A kommunikatív didaktika

Tartalom

Bevezetés
Miről szól ez a könyv?
A könyvcélja


I. fejezet
A pedagógia tudomány
Miről lesz Szó a fejezetben’)
Mit kell alaposan tudnia’)
1. A pedagógia tudománya
2. A pedagógia célja
3. A pedagógiai célok változásai
4. A pedagógia normativitása
5. Eszménykép
6. Miért szükséges a normativitás’)
7. A pedagógia hatósugara
8. A pedagógia elméleti és gyakorlati tudomány
9. A pedagógia mint tematikailag redukált reáltudomány
10. A pedagógia tapasztalati (empirikus) tudomány
11. Egyetemes tudomány és tematikai redukció
12. A tematikai redukció következménye
13. Tematikai redukció és illetékességi körök
14. Az empíria követelménye
15.Apedagógia tárgya
16. Az elmélet és a gyakorlat egysége
17. Allandóság és maradandóság
18. A tudományos kérdésfeltevés indítéka
19. A pedagógiai kérdésfeltevés természete . .
20. A szinkrónia és diakrónia kérdése
21. Az I. fejezet összefoglalása


II. fejezet
A pedagógia kapcsolata más tudományokkal
Miről lesz Szó a fejezetben9
Mit kell alaposan tudnia9
1. A filozófia fogalma, tárgya és kapcsolata a pedagógiával
2. Az ismeretelmélet tanítása. Az ismeretelmélet és filozófia,
a gyakorlati filozófia és a pedagógiai kapcsolata
3. Platón ismeretelmélete
4. Ismeretelméletek a platóni ismeretelméletből kiindulva
5. A létfilozófia ismeretelmélete
6. Az érzéki megismerés filozófiai értelemben
7. Az énfilozófiai ismeretelmélet
8. A tudásszociológia mint ismeretelmélet
9. A rendszerelmélet
10. A rendszerelmélet ismeretelmélete
11. A klasszikus ismeretelmélet
12. Az empirizmus
13. A racionalizmus
14. A szellemfilozófia és az analitikus filozófia
15. A szoros értelemben vett társtudományok hatása
16. Pedagógia és ismeretelmélet
17. A II. fejezet összefoglalása


III. fejezet
A pedagógia és diszciplínái
Miről lesz szó a fejezetben9
Mit kell alaposan tudnia9
1.A pedagógia főbb ágai
2. A teljesség igényével elkülönülő pedagógiák
3. A különbség létrejötte
4. Bevezetés a neveléstudományba
5. A nevelés tana
6. Elmélet és tan
7. Az elmélet igazolása
8. A neveléstan tárgya
9. A nevelés célja
10. Cél és feladat
11. Fejlesztés és fejlettség
12. A nevelés értékekre irányul
13. A személyiség
14. A személyiség vizsgálata
15. A III. fejezet összefoglalása .

IV. fejezet
Pedagógia és kommunikáció
Miről lesz Szó a fejezetben9
Mit kell alaposan tudnia9
1. Kapcsolatfelvétel és információ
2. A felhasználás szabályozottsága
3. Az egyediség kontra típus
4. Az ismeret mint információ és a megismerés
5. Az információ fajtái
6. Az információ forrása, az információ útja
7. Az információ értéke
8. Az információ mint szervezési elv
9. Az ember és információ
10. Az öröklés mint információ
11. Információelmélet
12. A kommunikáció
13. A kommunikáció mint kapcsolatteremtés
14. A személyközi kommunikáció
15. Az interakció
16. Az interakció és a kommunikáció kapcsolata
17. A kommunikáció közege: a nyelv
18. A nyelvi kommunikáció indítéka, szándéka, kifejezési formája
19. A beszéd és a nyelv viszonya, a nyelvi fuiikciók
20. A nyelvi kifejezés és a kommunikáció
21. A kommunikáció és jelhasználat, a jel fogalma
22. A dialógus
23. A nyelvhasználati képesség mint emberi tulajdonság
24. A kommunikáció és megismerés
25. A diskurzus mint feleletváró üzenetek áramlása, kommunikációja
26. A nyelvi és nem nyelvi kommunikáció elemei
27. A nyelvi kommunikáció
28. A kommunikáció típusai
29. A nem verbális kommunikáció funkciója
30. A nem verbális kommunikáció tipikus formája: a mimika
31. A nem verbális kommunikáció egyéb formái
32. A kommunikáció kommunikációja
33. A szociális kommunikáció
34. A humán kommunikáció
35. A személyek közötti kommunikáció szintjei
36. A kommunikáció elsajátítása
37. A IV. fejezet összefoglalása

V. fejezet
A kommunikatív didaktika. A tanító, nevelő hatás
és a tanulás alapkérdései
Miről lesz Szó a fejezetben”
Mit kell alaposan tudnia9
1. Pedagógia és kommunikáció
2. A pedagógiai kommunikáció fogalma
3. Az üzenet feleletváró
4. A párbeszéd jellege
5. Visszajelzések a folyamatban
6. A tanító, nevelő hatás dramaturgiája
7. A tanítás, tanulás tana, az oktatástan mint pedagógiai diszciplína...
8. Herbart didaktikai felfogása
9. A „mit tanítsunk” problémája, a tartalom kiválasztásának
a kérdései (Áttekintés)
10. Modern oktatáselméleti koncepciók, tipizálási lehetőségek
11. Az oktatási cél és a tanulási eredmények összefüggése
12. A tanulás mint az elsajátítás módja, lefolyása
(A tanuláselméletek)
13. A tanítási, tanulási folyamat eredményességére koncentráló
taxonómiai modellek
A Nemzeti alaptanterv cél- és követelményrendszere
A szakképzés követelményrendszere (OKJ, FEOR)
14. A tanulásszervezésre vonatkozó programozási
(kvázi programozási) elvek
15. A tanuló munkája mint az iskolai tanulás,
az elsajátítás jellemzője
16. A tanár munkája (módszertani lehetőségei)
17. A tanári munka időbeli, tartalmi és szociális keretei
(A tanítás, tanulás szervezeti formái)
18. A folyamat tervezője, szervezője, a tervezés szintjei
19. A tanító, nevelő hatás, az oktatás folyamata
20. A tanár munkája mint a folyamat irányítója, értékelője
(Az ellenőrzés és értékelés problémái)
21. Az V. fejezet összefoglalása

VI. fejezet
Az oktatás kommunikatív módszerei és eszközei
Miről lesz Szó a fejezetben9
Mit kell alaposan tudnia9
1. A módszer fogalma
2. A módszerek bemutatása
3. Az egyéni, önálló tapasztalatszerzés közvetlen módszerei
4. Az egyéni, önálló tapasztalatszerzés közvetett módszerei
5. A tanítás és tanulás eszközei
6. A VI. fejezet összefoglalása
Irodalom

A IV. fejezet összefoglalása


Az embernek a világgal való kapcsolatában alapvető szerepet játszanak ismeretei. Az ismeretek tájékoztatnak a körülöttünk levő világ dolgairól és jelenségeiről. A világról alkotott kép ismereteinkben jelenik meg, tudásunkban funkcionál.
A tudásunkban megjelenő ismereteink konglomerátuma nem egymástól független elemek halmaza, hanem szerves egység, amely egyszerre jelenti az összetartozó elemek kapcsolatrendszerét és magát az ismereteket. Ezáltal válik információvá, olyan tájékoztatássá, amely egyrészt tartalmazza a tényt, jelenséget, dolgot és azok kontextusát, használati értékét, rendszerben elfoglalt helyét.
Az ismeret, információ tehát tény, jelenség, dolog és más tényekhez, jelenségekhez és dolgokhoz fűződő kapcsolatok rendszere a közlés aktusában, adott helyzetre vonatkoztatva. Az adott helyzetre való vonatkoztatás és az aktuálisan
— a pillanatnyi felhasználásra — érvényes kapcsolatrendszer az ismeretek társadalmi érvényű használati szabályát jelenti. Ez teszi lehetővé az ismeretek — mint információk — áramlásával létrejövő kommunikációt.
A kapcsolatrendszer fölismert (tudott, tudomásunkra jutott, tudatunkban rögzült, elraktározott) hálózata teszi lehetővé, hogy adott helyzetben ismereteinket felhasználjuk, alkalmazzuk őket más elemek és az elemek kapcsolatrendszerében testet öltő használati szabályok figyelembevételével Új kapcsolatokban, Új összefüggéseket reprezentáló új helyzetre, végső soron egy új világkép-kialakításra (kijelentések: egy-egy közlemény vagy válasz megfogalmazásával vagy megtételével — cselekvésválasz).
A világ kijelentéseinkben, megállapításainkban megjelenő rendezettsége tehát viszonylagos, folyamatosan változó. Ahogyan a dolgokat, jelenségeket új összefüggésbe hozzuk, annak a módja, jellege teremti meg a másság egyediségét. Az ismereteknek, tényeknek, dolgoknak, jelenségeknek, fogalmaknak a kapcsolatrendszerükre jellemző aurája van. Az ismereteknek ez az érzékeny aurája, érintkezési övezete eleven, állandó mozgásban levő, pulzáló lüktetés. A szokatlan kapcsolatrendszert tömörítő kifejezés, válasz, tett a szokatlansága okán mintegy rövidre zárja az értelmezési módok körét. E zárlat energiatöbblete a figyelemfelkeltés hatásában mérhető.
A megismerés számára a pillanatnyi állapot felismerése, leírása, kapcsolat- rendszereinek a feltárása tökéletesen elegendő stabilitást jelent. A tudás funkcionalitása ebben a stabilitásban azt jelenti, hogy ismereteinknek megtapasztalható, a gyakorlatban megjelenő használati értéke van akár a jelen állapot fenntartásában, akár a jelen állapot megváltoztatásában.
Az információ ismeret (tény, dolog, jelenség), felfogott, megértett jelzése valamilyen hatásnak. Az információnak tehát (anyagi) hordozója van.
Á megértés az ismeret kapcsolatrendszerének a felismerése, azonosítása. (Vö.: Az ismeret mint információ, kódolás, dekódolás.)
Az információ forrása az adó, iránya a vevő Az adó az üzenetet valamilyen jelkészletrendszerbe illesztett elemeiből állítja össze a rendszerre Jellemző szabálynak megfelelően. A rendezettség feltétele az adótól érkező üzenet felfogása, megértése, idegen szóval (jel = kód): dekódolása. A dekódolásnak vagy a megértésnek, az adó szándékának megfelelő cselekvésválasznak az a feltétele, hogy a vevő a befogadó is ismerje a jelkészletet és a jelkészlet használati szabályait. Az információ jelkészlet elemeinek rendezett halmaza, amellyel az adó ismereteket közöl a vevő válaszának a kiváltására.
Az ember legalább kétféle módon kapcsolódik az információhoz: biológiailag és társadalmilag. Mindkét esetben a környezetből érkező információk értékelésével, felfogásával és válaszainak a megfogalmazásával éli életét. Mint biológiai lény a belső rendszert, mint társadalmi lény a külső rendszert igyekszik igazítani, összeegyeztetni, azaz megérteni a külvilág üzenetét.
A fenti nyelvi kommunikáció megvalósulhat egyidejűleg mint az ismeretek — információk — társadalmi méretű kommunikációja a társadalom számára értékes tudás, kultúra átadásában (a szinkron kultúra közvetítése, jelenkori kultúra formálása és mint diakronikus elemek, letűnt korok ismereteit, információit a múlt történeti, kulturális örökségeként átszármaztató, meghatározott szemlélettel átitatott kultúraközvetítés).
A pedagógiai helyzet leginkább involválja azt, hogy mind a szinkron folyamatok, mind a jellegükben diakronikusak, mind a személyközi kommunikációs kapcsolatok kommunikációjával foglalkozzunk.
Az információ áramlása, cseréje a kommunikáció. Az információ ismeret, de az ismeret még nem információ. Az ismeret közlésre alkalmas információ, tehát a közölt ismeret az információ, a közlemény hatása, eredménye a választ kiváltó közölt ismeret, amely az információ áramlását, cseréjét feltételezi, ez a kommunikáció. (Az információ = ismeret a fenti kontextusnak megfelel. Pedagógiai értelemben az ismeret valamely tanítási-tanulás folyamat eredménye, azaz olyan tudás, amely cselekedeteinkben, ismereteink gyakorlati alkalmazásában megjelenő fok, mérték: ismeret, felismerés, ismerősség, jártasság, készség, gyakorlottság, rutin — vö: a teljesítmény értékelésével.)
Mint a fent említett öröklési példa is mutatta a kommunikáció modellje kiterjeszthető, általánossá tehető, beleértve a biológiai kódokkal rögzített információcserét is. A kibernetika a visszacsatolás alkalmazásával ellenőrzötté tette az információk áramlását. A szabályozottság a kommunikációban részt vevő felek között lehetővé teszi kapcsolataik irányítását is.
A pedagógiai szemlélet a tanulást-tanítást olyan kommunikatív folyamatnak fogja föl, amelyben az információk, ismeretek áramlása, kölcsönös cseréje zajlik. Végeredményben a szerepek csak makroszinten előre kiszabottak (tanár, diák), mert a jellegében domináns direkt nyelvi kommunikáció folyamán a kiinduló ismerethalmaz mégiscsak a tanár közló’ mivoltához köthető Ezzel nem mondunk ellent annak, hogy a folyamat kommunikatív jellege a kifejezőeszközök egész arzenálját fölvonultatva igyekszik hatni, hiszen a pedagógiai folyamat alapvetően normatív: a meglevő állapot megváltoztatására szerveződik.
Az emberekkel való kapcsolatunk személyközi kapcsolat, amelyben kölcsönösen hatással vagyunk egymásra. Ez a személyközi kapcsolat, hatásrendszer az interakció, amely Sajátosan szervezett formában jelenik meg. A tényleges interakciónak előfeltétele, hogy tudomást szerezzünk egymásról, a másikról, akinek a jelenléte, hatása perszonális kapcsolatainkban a körülöttünk levő világot is jelenti. A tudomásulvétel az érzékelés és az észlelés bonyolult egymásra hatásában jelenik meg:
a feltételezett és elképzelhető világra utaló kérdések és válaszlehetőségek formájában. Az ember társas lény, társas annyiban, hogy emberi közösségekben él, és hat rá ez a közösség, közös lét, a környezet, így környezete is hatással van rá mint emberi, a környezet más-más tagjainak a társas környezete. Ez a társadalmi közeg szociális interakciók sorozatát involválja, ingerek és válaszok, kérdések, problémák sorát a környezet ingereire, kérdéseire, problémáira adandó válaszkésztetésekben.
Az interakció társas kölcsönhatás, olyan emberi történés, amely lehetőséget ad arra, hogy kapcsolatot építsünk egyrészt a másik emberrel, másrészt a társadalommal. A kommunikáció inkább az interakció megvalósulása, vagy helyesebben annak formája, kiteljesülése. Az interakcióban a hatás általános volta a kommunikációban konkretizálódik azáltal, hogy a felek szabályozott jelrendszert alkalmazó közléssel, a beszédtevékenységgel vagy azt kísérő más jelzésrendszert alkalmazó hatással akarják egymást befolyásolni, azaz hatni, hatással lenni egymás viselkedésére: a válasz kiváltására késztetni. Á kommunikáció eró’tere az interakció, tartalma az információ, közege ajelrendszer legtöbbször a nyelv és a nyelvet kísérő kfejezó’ eszköztár (az ún. együtt mozgó elemek). Az ember kommunikációs közegben él, közöl, közzé tesz valamit, megbeszél, részesít, azaz megosztja problémáját a környezetével, rákérdez a körülötte levő világ dolgaira és jelenségeire, a megtapasztalt vagy elgondolt, feltételezett tényeire, tehát kommunikál.
A kommunikációs folyamatban részt vevő felek különböző pozícióban vehetnek részt a kommunikációban, helyesebben az elfoglalt helyük kihatással van (beszéd)cselekvésükre. A szokványos példa ellenére — tanár—diák kommunikációja — az általunk képviselt pedagógiai szituációra illeszkedő kommunikativitás gyakorlatában cáfolni látszik ennek a problémának a létjogosultságát. Az más kérdés, hogy a szokványos pedagógiai gyakorlat valóban pozicionális különbséget konzervál az iskolai tanár—diák kommunikációban. A kommunikációnak az a lényege, hogy a felekre bízza, hogy ezt a státuskülönbséget fenn kívánják-e a továbbiakban tartani vagy nem, hiszen éppen ennek megkérdőjelezése lehet a kiváltó oka a feleletváró üzenetváltásnak.
A nyelven átjöltárulkozó világ megismerése dialógusokban, párbeszédekben zajló folyamat. A konszenzus, a közösen értelmezett és elfogadott igazság. Az igazság tehát megegyezés a beszélgetőpartnerek között, a diskurzusnak az a célja, hogy ez a konszenzus létrejöjjön. Ennek feltétele, hogy a felek eleve elfogadják a megértésre irányuló kommunikatív cselekvés lehetőségét, elutasítva a stratégiai elvű párbeszéd kötöttségét. A stratégiai elvű diskurzusban a felek szankciók kilátásba helyezésével (jutalmazással vagy büntetéssel) próbálják befolyásolnipartnereiket az érvek elfogadásában, a megértésre irányuló, nem stratégiai elvű diskurzusban a felek e kommunikatív cselekvés által racionálisan motiválják egymást a közös értelmezésre, a konszenzus létrejöttére.
A kijelentések tényállásra vonatkoznak (az elgondolható világra), és fogalmakra tagolható, vagyis fogalmak fölhasználásával megszerkesztettek. A kommunikatív dinamika egyidejűleg működő kódrendszer eredménye: vokális auditív, gesztikulációs cselekvés és szituatív kódok jelzésrendszere. A kommunikatív üzenetnek így hangzós szintje, cselekvésben megjelenő szintje különíthető el, és az adott helyzetre utaló jellege van. A fogalmaknak az a tulajdonsága, hogy a jelölt és jelölő viszonyában gazdaságosak, sűrítők, a fogalomkörbe tartozó tárgyak sokaságára vonatkozhatnak, s az elvonatkoztatás pszichikus aktusának az eredményei. A fogalomhasználattal lehetővé válik, hogy a közvetlenül nem észlelt tárgyakra vonatkozó kijelentéseket is tehessünk, így a fogalmak elraktározhatók, univerzálisak, általánosítók, ugyanakkor egyediek is, hiszen a kontextus a tartalomnak leginkább megfelelő tulajdonságukat emeli ki, hangsúlyozza.
A világ dolgaival és jelenségeivel kapcsolatban megfogalmazott álláspontunkat ütköztetjük a világ más tényeivel és mások által megfogalmazott álláspontokkal diskurzusok sorozatában. A diskurzusok felelet-váró üzenetek folyamatában zajlanak, amelyben a felek abban érdekeltek, hogy megfogalmazott kérdéseikre, problémáikra választ kapjanak az információk, álláspontok, válaszok folyamatos kölcsönös oda-vissza áramoltatásában. Ez úgy lehetséges, ha a felek a diskurzus fenntartását mindaddig szükségesnek ítélik, amíg a másik félnek feleletváró üzenete van. Ez a nem stratégiai elvű diskurzus alapja, a konszenzus előzetes feltétele: fogadjuk cl, hogy ami elgondolható, elgondolható, ami kimondható, kimondható, ami elgondolható (volt), az elgondolható (volt), ami kimondható (volt) az kimondható (volt). Az ilyen előfeltétellel építkező diskurzus genezisében magában hordozza azt a lehetőséget, hogy egymást megértsük, a világot valóban közösen elfogadható érvekkel alátámasztva értelmezzük, elfogadjuk.
A több réteget mozgásba hozó közlés effektusa viselkedésértelmű (személyi kötődése van, hangulati-érzelmi-expresszív), tartalmát tekintve kifejező (expresszív) és az elvonatkoztatás szintjét tekintve áttételes, a jelzett a jelölőtől független, önálló, tehát fogalmi (szimbolikus).
A megnyilatkozásban az intellektuális folyamatok (a nyelv rögzült forma-
rendszerének megfelelő) gondolati tartalma párosul a kifejezés szándékában jelen levő érzelmi töltettel.
interperszonális kapcsolatban levők kommunikációjában a beszéd az érzelmi töréssel párosuló kijelentés (megjelölés) funkcióján kívül a beszédtárs befolyásolásának a funkcióját is betölti. Igy értelmezhető az a megállapítás, hogy a beszédet (tartalmát, üzenetét) egyrészt a fent kifejtettek figyelembevételével nem lehet Csupán a jelentésegységek puszta összegének tekinteni, másrészt a beszéd mint az érintkezés eszköze a kifejezés (közlés) és a ráhatás (szándék) egyidőben megvalósuló egysége.
Ez részben arra is utal, hogy az üzenet mint szimbólumok, képek auditív és
cselekvésekben megjelenő affektív elemek együttese mindig áttételes, több réteget egyszerre mozgásba hozó hatásrendszer (metakommunikatív).
Az elemek aktuális helyzete szerint az azonos tartalom a hatásrendszer más elemeinek a dominanciája révén módosul. Á domináns módosító elem hatása egyeduralkodó, ezáltal az üzenet, elsődleges és másodlagos vagy harmadlagos rétege egyetlen jelentéstartalmat emel ki, erősít meg, vagyis a közlés egyértelmű. Más szavakkal: a közlés, a fogalmi vagy nem fogalmi artikulál, megjelenít, a szándék hitelesít. A meggyőző kommunikáció nem azért eredményes, mert kontrollált a visszacsatolások sorozatában, hanem azért, mert nyílt, amely legfeljebb konszenzussal zárul. A visszacsatolás természetes velejárója a kommunikációs folyamatnak, nem célja. A cél a konszenzus, az, hogy a felek kölcsönösen megértsék egymást. Ez különösen vonatkozik a pedagógiai folyamatra. A nem verbális jelek funkciója a kommunikációban az, hogy a kommunikációban ható tényezők jelzéseiként szerepeljenek. Ennek következtében jelezhetik a beszélők indulati állapotát, személyes belső tulajdonságait, p1. a magabiztosságot, határozottságot, nyíltságot, a másik félhez fűződő kapcsolat erősségét, milyenségét, de jelezhetik a kommunikációs egységeket, tartalmi tagoltságot, a váltás lehetőségét vagy igényét, befejezettséget.