Könyv
kategóriák

Szántóföldi növénytermesztés

Szerző: Dr. Radics László
Ár: 5200 Ft Kiadói ár: 4160 Ft Megtakarítás: 20 %
Kosárba
pénztárhoz

A mű a legfontosabb – több mint harminc – szántóföldi növényeket taglalja hasznosítási módjaik szerint. Bemutatja a növények biológiai jellemzését, nemesítését, éghajlat és talajigényét, tápanyagigényét, vetését és ápolását. Az ismertetést a gyeptermesztés alapjai zárják.

mutass többet mutass kevesebbet
Terjedelem: 259 oldal
ISBN: 9789639422971
Méret: B5
Kiadó: Szaktudás Kiadó Ház

Tartalomjegyzék:

Általános növénytermesztés
A növények növekedési és fejlődési feltételei, szabályozásuk
Éghajlati (klimatikus) tényezők
A fény szerepe és szabályozása
A hő szerepe és szabályozása
A vízgazdálkodás és szabályozása
A a levegő szerepe és szabályozása
Talaj- (edafikus) tényezők
Földfelszíni (geografikus) tényezők
Élőkörnyezeti (biotikus) tényezők
A tápanyag-gazdálkodás
A szervestrágyázás
A szervestrágyázás hatását befolyásoló tényezők
Az istállótrágyázás
A komposztálás
A zöldtrágyázás
A műtrágyázás
Vegyszermentes gyomszabályozás
A diagnózis
A megelőzés
A biológiai védekezés
Az agrotechnikai védekezés
A mechanikai gyomszabályozás
A fizikai eljárások
Talajművelés
A talajművelés szerkezeti elemei
A talajművelés műveletei
A talajművelési eljárások
A talajművelési módok
A talajművelési rendszerek
Vetésforgó
A vetésváltással kapcsolatos eljárások
A kémiai okok
A talajfizikai okok
A biológiai okok
A vetésváltás előnyei
A vetésforgók felépítése
A kettős termesztés
A vetésforgók tervezése
A növényi összetételt befolyásoló tényezők
A növényi sorrend megállapítása
Részletes növénytermesztés
Gabonafélék
A gabonafélék biológiája
A gabonafélék növénytani jellemzése
A gabonafélék jellemzése
Búza
A búza rendszertani helye és a búzafajok csoportosítása
A fontosabb fajok, változatok és ökotípusok
Biológiai jellemzés
Éghajlat- és talajigény
Területkiválasztás, növénytársítás és vetésváltás
Tápanyagigény és trágyázás
Talaj-előkészítés
Vetés
Ápolás és vegyszeres gyomirtás
Betakarítás és tárolás
Rozs
Biológiai jellemzés
Éghajlat- és talajigény, vetésváltás
Trágyázás
Talaj-előkészítés
Vetés
Növényápolás
Betakarítás és tárolás
Triticale
Származás és biológiai jellemzés
Éghajlat- és talajigény, agrotechnika
Tápanyagigény és trágyázás, talaj-előkészítés
Vetés és ápolás
Betakarítás és tárolás
Árpa
Rendszertan és biológiai jellemzés
Az őszi árpa termesztése
Éghajlat- és talajigény, vetésváltás
Tápanyagigény és trágyázás
Talaj-előkészítés
Vetés
Ápolás és gyomirtás
Betakarítás
A tavaszi árpa termesztése
Éghajlat- és talajigény, vetésváltás
Tápanyagigény és trágyázás
Talaj-előkészítés
Vetés
Növényápolás és gyomirtás
Betakarítás és tárolás
Zab
Rendszertan és biológiai jellemzés
Éghajlat- és talajigény, vetésváltás
Tápanyagellátás, trágyázás és talaj-előkészítés
Vetés, növényápolás
Betakarítás és tárolás
Rizs
Rendszertan és biológiai jellemzés
Éghajlat- és talajigény
Vetésváltás
Tápanyagellátás és trágyázás
Talaj-előkészítés
Vetés
Ápolás és gyomirtás
Betakarítás
Kukorica
Származás, rendszertan és biológiai jellemzés
A kukoricaváltozatok gyakorlati csoportosítása
A kukoricák gazdasági csoportosítása és a különböző hibridkukoricák jellemzése
Nemesítési célok
A hibridkukoricák tenyészidő szerinti csoportosítása
A fajtamegválasztás fontosabb irányelvei
Éghajlat- és talajigény
A terület kiválasztása, növénytársítás és vetésváltás
Tápanyagigény és trágyázás
Talaj-előkészítés
Vetés
Növényápolás, vegyszeres gyomirtás és öntözés
Betakarítás és tárolás
A hibridkukorica-vetőmag termesztése
Takarmánycirkok
Származása, jelentősége
Biológiai jellemzés
Éghajlat- és talajigény, vetésváltás
Tápanyagellátás, trágyázás és talaj-előkészítés
Vetés
Ápolás
Betakarítás
Gyökér- és gumós növények
Burgonya
A burgonya származása, elterjedése, rendszertani helye és biológiai jellemzése
A burgonyafajták csoportosítása és a nemesítési irányelvek
Éghajlat- és talajigény, vetésváltás
Tápanyagigény és trágyázás
Talaj-előkészítés
A vetőgumó előkészítése
Ültetés és az ültetési módok
Növényápolás, vegyszeres gyomirtás és öntözés
Betakarítás és tárolás
A vetőburgonya termesztése
Tarlóburgonya termesztése
Csicsóka
A csicsóka rendszertani helye és biológiai jellemzése
Éghajlat- és talajigény, vetésváltás
Tápanyagellátás, trágyázás és talaj-előkészítés
Ültetés és ápolás
Betakarítás és tárolás
Cukorrépa
A cukorrépa származása, rendszertani helye és biológiai jellemzése
A cukorrépa-típusok és a nemesítési irányelvek
Éghajlat- és talajigény, vetésváltás
Tápanyagigény és trágyázás
Talaj-előkészítés
Vetés
Növényápolás, vegyszeres gyomirtás és öntözés
Betakarítás
Takarmányrépa
A takarmányrépa-fajták csoportosítása és a minősített fajták
Éghajlat- és talajigény, vetésváltás
Tápanyagellátás és trágyázás
Talaj-előkészítés, vetés, ápolás
Betakarítás és tárolás
Hüvelyesek
Szója
Rendszertan és biológiai jellemzés
Éghajlat- és talajigény, vetésváltás
Tápanyagellátás és trágyázás
Talaj-előkészítés, vetés
Ápolás és vegyszeres gyomirtás
Betakarítás és tárolás
Lencse
Biológiai jellemzés és a magnagyság szerinti csoportosítás
Éghajlat- és talajigény, vetésváltás
Tápanyagellátás és trágyázás
Talaj-előkészítés, vetés
Ápolás és gyomirtás
Betakarítás és tárolás
Lóbab
Rendszertan és biológiai jellemzés
Éghajlat- és talajigény, vetésváltás
Tápanyagellátás és trágyázás
Talaj-előkészítés, vetés
Ápolás és gyomirtás
Betakarítás és tárolás
Csillagfürt
Rendszertan és biológiai jellemzés
Fajtamegválasztás
Éghajlat- és talajigény, vetésváltás
Tápanyagellátás és trágyázás
Talaj-előkészítés, vetés
Ápolás és gyomirtás
Betakarítás és tárolás
Ipari növények
Napraforgó
Rendszertan és biológiai jellemzés
Éghajlat- és talajigény, vetésváltás
Tápanyagellátás és trágyázás
Talaj-előkészítés, vetés
Ápolás és gyomirtás
Betakarítás és tárolás
Repce
A repce rendszertani helye és biológiai jellemzése
Éghajlat- és talajigény, vetésváltás
Tápanyagellátás és trágyázás
Talaj-előkészítés
Vetés
Ápolás és gyomirtás
Betakarítás és tárolás
Rostlen és olajlen
Rendszertani helyük és biológiai jellemzésük
Éghajlat- és talajigény, vetésváltás
Tápanyagigény és trágyázás
Talaj-előkészítés
Vetés
Ápolás, gyomirtás és öntözés
Betakarítás és tárolás
Kender
Rendszertani helye és biológiai jellemzése
Éghajlat- és talajigény, vetésváltás
Tápanyagigény és trágyázás
Talaj-előkészítés, vetés
Ápolás és gyomirtás
Betakarítás és tárolás
Dohány
Biológiai jellemzés
Dohányfajták
A dohány egyedfejlődése és környezeti igényei
Tápanyagigény és trágyázás
Palántanevelés
Talaj-előkészítés, palántaültetés
Növényápolás, növényvédelem
Törés, szárítás
Szálastakarmányok
Pillangós virágú szálastakarmányok
Lucerna
Származás, rendszertan
Biológiai jellemzés
Éghajlat- és talajigény
A terület megválasztása, növénytársítás és vetésváltás
Tápanyagigény és trágyázás
Talaj-előkészítés
Telepítés és a telepítési módok
Vetés
Ápolás és öntözés
Betakarítás és tartósítás
Vörös here
Rendszertan, elterjedés és biológiai jellemzés
Éghajlat- és talajigény, vetésváltás
Tápanyagigény és trágyázás
Talaj-előkészítés, vetés
Ápolás és gyomirtás
Betakarítás
Magtermesztés
Baltacim
A baltacim rendszertani helye és biológiai jellemzése
Éghajlat- és talajigény, vetésváltás
Trágyázás, talaj-előkészítés, vetés, ápolás
Betakarítás
Somkóró
Rendszertan és biológiai jellemzés
Éghajlat- és talajigény, vetésváltás
Trágyázás, talaj-előkészítés, vetés, ápolás
Betakarítás
Bíborhere
Rendszertan és biológiai jellemzés
Éghajlat- és talajigény, vetésváltás
Tápanyagigény, trágyázás, talaj-előkészítés
Vetés és ápolás
Betakarítás
Szarvaskerep
Rendszertan és biológiai jellemzés
Éghajlat- és talajigény, vetésváltás
Trágyázás, talaj-előkészítés, vetés, ápolás
Betakarítás
Egynyári, nem pillangós virágú szálas takarmányok
Kukoricacsalamádé
Borsós csalamádé
Borsós napraforgó
Napraforgócsalamádé
Keveréktakarmányok
Őszi keveréktakarmányok
A szöszösbükkönyös keverékek
A pannonbükkönyös keverékek
Őszi borsós keverékek
Egyéb őszi vetésű keveréktakarmányok
Tavaszi keveréktakarmányok
Zabosbükköny
Zabos borsós napraforgó
Gyeptemesztési ismeretek
A gyepek területi megoszlása
A gyep növényzete
A gyep telepítése
A gyep termesztése
A legeltetés tervezése
Szénakészítés
Irodalom

mutass többet mutass kevesebbet

Olvasson bele:

Előszó

Tanszékünk néhány évvel ezelőtt indította útjára az Alternatív Növények Termesztése I. II. című köteteket, melyeknek a gazdálkodók körében jelentős sikere volt. Nem csoda, hiszen ezeket a növényeket legjobban ismerő specialistái írták.
Ezenkívül fontos volt a megváltozott agrárkörnyezetben ráirányítani a figyelmet az új lehetőségekre. Sokan rákérdeztek olyan növényekre is, amelyek értelemszerűen nem szerepeltek az említett növények között.
Ilyenek voltak pl.: a kukorica, a búza, a cukorrépa stb. Ezeknek az érdeklődő olvasóinknak a kezébe szeretnénk adni egy olyan könyvet, amelyet több évtizedes egyetemi oktatási tapasztalataink és a MTV-ben 8 évig folytató gazdaképző tanfolyam tapasztalatai alapján állítottunk össze. A tartalom tehát a tudományos alapokat és a gyakorlat kérdéseit egyaránt tartalmazza.
Megemlítjük a fontosabb kártevőket, kórokozókat, de nem foglalkozik a könyv olyan gyorsan változó ismeretanyaggal, mint a peszticidek. Ezek használatára csak irányelveket és keret-technológiát adunk meg. A naprakész adatokat a minden évben megjelenő növényvédő szerek, termésnövelő anyagok című könyvben találják meg.
Így kikerüljük azt, hogy már a megjelenés pillanatában elavult könyvet adjunk olvasóink kezébe.
Könyvünket egyaránt ajánljuk gyakorló gazdáknak és a tanuló ifjúságnak hasznos forgatásra.
Kérjük észrevételeiket, tapasztalataikat szíveskedjenek velünk megosztani, hogy a jövőben munkánkat jobbítani tudjuk.

DR. RADICS LÁSZLÓ
egyetemi tanár

ÁLTALÁNOS NÖVÉNYTERMESZTÉS

Kezdetben a földműveléstan foglalta magába a növénytermesztés valamennyi elméleti és gyakorlati kérdését, később, mint általános növénytermesztéstan szerepelt a növénytermesztés diszciplína részeként. Önálló tudománnyá a XX. században vált, témakörei a környezeti tényezők és szabályozásuk; a tápanyag-gazdálkodás, beleértve a műtrágyázás és a szervestrágyázás kérdéseit egyaránt; a vegyszermenetes gyomszabályozás; a talajművelés és a vetésforgók.
Tudománytörténeti szempontból a legfontosabbak az írásos emlékek, amelyek közül említést érdemel Xenophon az i.e. IV. századból és Theophrasztosz az i.e. III. századból, akik az istállótrágya és a zöldtrágya használatának lehetőségeiről írtak. Cato már az i.e. II. században a pillangósok talajtermékenységre gyakorolt pozitív hatásáról, Plinius pedig az i.sz. I. században a meszezés és a márga használatának lehetőségeiről értekezett. Crescenzi a XIII. században összefoglaló mezőgazdasági munkát jelentetett meg. A XVII. században Jethro Tull sorvetőgépe és lókapája érdemel külön említést. A XVIII. századtól egyre gyorsabb ütemben fejlődött a tudomány, Albrecht Thaer megalkotja humuszelméletét, Arthur Young kialakítja máig neves vetésforgóját a „norfolki négyest”. Hazánkban Tessedik Sámuel a digóföldes talajjavítással, ill. a laza talajok megkötésére és hasznosítására az akácfa meghonosításával és a lucerna termesztésének elterjesztésével, Nagyváthy János pedig a Szorgalmatos mezei gazda című mű megalkotásával járult hozzá a tudomány hazai fejlődéséhez.

A NÖVÉNYEK NÖVEKEDÉSI ÉS FEJLŐDÉSI FELTÉTELEI, SZABÁLYOZÁSUK

A növények növekedésének és fejlődésének környezeti feltételei egymással, ill. a növényekkel és a termesztést végző emberrel kölcsönhatásban alapvetően befolyásolják a gazdálkodás eredményességét. A környezeti tényezőket négy csoportba sorolja a tudomány:
éghajlati (klimatikus) tényezők
talaj (edafikus) tényezők
földfelszíni (geografikus) tényezők
élőkörnyezeti (biotikus) tényezők

Ezeknek a tényezőknek mindegyike befolyásolja a termesztést, nélkülözhetetlen vagy figyelmen kívül hagyható nincs közöttük, az arányok az aktuális helyzettől, az évjárattól, a növénykultúrától stb. függően a fontossági sorrendet módosíthatják.

Éghajlati (klimatikus) tényezők

A csoporton belül a periodicitása miatt is kiemelt fontosságú a fény és a hő, a legváltozóbb a víz és a legállandóbbnak tekinthető tényező, a levegő.

A fény szerepe és szabályozása

Legjelentősebb fényforrásunk a Nap, de zárt termesztőberendezésekben lehetőség van hatásának fokozására vagy kiegészítésére mesterséges világítással is. A fény a fotoszintézisben betöltött szerepe révén kiemelt szerepet játszik a növény növekedésében és fejlődésében. Ezzel összefüggésben hatással van a tápanyagfelvételre és a transzspirációra is. Mindezen hatások alapján a fény meghatározza a növények földrajzi elterjedését is. A növények fajra, fajtára jellemző alakját csak megfelelő fény hatására képesek elérni, hiány esetén megnyúlt, esetleg etiolált, törékeny vagy torz formák képződhetnek, ennek következtében főként a növények megdőlése miatt akadályozott lesz a betakarítás, valamint csökken a termés mennyisége és romlik a minősége.
A nappalok és éjszakák relatív hosszúságának változása, a fotoperiodizmus a növények fejlődését és termőképességét, termékenyülését és termésképzését befolyásolja. A kritikus fejlődési szakasz általában a növények bimbóképződést megelőző életszakasza. Ebben az időszakban a megvilágítás hossza egyértelműen befolyásolja a virágképződést.
Az ún. rövidnappalos növények intenzív virágképzéséhez legfeljebb 12 órás megvilágítás szükséges. Az ennél számottevően rövidebb ugyanúgy rontja a virágképződést, mint az ezt meghaladó hosszúságú. Jelentősebb rövid nappalos termesztett növényeink: szója, dohány, az ananász, a kender, a kávé, a rizs, a cukornád, a kukorica, tehát a déli területekről származó növényeink. A hosszúnappalos növények csoportjába tartozó vöröshagyma, zab, repce, tarlórépa, árpa, fejes saláta, len, réti komócsin, borsó, réti perje, ricinus, rozs, fehér mustár, burgonya, vörös here, őszi búza, takarmányrépa, mák, spenót gyors és nagyszámú virágképződésére akkor számíthatunk, ha a kritikus időszakban a megvilágítás hossza meghaladja a 12 órát. Minél hosszabb a megvilágítás, annál kifejezettebb a virágképződés intenzitása. A harmadik csoportba azokat a növényeket sorolják, amelyek virágképződési intenzitása független a megvilágítás hosszától. Az afotoperiodikus növények csoportjába tartozik a pohánka, a bab, a napraforgó, a paradicsom. A már említett dohány- és paradicsomfajok egyes fajtái hosszú-, más fajtái rövidnappalosak vagy fényközömbösek.
A fény a korai fejlődési szakaszban is befolyásolja a növények fejlődését. Bizonyos fajok, mint például a fejes saláta, a sárgarépa, a dohány, a fehér mustár és számos fűfaj csírázásukhoz fényt igényelnek. Más fajok, mint például az uborka, a főzőtök, a facélia sötétben csíráznak. Számos olyan fajt ismerünk amelyek a csírázás időszakában közömbösek a megvilágításra. Ilyenek a Beta nemzettség fajai, a Brassica nemzettség fajai, a len és a kender. Ezeket az ismereteket nemcsak a vetés körülményeinek meghatározásakor kell figyelembe vennünk, hanem felhasználhatjuk a fizikai gyomszabályozás hatékonyságának növelésére is.
A megvilágítás hosszának, a fény erősségének szabályozására nem csupán zárt termesztő berendezésben van lehetőség. A szőlőtermesztésben már ősidők óta déli lejtőre telepítéssel és megfelelően tág sorköz kialakításával segítik elő a nagyobb megvilágítás révén az intenzív cukorképződést. Ugyanezt a célt valósítják meg, ill. fokozzák a már említett hatásokat a megfelelő metszési és zöldmunkák segítségével kialakított művelési rendszerek; gyümölcsösben pl. a koronaformák képzése, az őszibarack katlan koronaformája. Egyéves kultúrák termesztésekor a tenyészterületet is részben a fényigény alapján választják meg. A növények túlzott sűrítése fényszegény viszonyokat teremthet az állományban, ami csökkenti a vitalitást és a termést. Nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy a nagyobb állománysűrűség éppen a talaj felszínére jutó fény mennyiségének csökkentése révén a gyomnövények visszaszorításában jelentős szerepet játszik.

A hő szerepe és szabályozása

Valamennyi növény fejlődési stádiumaitól is függő optimális hőmérséklet-tartományban növekszik a legjobban. Szinte valamennyi stádiumnak megadható az optimális hőmérsékleti zónája, mégis leggyakrabban a csírázáshoz, a virágzáshoz, a termékenyüléshez, a terméskötődéshez ill. az éréshez szükséges tartomány ismerete a legfontosabb. A csírázási hőoptimum közelében az ép, egészséges, csíraképes magvak gyorsan, erőteljes csíranövényt képesek nevelni. Ez a robbanásszerű, erőteljes kelés egyik kulcskérdése, a későbbi egységes, betegségektől mentes állomány kialakulásának feltétele. Termesztett növényeink vetésével nem szoktak várni a hőoptimum beállásáig, hiszen egyéb tényezők szerepét is figyelembe kell venni. A vetés idejének megválasztásakor figyelembe kell venni a magvak csírázáshoz szükséges hőigényét és a kikelt csíranövény hőtűrését is. A lucerna csírázási hőoptimuma például 31–37oC, vetését mégis megkezdhetjük, a hő szempontjából kockázat nélkül, ha a talaj hőmérséklete eléri a 8–12oC-ot. Általánosságban megállapítható, hogy a csírázás hőigénye alacsonyabb a növekedés hőigényénél, ill. a növekedés hőigénye alacsonyabb a virágzáshoz igényelt hőmérséklethez képest.

1. táblázat. Különböző növények csírázási hőoptimuma

A kontinentális éghajlatra a hőmérséklet periodikussága jellemző, ezért nemcsak a hőösszeg, hanem annak napi és évi ciklikussága is fontos tényező. Elsősorban a tenyészidőszakra – az utolsó káros mértékű tavaszi fagytól az első őszi káros mértékű fagyig – eső hőmérséklet hatása döntő. A túlságosan alacsony, fagypont alatti hőmérséklet káros hatása a megfagyás, amikor a sejtek plazmájában lévő víz jégkristályokká alakul, roncsolva ezzel a sejtfalat és a sejtalkotókat is. Ez a folyamat irreverzibilis, tehát helyreállítására nincs lehetőség, általában a növény vagy a fák, cserjék esetében ágainak, vesszőinek pusztulásával jár. Kifagyáskor a talajban lévő víz alakul jéggé, a növények nem képesek vízfelvételre ezért a fagy hatására kiszáradnak, elpusztulnak. A kifagyást gyorsítja a száraz, hideg levegő, mert ez fokozza a transzspirációt. Elsősorban fásszárúakban okozhat jelentős károkat a ráfagyás, amikor a növények felületére ónos esőből származó jégpáncél rakódik vagy az ágakra rakódott hó tapad össze, halmozódik fel. A károsítás a megnövekedett tömeg miatt következik be, az ágak letörnek. A mechanikai kártételen kívül a légcserenyílások elzárása miatt fulladás is beállhat. Hasonló hatása lehet a kipállásnak, amikor a hótakaró felszínén a nappali felmelegedés és az éjszakai lehűlés következtében jégkéreg képződik, ami elzárja az áttelelő vagy évelő növényeket a levegőtől és a légcsere akadályozása miatt oxigénhiány következtében elpusztulnak a növények. Felfagyásról akkor beszélünk, ha az éjszakai fagyok hatására a talaj felső rétegében lévő víz jéggé alakul, térfogata megnő, ezért az alsó talajrétegektől elválik. Ilyenkor az elmozduló talaj a gyökerek elszakításával okoz növénypusztulást, elsősorban az őszi gabonákban vagy az évelő szálastakarmányokban.
A hőmérséklet káros hatásai ellen elsősorban a helyesen megválasztott fajok, fajták termesztésével védekezhetünk. Zárt termesztőberendezésekben lehetőség van a hőmérséklet környezettől független, pontos szabályozására. A megfagyás ellen a már említett termesztőberendezéseken kívül védhet a tenyészidő megnyújtása a palántanevelés segítségével vagy kultúrától függően a fagyvédelmi öntözés esetleg a füstölés. Felfagyás esetén a terület hengerezése jelent megoldást, kipállás ellen pedig a jégpáncél megtörésével védekezhetünk.
Szabadföldi körülmények között a déli lejtőkre telepített kultúrák nemcsak több fényhez, hanem a nagyobb beesési szög miatt több hőhöz is juthatnak. Ez részben a tenyészidőszak hőviszonyai szempontjából fontos, de elősegíti a talaj gyorsabb felmelegedését, ezzel lehetőséget ad a koraibb vetésre. A talaj hőmérsékletének szabályozására lehetőséget jelent a talajművelés vagy a nedvességszabályozás, de egyéb agrotechnikai megoldások is eredményesen alkalmazhatók, mint például a talajtakarás. Vetőágy készítéskor a vetés hengerezése, a talaj tömörítése a szigetelő hatású levegő kiszorításával elősegíti a gyorsabb felmelegedést. A tenyészidőszakban végzett lazítómunkák (kapálás, kultivátorozás) a talaj levegőtartalmának növelésével szigetelőréteget alakít ki, amely védi az alatta lévő szinteket a szélsőséges hőingadozástól. A talaj hőmérséklete a talajtípustól is függ, a kötöttebb agyagtalajok hidegek, a laza homoktalajok meleg talajok.

A vízgazdálkodás és szabályozása

Egyrészt a növények, másrészt a talaj vízgazdálkodását kell vizsgálni. A zöld növények teste mintegy 75%, a száraz magvak 8–10% vizet tartalmaznak. Táplálóanyagaik jelentős részét vízben oldott állapotban veszik fel és juttatják el különböző szerveikhez. A vízfelvétel a gyökérzet növekedésének dinamikájától függ, amit jelentősen befolyásol a talaj vízellátása. Szárazságra hajló talajon a gyökérzet jobban szétterül és mélyebbre hatol, hogy elegendő vizet találjon. Ilyen körülmények között a gyökérzet dúsabb is. Kultúrnövényeink vízigénye a fajtól és fajtától, valamint a növény fejlődési fázisaitól függ. Ha a kritikus időszakban a természetes csapadék mennyisége nem kielégítő, vízpótló öntözésről vagy a növény igényei szerint párásító öntözésről kell gondoskodnunk. A szárazságtűrő növények sok esetben egyáltalán nem kisebb vízfelhasználásúak, csak gyökerezési stratégiájuk vagy gyökereik szívóereje tekintetében térnek el a többi növénytől. E tulajdonságaik ismerete egyrészt segít a környezethez illő fajok kiválasztásában, másrészt segítséget nyújt a vetésforgó növényi sorrendjének kialakításában.
A víz a talajban több formában is a növények rendelkezésére állhat. A hozzáférhetőséget a talaj hézagtérfogata, sűrűsége és térfogattömege jelentősen befolyásolja. A talajmorzsák között, ill. azok belsejében kialakuló hézagokat, a pórusokat, a levegő vagy a víz tölti ki. A mikroorganizmusok és a tápanyagok jelentős része is itt található. A növény hajszálgyökerei segítségével hatol be a pórusokba és veszi fel a számára szükséges vizet és a benne oldott tápanyagokat. A növények vízellátásában tehát a hézagtérfogatnak, azaz a szilárd talajalkotók által el nem foglalt térrésznek (P%) jelentős szerepe van. Talajművelés során ezt az értéket könnyen befolyásolhatjuk, a tömörödött talajra jellemző 40% körüli értéket lazítással, szántással akár 60%-ra is növelhetjük.
A sűrűség a hézagmentessé tömörített talaj egységnyi térfogatának tömegét mutatja. Értéke csak speciális laboratóriumi körülmények között határozható meg, 2,6 g/cm3 körüli értékű.
A térfogattömeg az eredeti szerkezeti állapotú (hézagos) talaj egységnyi térfogatának tömegét mutatja meg. Mivel a P% a művelés következtében erősen és gyakran változhat, a térfogattömeg értéke a sűrűséggel ellentétben széles határok között változhat. A művelés előtti állapotban értéke 1,8 g/cm3, amely szántás után akár 0,9 g/cm3-re csökkenhet. Kisebb lazítást eredményező magágykészítéskor 1 g/cm3 körüli érték alakul ki, ami a vetés idejére a kívánt 1,5 g/cm3-hez közeli értékre nő. Ezt az ülepedést a vetésmélység megállapításakor feltétlenül figyelembe kell venni.
A pórustérfogat ismerete önmagában még nem elegendő a talaj vízgazdálkodásának megítélésére, a pórusterek mérete is döntő tényező. Ennek megfelelően a víz a talajban, többféle formában lehet jelen, ami hozzáférhetőségét is befolyásolja. A talajban a víz pára formájában is kitöltheti a rendelkezésre álló teret. Ez a talajharmat fő forrása, de a növények vízellátásában alig van szerepe. Száraz időszakban azonban a túlélést is jelenheti. A lehűlés következtében kicsapódó harmat elsősorban a baktériumok számára jelenetős vízforrás, így a talaj beéredésében játszik fontos szerepet. A vízgőz a talajban a magasabb páranyomású helyről az alacsony nyomású helyre vándorol, tehát a mélyebb rétegek csaknem 100% telítettségű pórusaiból a felszín felé. Ez a folyamat hozzájárul a vízellátásoz. Ha azonban a felszín laza, hasznosítatlanul távozik az alacsony páranyomású levegőbe, tehát szárad a talaj. A talajszemcsék a levegő vízgőztartalmának egy részét képesek felületükön megkötni a talaj agyag- és humuszkolloid tartalmának, valamint a levegő páratartalmának arányában. Ez a vízforma is csak a bakteriális tevékenység számára jelent felhasználható forrást.
A hártyavíz a szemcsék felületéhez több molekularéteg vastagságban kötött víz. Ebből a növények csak annyit képesek felvenni amennyit a gyökérzet szívóereje lehetővé tesz, tehát hasznosíthatósága a növényfajtól is jelentősen függ. A növények által fel nem vett hártyavizet szintén a baktériumok hasznosítják.
A kapillárisvíz a növények jelentősebb vízforrása, amely a pórusokban található és csapadékmentes időszakban biztosít egyenletes vízellátást. A kapillárisvíz a gravitáció ellenében is mozoghat, tehát a talaj mélyebb rétegeiben felhalmozott vízkészletet teszi felhasználhatóvá.
A gravitációs víz a durva pórusokban a nehézségi erőnek engedelmeskedve a talaj mélyebb rétegei felé mozog. A gravitációs pórusok nagy esőzések, öntözés idején teljesen telítettek lehetnek vízzel. A főként kapilláris pórusokat tartalmazó talajokban ezért a lefelé irányuló vízmozgás akadályozott, a csapadék vagy az öntözővíz egy része hasznosítatlanul elfolyik a felszínen vagy az evaporáció révén a levegő vízgőztartalmát növeli.
A talajvíz a talaj mélyebb rétegeiben a pórusokat 100%-ban kitöltő vízforma. Ennek mélysége függőleges, ill. vízszintes irányú mozgása, oldottanyag-tartalma a növénytermesztést közvetlenül is befolyásoló tényező. A fölötte elhelyezkedő talajréteg pórusviszonyai alapján a gravitációs víz növeli, a kapillárisvíz csökkenti mennyiségét, így a talaj és a növények vízforgalmában egyaránt jelentős szerepet tölt be. Az oldalirányban lassan mozgó, ún. pangó víz, a legtöbb kultúrnövény termesztését károsan befolyásolja, mert csekély oxigéntartalma miatt redukciós viszonyokat teremt, gyakran toxikus anyagok felszaporodását okozza.
A talajok vízgazdálkodását és a növények vízellátását a talajok vízbefogadó, vízáteresztő és víztartó képessége is befolyásolja. Ezeket a tényezőket a talaj szervesanyag-tartalma, kötöttsége, az alkalmazott művelési eljárások jelentősen befolyásolják.

mutass többet mutass kevesebbet

A témához kapcsolódó további kiadványok

A kategória legkedveltebb kiadványai