A héjasok növényvédelme

Előszó
A kémiai növényvédelem és az agrotechnika kölcsönhatásai a favédelemben (dr. Radócz László)
Az integrált termesztési elvek megvalósíthatósága a héjasoknál(dr. Radócz László)
Dió (Juglans regia)
A dió kórokozói (dr. Holb Imre)
Nem fertőző betegségek
A hőmérséklet szélsőségeiből adódó károk
A csapadék szélsőségeiből adódó károk
A dió papírhéjúsága
A dióbél aszalódása
Fertőző betegségek
A dió gyűrűsfoltossága
A dió agrobaktériumos gyökérgolyvája
A dió xantomonászos betegsége
A dió gnomóniás betegsége
A dió armilláriás gyökérpusztulása
Rozellíniás gyökérpenész
A gyümölcsfák nektriás ágrákja
Vörösszemölcsös ágelhalás
A dió mikrosztrómás levélfoltossága
Virágos élősködők
Fehér fagyöngy
A dió kártevői (dr. Czencz Kornélia)
A dió (diófa) egyes részeinek kártevői
Gyökérkártevők
Cserebogarak
Fás részek kártevői
Nagy farontó lepke
Kis farontó lepke
Mezei pocok
Kószapocok
Mezei nyúl
Üregi nyúl
Kaliforniai pajzstetű
Közönséges teknős pajzstetű
Dió-teknős pajzstetű Zöld részek kártevői
Tarka diólevéltetű
Sárga diólevéltetű
Dió nemezes gubacsatkája
Dió szemölcsös gubacsatkája
Diólevélatka
Piros gyümölcsfa-takácsatka
Közönséges levélbarkó
Ezüstös levélbarkó
Gyümölcsfa levélbarkó
Amerikai fehér medvelepke
Terméskártevők
Almamoly
Raktári gabonamoly
A dió növényvédelme (dr. Holb Imre)

Gesztenye (Castenea sativa)
A gesztenye kórokozói (dr. Radócz László)
Nem fertőző betegségek
Fagykár
A napsugárzás és az aszály okozta levél- és termésszáradás
Tápanyagok hiánya vagy többlete a talajban
Fertőző betegségek
A gesztenye agrobaktériumos gyökérgolyvája
Csírapusztulást előidéző gombakórokozók
A gesztenye mozaikvírusa
A gesztenye titoftórás tintabetegsége
A szelídgesztenyekór (a gesztenye krifonektriás kéregrákosodása)
A gesztenye mikoszferellás levélfoltossága
Gesztenye lisztharmat
A gesztenyén gyakrabban előforduló taplógombák
A gesztenyén előforduló egyéb, kisebb jelentőségű kórokozók
A gesztenye kártevői (dr. Bürgés György)
Gyökérkártevők
A fás részek kártevői
Darázsszitkár
Kéregmoly
Púpos szú
Szelídgesztenye-kéregtetű
Tölgy-kéregtetű
Tölgy-teknőspajzstetű
Amerikai bölénykabóca
Gímszarvas
Őz
Zöld részek kártevői
Májusi cserebogár
Tavaszi lombormányosok, levélbarkók
Gyapjaspille
Kökényszövőpille vagy rozsdabarna kisszövő
Sárgafoltos púposszövő
Nagy téli araszoló
Tollascsápú araszoló
A gesztenye levélaknázó fajai
Szelídgesztenye-levéltetű
A gesztenye terméskártevői
Gesztenyeormányos
Tölgymakkmoly
A gesztenye növényvédelme (dr. Radócz László)

Mandula (Amygdalus communis)
A mandula kórokozói (dr. Holb Imre)
Nem fertőző’ betegségek
Fertőző betegségek
A Prunus fajok nekrotikus gyűrűsfoltossága
A mandula csíkos mozaikossága
A mandula baktériumos rákosodása és hirtelen ágelhalása
A mandula ventúriás (megakladospóriumos) varasodása
A mandula moníliás betegsége
A csonthéjasok (mandula) sztigminás betegsége
A mandula lisztharmata
A mandula verticilliumos hervadása
A mandula tafrinás betegsége
Biumeriellás levélfoltosság
Mandula (szilva) polisztigmás levélfoltossága
Gyümölcsfák botrioszfériás (fizalospórás) betegsége
A mandula kártevői (dr. Czencz Kornélia)
A mandula (mandulafa) egyes részeinek kártevői
Kéregmoly
Sodrómolyok
Feketefoltos mandula levéltetű
Barackmoly
Keleti gyümölcsmoly
Csonthéjasok levélatkája
Csonthéjasok szövődarazsa
Eszelények
A mandula növényvédelme (dr. Holb Imre)

A mogyoró (Coryllus avellana)
A mogyoró kórokozói (dr. Radócz László)
Nem fertőző betegségek
Fertőző betegségek
A mogyoró mozaikvírusa
Mogyoró lisztharmat
A mogyoró moníliás betegsége
A mogyoró egyéb betegségei
A mogyoró kártevői (dr. Czencz Kornélia)
A mogyoró egyes részein a következő kártevők károsíthatnak
Mogyorócincér
Mogyorórügy-gubacsatka
Kis mogyoró-levéltetű
Nagy mogyoró-levéltetű
Gyertyán-takácsatka
Mogyoró takácsatka
Mogyoróeszelény
Mogyorópoloska
„Egerpoloska”
Mogyoróormányos
Tölgymakkormányos
Mogyorómoly
A mogyoró növényvédelme (dr. Radócz László)

A héjas gyümölcsűek gyomnövényei és gyomszabályozása (dr. Radócz László)
A gyomviszonyok alakulása
A vegyszeres gyomszabályozás lehetőségei
Herbicidek kombinációi

A biotermesztés lehetőségei a héjasoknál (dr. Holb Imre)
Általános bevezetés
Az ökológiai (bio) növényvédelmet elősegítő technológiai elemek
Faj- és fajtaválasztás
Tápanyag-gazdálkodás, talajvédelem
Öntözés
Az ökológiai (bio) növényvédelem lehetőségei
Általános elvek, alkalmazható készítmények
Növények szerinti bemutatás

Az integrált gyümölcstermesztésben favédelemre használható növényvédő szerek
(dr. Radócz László)
Gombaölő szerek
Rovarölő szerek
Egyéb növényvédő szerek

Irodalomjegyzék

Dió
A diófélék (Juglandaceae) családjáből Európában és természetesen Magyarországon is csak a közönséges diót (Juglans regia) termesztik. A rokon diófajok közül a feketediónak (Juglans nigra) van még hazai jelentősége, amit az USA-ban étkezési célokra is termelnek. Hazánkban elsősorban erdészeti fafaj és mint lehetséges dióalanynak faiskolai jelentősége van. A diótermesztés számára alkalmas európai területek a mediterrán térségben és Közép-Európában találhatók.
A magyarországi termőhelyi adottságok a dió termesztésére általában megfelelőek, egyes termőtájakon (pl. Tiszahát) pedig kiválóak. Hazánk diófaállománya számottevő, habár a termesztési technológiája elmaradottnak tekinthető. A termő fákat csak elvétve találjuk árutermelő ültetvényben, jellemző az egyéb gyümölcsösökben, házikertekben, szőlőkben, utak mentén való előfordulás. A Tisza árterén gyümölcsös jellegű erdőket alkotva találjuk.
A diótermesztésben nem jelentek meg világfajták, olyanok, amelyek bármely országban jól termeszthetők. Eredményes termesztését főként hazai eredetű és nemesítésű fajtákra és hibridjeikre alapozhatjuk. E fajták a több évtizedes szelekciós és nemesítői munka eredménye nyomán rendelkezésünkre állnak (Szentiványi, 1980).

A dió kórokozói

Nem fertőző betegségek

A hőmérséklet szélsőségeiből adódó károk

A fagy és a hőség a leggyakoribb hőmérsékleti szélsőségek a fák károsodásában.
A kora Őszi ill. az őszi fagyok okoznak károsodást a legtöbb fafajnál, így a diónál is. Ezek (főleg az októberi és novemberi) akadályozzák a fák tartaléktápanyagainak elraktározását, a rügyek és a hajtások beérését. Az ilyen rügyek, hajtások általában nem telelnek át. A probléma különösen a hosszabb vegetációs periódusú fajtáknál jelentkezik.
A dió esetében a téli fagyok okozta károk is jelentősek lehetnek. A -15 °C alatti tartós hidegek károsíthatják a fák szöveteit. A kár mértékét fokozzák a kedvezőtlen rügy- és hajtásbeérési feltételek az előző évi vegetációban. A hó nélküli száraz telek még tovább növelhetik a károkat, és a fák gyökérrendszere is veszélyeztetetté válhat. A dió különösen érzékeny a januári és februári, tartósan melegebb időszakot követő, erős lehűlésre. A tél közepi felmelegedés hatására megindulhat a fák nedv- keringése és az ezt követő erőteljes lehűlés súlyos fagyási károkat okozhat. A dió- fák koronái erősen megsínylik e szélsőséges időjárást, de előfordulhat a fa kipusztulása is.
A késő tavaszi (főleg a májusi) fagyok diónál különösen veszélyesek. E fagyok hatása döntően a termésmennyiség csökkenésében mutatkozik meg. A hím virágok különösen érzékenyek az alacsony hőmérsékletre. Már a rövid ideig tartó -1 °C és -2 °C-ra is komoly fagyási tünetekkel reagálnak a barkák. Különösen veszélyeztetettek a korán fakadó fajták, amelyeknél akár a hajtások is károsodhatnak. Állományban e fagyok jelentősége kisebb mértékű, mint szórvány gyümölcsösökben.
A hőség okozta károk 30 °C fölött jelentkeznek, különösen akkor, ha a levegő relatív páratartalma több napon keresztül igen alacsony. A nagy hőség a fákat arra kényszerítheti, hogy lombozatuk egy részét lehullassák. A hőség okozta károk felületi perzselésben is megmutatkozhatnak. A hőkárok jelentősége az utóbbi évek szélsőséges időjárásaiban még inkább fokozódott.

A csapadék szélsőségeiből adódó károk

Az ilyen típusú károkat a csapadék szélsőséges formái okozhatják, mint p1. a felhőszakadással járó viharok, a jégeső, az ónos eső és a nedves hó.
Különösen a tavaszi fehőszakadással járó viharok a virágzat (különösen a hím virágok) és a fiatal levelek károsodását okozhatják. Nem ritka a vastagabb vesszők leszakadása, letörése sem.
A tavaszi jégeső leveri a virágokat, leveleket, de talán legnagyobb kárt a hajtások kéregrészének felsértésével okozza. Ezzel pedig a kórokozók (p1. xantomonászos és gnomóniás betegség) fertőzési lehetősége növekszik meg.
Az ónos eső a fagypont alatti hőmérsékletű ágakra történő ráfagyással okoz kárt. A kár mértéke állományszinten is jelentkezhet. Az ónos eső hazánkban legutóbb az 1995/96-os év telén okozott jelentősebb károkat.
A diósokban a hókár is jelentős mértékű lehet. Különösen a nedves hó okozhat komoly gondokat, amikor az ágakra fagyott nedves hó és a fagy együttes hatására az ágak törékenyekké válnak és a törésveszély fokozódik. Az ilyen fák a téli viharoknak is nehezebben állnak ellen.

A dió papírhéjúsága

Tünete
A dió héja egyenetlen, vékony és sok esetben behasadozó vagy üreges. Néhányszor a magbél is előtűnik. A termések gyakran kisebbek az egészségeshez képest.

Oka
A női virágzat rosszul termékenyül, emiatt fejletlen a magbél és a héj. A rossz termékenyülés az esetek többségében hőmérsékleti okokra vezethető vissza. A dió generatív részei érzékenyek a fagyra. A tél végi felmelegedést követő tartósabb lehűlés, a késő tavaszi fagyok egyaránt okozhatják a termőrügyek károsodását. Már -1 °C nemcsak a hím virágzatban, de a kötődött gyümölcsökben is károsodást idézhet elő.

Védekezés
Fagyveszélyes helyre diót ne telepítsünk! Fagyra kevésbé érzékeny diófajtákat telepítsünk. Magról diót ne szaporítsunk. Ismeretes, hogy az egyes fák fogékonysága is eltérő lehet a papírhéjúsággal szemben.