Könyvek
kategóriák

Híres magyar termékek albuma

Szerző: Gerse László és Dr . Vida Emil
Ár: 4000 Ft Kiadói ár: 3200 Ft Megtakarítás: 20 %
Kosárba
pénztárhoz

Magyarország 2004—ben bekövetkező csatlakozáa az Európai Unióhoz minden bizonnyal óriási kihívás de állítja a hazai ipar szereplőit. Felvenni a versenyt és állni a sarat egy olyan hatalmas piac vállalkozóival szemben amely üzemeinek, gyárainak többsége lényegesen kedvezőbb pénzügyi és egyéb körülmények között már hosszú évek óta tevékenykedik azon a gazdasági területen, ahol mi magyarok most szeretnénk megjelenni, kemény feladat. Némely szkeptikus szerint szinte lehetetlen. Könyvünk célja, hogy megmutassuk a világnak: a hazai vállalatok többsége versenyképes, és az uniós piacon is kelendő cikkek gyártására alkalmas. Segíti őket ebben a magyar lelemény és furfang, a tradíciók és speciális helyi adottságok. Ezeket minden bizonnyal kihasználják majd, és hátrányukból előnyt tuddnak kovácsolni. E kiadvány segítséget nyújthat abban, hogy a benne szereplő hazai tulajdonú cégek híre elkerüljön határainkon túlra is, illetve azoknak, akiket jól ismer már a világ, olyan oldalát is bemutassa, amelynek megismerése újdonság lehet külföldi partnereik számára. Célunk, hogy megismertessük az olvasóval a vállalatok profilján, gyártmányain kívül, a történetüket, tradicióikat, jelenlegi technológiájukat és terveiket is.

mutass többet mutass kevesebbet
Terjedelem: 106 oldal
ISBN/ISSN: 9639553026
Méret: A4
Kiadó: Szaktudás Kiadó Ház

Tartalomjegyzék:

ELŐSZÓ
9
HUNCIARICUM CLUB
31
HALASI CSIPKE
32
HERENDI PORCELÁN
34
PICK SZALÁMI
36
TOKAJ KERESKEDŐHÁZ
38
ZWACK UNICUM
40
AJKA KRISTÁLY
42
APENTA ÁSVÁNYVÍZ
44
ARANYFÁCÁN KONZERV
46
BÁBOLNA TAKARMÁNY
48
CSABAI KOLBÁSZ
50
DOMI FOKHAGYMA
52
DREIHEK SÖR
54
FVM AGKÁRMARKETING CENTRUM
56
GRABOPLAST
58
GUNDEL ÉTTEREM
60
GYERMELYI TÉSZTA
62
HORTOBÁGYI NEMZETI PARK
64
HUNGERIT
66
KALOCSAI PAPRIKA
68
KALOCSAI PORCELÁNFESTÉS
70
MAGYAR SZABVÁNYÜGYI TESTÜLET
72
MAKÓI HAGYMA
74
MASTER GOOD
76
MOL
78
MISKOLCI LIKŐRGYÁR
80
OLYMPOS CITROMLÉ
82
RÁBA FUTÓMŰ
84
REX CIBORUM LIBAMÁJAK
86
SZAMOS MAKCIPÁN
88
TARPA BIOTERMÉKEK
90
TOKAJI ASZÚ
92
TÖRLEY PEZSGŐ
94
VÁRDA DRINK
96
VÉNUSZ ÉTOLAJ
98
WU2 SAMPON
100
ZSOLNAY-PORCELÁN
102

mutass többet mutass kevesebbet

Olvasson bele:

DOMI TISZTÍTOTT FOKHAGYMA KFT.
Ahíres magyar konyha egyik nagyon fontos alapanyaga a fokhagyma, de Európában és az egész világon hasonlóan elterjedt fűszernövény.
Nagyon fontos az íz-és aromaanyag, annak megőrzése egészen a felhasználásig.Ezeknek a követelményeknek felel meg a cégünk.
Családi vállalkozás keretei között 1986—ban kezdtünk el foglalkozni a konyhakészre tisztított fokhagyma feldolgozásával értékesítésével .A megfelelő minőség hatására a kereslet gyorsan növekedett és a családi vallalkozást 1996-ban kft.—vé bővítettük megtartva tovabbra is családi kézben.
Az alapanyagot a Mako és közvetlen környékén termelt világhírű, utánozhatatlan ízű, magas beltartalmú értékű fokhagymából biztosítjuk.
Kiemelt figyemet fordítunk a kellő szakértelemmel megtermelt és a feldolgozásra előkészített alapanyag kiválasztására és ellenőrzésére.
Feldolgozóüzeünk technológiája és higiéniája — a HACCP rendszer bevezetésével — a legkorszerűbb igényeket is kielégíti, melyet kiegészít az e rendszerre kialakított egyedi tervezésű raktározási,hűtési és feldolgozói rendszer.
Felhasználóink között számos bel— és külföldi, nagy és kis húsfeldolgozó üzem, konzervgyár szerepel, de gyógyhatású készítménveket gyártó cégek is a vásárlóink.
Megrendelőink igényeit a legmesszebbmenőkig igyekszünk kielé íteni,termékeinkre a kívánt helyszínre, saját hűtőkocsival , előhűtve vagy mélyhűtve szállítjuk.

mutass többet mutass kevesebbet

A kategória legkedveltebb kiadványai