “Economics” (edited by Molnár József, Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 1993), but is also similar to other curriculum material used in Hungary.
We would like to thank the Soros Foundation, without whose financial help this book would not have been possible.

mutass többet mutass kevesebbet

A kategória legkedveltebb kiadványai

Ne félj mesék

Galgóczi Dóra Ne félj mesék

Ár: 3500 Ft Kiadói ár: 2100 Ft Megtakarítás: 40 %
Bővebben Kosárba