
Könyvek
kategóriák
Pályapedagógia
Közismert, hogy a gazdaságban és a társadalomban az elmúlt másfél évrizedben bekövetkezett változások milyen hatással voltak, vannak és lehetnek a szervezett, iskolarendszerű oktatás elvére és tartalmára, szervezeti formáira, eszközeire és módszereire egyaránt. Elég tekintetbe venni az általános és szakmai képzés törvényben rögzített összhangját, a képzési rendszerben helyet kapó pályaorientáció folyamatát, az időben kitolt pályaválasztási időpontokat, illetve annak a lehetőségét, hogy többféle iskolaválasztás, különböző időpontokban, különféle iskolafokon lehetséges, és a döntés korrigálható, a rendszer átlátható és átjárható.
Az is nyilvánvaló, hogy ezeknek az összefoglaló névvel társadalminak nevezhető változásoknak legfőbb mozgatója a tulajdonhoz fűződő viszonyban, az értékek világában, különösen a tulajdoni viszonyok helyreállításában mint értékrendszerünket alapvetően meghatározó értékfelfogásban bekövetkező változás volt, amely a gazdasági szerkezetben és általában a társadalom egyént és közösséget érintő szférájában egyaránt érzékelhető.
A társadalmi elv és az egyén fontosságának a különbsége eklatánsan jelenik meg a különböző korokra jellemző nevelési felfogásokban. Ma számos gondolat eszmerendszer, pedagógiai mozgalom reneszánszát éljük, mert az igazi váltásnak még mindig nem jött el az ideje: a pedagógia képviselői képtelenek szétválasztani az ideológiát a filozófia világképétől, az egyéniség értékét a személyiség értéksemleges kategóriájától, a közvetlen közösségi kapcsolatrendszert (párkapcsolat, család) a szociális közeg egyént beolvasztó tendenciáitól.
A kötet az ember-munka-tulajdon értékkoherenciáját járja körül az iskolai pályafutás feltételeinek és következményeinek a feltérképezésével két irányban:
a pedagógiai elvek és azok indoklásában, illetve a helyzetelemzés reflexióiban. Az írás tankönyv, de nem a szokványos rendszeres tanulmányok összegzése, hanem a párbeszédre alapozott dialógus racionális ösztönzését magáénak érző szerző szövege. Ezért a kötet látszatra talán össze nem függő kérdésekre is kitekint, merésznek tűnő, gyakorta diszciplináris határokat áthágó asszociációkat kínál. Ez a szerkesztés remélhetőleg gondolkodásra, utánanézésre késztet, vitára szólít (provokál a szó eredeti jelentésében).
ISBN/ISSN: 9639553875
Méret: A5
Kiadó: Szaktudás Kiadó Ház
Tartalomjegyzék:
Tartalom
Bevezetés
Első fejezet: Az életpálya pedagógiai kérdései
- A pedagógiai új szemlélete, a pályapedagógia kialakulása : Értékrend és társadalom: az egységes etikai világrend
A társadalomtudományi diszfunkció
1 A pedagógia a tudományok rendszerében
5. A pedagógia válasza. A pedagógia és a pályapedagógia kapcsolata
6. A pálya pedagógiájának filozófiai kapcsolata
7. Az értékelmélet
8. Ertékjellemzők
9. Az értékek koherenciája
Második fejezet: Az értékközvetítés pedagógiai aspektusa
1. A pedagógiailag irányított intézményes nevelés jelenkori színtere
2. Az oktatáspolitika válasza
3. A pedagógia válaszlehetősége
4. A pedagógiai célja, irányultsága
5. A pedagógia értékfogalma
6. A pedagógiai folyamat értékközvetítő funkciója, a működés menete
7. A társadalomba való beletagozódás problémái
8. Az egyéni és a közösségi értékrend koherenciája
Harmadik fejezet: A munkanélküliség létrejötte, jellemző formái
1. A munkanélkütiség hazai előtörténete, problémái
2. A munkanélküliség és annak hatása
3. A munkanélkülivé válás élettapasztalata
4. A munkanélküliség hatása az egyénre és a családra
5. A munkanélküliség hatása: alkoholizmus
6. A munkanélküliség hatása a bűnözésre
Negyedik fejezet: A pálya pedagógiájának társadalomtudományi vetülete
I. A pályapedagógia pszichológiai háttere
2. Az önismeret
3. Az érdeklődés
4. A képességek megismerése
5. A pályapedagógia szociálpszichológiai háttere
6. A szociális tanítás és tanulás folyamata
7. A szociális tanulás eredménye
8. A szociális tanulás egyik tipikus esete: a pálya választása
9. Pályaválasztási elméletek
10. Az önismeret mint a szociális tanulás eredménye
II. A pálya pedagógiája mint szerepek elsajátítása
Ötödik fejezet: A pályára nevelés módja
1. A pályapedagógiai folyamat szerkezete
2. Az Iskolai pályafutás feltételrendszere
3. A tanulássai kapcsolatos önismerete
4. Milyen módszertani apparátus áll rendelkezésre az iskolai problémák és a tanulási nehézségek oldására?
Hatodik fejezet: A pályaválasztást meghatározó tényezők
1. A vizsgálat célja
2. A család
3. Az apa és az anya szerepe
4. A motiváció
5. A tanulás, a tanuló és az iskola
6. A szakma, foglalkozás megítélése
Mellékletek
Irodalom
Olvasson bele:
Az életpálya pedagógiai kérdései
--------------------------------
Miről lesz szó a fejezetben?
Az első rész a pedagógiai szemléletben bekövetkezett változás eredményeként írja le a pályapedagógia létrejöttét, mint a társadalmi bizalom visszaszerzésének a lehetőségét. Hangsúlyozza a filozófia és a társadalomtudományok kapcsolatában a pedagógiai szemlélet fontosságát, a nevelés intézményesülésének a jelentőségét, a közintézményi és szolgáltató intézményi funkció összeegyeztethetőségét, nevezetesen a pedagógia és az etika kapcsolatát.
A második rész az egységes etikai világrend jellemzőit, társadalomszervező tényét világítja meg történelmi példán szemléltetve. Az emberhez méltó életfeltételek, az emberhez méltó munka és a társadalmi munkamegosztás következményét taglalja a következő rész, majd példákon keresztül mutatja be a gazdasági, jogi,oktatásgazdasági értékrendszerben tapasztalható anomáliákat, a társadalomtudományi diszfunkció iskolára gyakorolt hatását.
A következő nagyobb rész a pedagógia célját,feladatát írja le, szerepét a tradicionális kultúraközvetítő feladatokban, illetve a pedagógiai megoldás lehetőségét.
Újabb fejezetrész foglalkozik a filozófiai kapcsolattal, az értékelmélet kérdéseivel, az értékrendszer fogalomkészletével, az etikával való kapcsolatával, az értékek koherenciájával, az értékjellemzőkkel, kifejezési formáival.
Mit kell alaposan tudnia?
A pályapedagógia és a filozófia ismeretelméleti lehetőségét (a tematikai redukció fogalmát), az intézményesülés folyamatát valamint az iskola szolgáltatófunkciójának és a közintézményi funkciónak azonos értékszemléleten nyugvó voltát. A társadalmi értékrendszer mai problémáinak a példáit, a pedagógiai válaszlehetőséget. A filozófiai kapcsolat igazolását, az értékelmélet és az értékrendszer fogalmait,kapcsolatrendszerét.
A kategória legkedveltebb kiadványai


Gerse László (szerk.) Híres cukrászdák és kávéházak

Ernst József (szerk) Lovaglótanárok a lovaglásról

Bernáth Miklós,Farkasné Fekete Mária,Kardos Zoltán,Molnár József,Pethő István,Posztor Imre,Szabó István,Szolnoki Győzőné,Tömpe Ferenc Közgazdaságtan

Dr Fodor Tamás,Dr Orbán Ferenc,Dr Sajtos István, Dr Bárczi István Mechanika- Végeselem módszer, Elmélet és alkalmazás

Emőkey - Rakaczkiné - Szlágyi - Völgyessy A mesterképzés pedagógiája
Müller Éva Titkárnő ABC

Galgóczi Dóra Ne félj mesék

Prof. Dr. habil. Szabó Lajos, Dr. habil Remenyik Bulcsú Földrajz utazóknak

Palásti Gábor Misztika és okkult áramlatok az európai romantikában

Dr. Barkó Endre Információ és orientáció
