A kertépítő és -fenntartó mester könyve

1. KERTÉPÍTÉSZET, KERTÉPÍTÉSZETI TECHNOLÓGIA
1. 1. A NÖVÉNYEK SZAPORÍTÁSA ÉS NEVELÉSE
1.1.1A növények szaporítása
1.1.2. A növények nevelése
1.2. TALAJTANI, TALAJMŰVELÉSI ALAPISMERETEK, ÖNTÖZÉS
1.2.1.Talajtani alapismeretek
1.2.2.Talajjavítási alapismeretek
1.2.3.Öntözés a kertben
1.2.4.A talajművelés és a gyomirtás kapcsolata
1.3. NÖVÉNYVÉDELEM
1.4. KERTÉPÍTÉSZETI GEODÉZIA
1.4.1. Geodéziai eszközök, műszerek
1.4.2. Alapidomok kitűzése
1.4.3. Hosszúságmérés, távolságmérés
1.4.4. Kertépítészeti vízszintes és magassági területfelmérés
1.4.5. Térképkészítés
1.5. ANYAGISMERET ÉS MEGMUNKÁLÁSI TECHNOLÓGIÁK
1.5.1. Az építőanyagokkal szemben támasztott követelmények
1.5.2. Építőanyagok csoportosítása
1.5.3. Az építőanyagok tulajdonságai
1.5.4. Természetes kőzetek
1.5.5. Az építőkövek és megmunkálásuk
1.5.6. Az építőfa és megmunkálási technológiái
1.5.7. A beton és a műkő felhasználása, technológiai ismereteik
1.5.8. Égetett agyagáruk
1.5.9. A fémek és felhasználásuk technológiái
1.5.10. Műanyagok
1.5.11. Habarcsok és kötőanyagok
1.5.12. Szigetelő anyagok és szigetelési technológiák
1.5.14. Feltöltési anyagok
1.6. KERTI LÉTESÍTMÉNYEK ÉS ÉPÍTÉSI TECHNOLÓGIÁJUK
1.6.1. Terepfelszín, terepplasztika
1.6.2. Út- és térburkolatok, építési technológiájuk
1.6.3. Falak és támfalak, építési technológiájuk
1.6.4. Lépcsők és építési technológiájuk
1.6.5. Kerítések, térrácsok és építési technológiájuk
1.6.6. Pergolák, lugasok és építési technológiájuk
1.6.7. Vízarchitektúrák és építési technológiájuk
1.6.8. Sportpályák méretezése és építési technológiájuk
1.6.9. Játszóterek létesítése
1.6.10. Tetőkertek és télikertek kialakítása
1.6.11. Sziklakertek kialakítása
1.6.12. A kert berendezési tárgyai, kisarchitektúrák
1.6.13. Öntözőrendszerek kialakítása, vízelvezetés
1.6.14. Virágfelületek létesítése
1.6.15. Fűfelületek létesítésének technológiája
1.6.16. Növényalkalmazás és a telepítés technológiája
1.7. A KERT MEGÉPÍTÉSÉNEK FOLYAMATA
1.7.1. Tervezés
1.7.2. A kivitelezés előkészítése
1.7.3. Kivitelezés
1.7.4. Átadás – átvétel, a kivitelezés dokumentálása
1.8. A KERTÉPÍTÉS TÖRTÉNETE
1.8.1. Ókor
1.8.2. Kora-középkor
1.8.3. Reneszánsz kertek
1.8.4. Barokk kertek
1.8.5. Tájképi kert
1.8.6. Hazánk kertépítészete
1.8.7. Kertesztétika
1.9. A TELEPÜLÉSEK ZÖLDFELÜLETE
2. ZÖLDFELÜLETEK FENNTARTÁSA, A FENNTARTÁSI MUNKÁK TECHNOLÓGIÁJA
2.1. DÍSZFÁK ÉS DÍSZCSERJÉK FENNTARTÁSI MUNKÁI
2.1.1. Öntözés
2.1.2.Tápanyag-utánpótlás
2.1.3.Növényvédelem
2.1.4.Talajápolás
2.1.5.Speciális ápolási munkák, metszés
2.2. FŰFELÜLETEK FENNTARTÁSI MUNKÁI
2.2.1. Öntözés
2.2.2. Tápanyag-utánpótlás
2.2.3. Növényvédelem
2.2.4. Speciális ápolási munkák, kaszálás
2.3. VIRÁGFELÜLETEK FENNTARTÁSI MUNKÁI
2.3.1. Öntözés
2.3.2. Tápanyag-utánpótlás
2.3.3. Növényvédelem
2.3.4. Talajápolás
2.3.5. Speciális ápolási munkák
2.4. A KERT LÉTESÍTMÉNYEINEK ÉS ÉPÍTMÉNYEINEK KARBANTARTÁSA
2.4.1. Burkolt felületek karbantartása
2.4.2. Berendezési tárgyak karbantartása
2.4.3. Sportpályák karbantartása, fenntartása
2.4.4. Vízarchitektúrák karbantartása, fenntartása
2.4.5. Játszóterek, játszóeszközök karbantartása
3. KERTÉPÍTÉSZETI NÖVÉNYISMERET
4. MŰSZAKI ISMERETEK
4.1. BEVEZETÉS
4.1.1. Anyag és gyártmányismeret, alapfogalmak
4.1.2. Belső égésű motorok
4.1.3. Erőátvitel
4.1.4. Jármű-villamosság
4.1.5. Hidraulika és pneumatika
4.2. A KERTÉPÍTŐ- ÉS FENNTARTÓ GÉPEK, ESZKÖZÖK CSOPORTOSÍTÁSA
4.2.1. Kertészeti (kis) traktorok
4.2.2. Kertépítő- és fenntartó gépek
4.3. ÉPÍTŐGÉPEK
4.3.1. A földmunkák gépei
4.3.2. Az alapozás gépei
4.4. BETONOZÁS, HABARCSKÉSZÍTÉS GÉPEI
4.4.1. Betontechnológia gépei
4.4.2. Habarcskeverő gépek
4.5. ANYAGMOZGATÓ GÉPEK
4.5.1. Anyagmozgatógépek csoportosítása
4.6. KISGÉPEK ÉS KIEGÉSZÍTŐ BERENDEZÉSEK
4.6.1. Motorfűrészek
4.6.2. Sövénynyírók
4.7. TALAJMŰVELÉS GÉPEI
4.7.1. Forgatásos talajművelés eszközei
4.7.2. Egyéb talajművelők
4.7.3. Tápanyag-utánpótlás gépei
4.7.4. Növényvédelmi gépek
4.7.5. Szökőkutak gépészeti berendezései
4.8. GYEPESÍTÉS, GYEPÁPOLÁS GÉPEI
4.8.1. Gyepesítés gépei
4.8.2 Gyepápolás gépei
4.9. KARBANTARTÁS
4.9.1. Főbb karbantartási tevékenységek
4.9.2. Gépek, eszközök tisztítása
4.10. MUNKAVÉDELMI ISMERETEK
4.10.1. A munkavédelem fogalma
4.10.2 .A munkavédelem területei
4.10.3. Általános munkavédelmi ismeretek
4.10.4. Tűzvédelmi ismeretek, eszközök
4.10.5. Egyéni (személyes) védelem

1. KERTÉPÍTÉSZET, KERTÉPÍTÉSZETI TECHNOLÓGIA
A kertépítészeti munkák összetett, bonyolult folyamatok. Egyszerre több, sokszor egymásnak ellentmondó szempontot kell figyelembe vennünk. A munkafolyamatok szervezése során arra kell törekednünk, hogy a lehető legkevesebb anyagi ráfordítás és energia-befektetés mellett, a lehető legjobb minőséget érjük el, azaz a legjobb technológiát, a legjobb munkamódszert válasszuk.
A technológia egy bonyolultabb, összetett fogalom. Megmutatja, hogy egy adott feladatot hogyan lehet, hogyan kell elvégezni. Összetevői:
- azok az ismeretek, melyek az adott munkafolyamat elvégzéséhez szükségesek,
- a munkafolyamat szervezési feladatai:
- a felhasználandó eszközök és anyagok, esetleg gépek,
- az élőmunka,
- a lépések sorrendje, időtartama,
- mindennek anyagi vonzata és eredménye.
A technológiai tervezés során elméleti modelleket dolgozunk ki egy adott feladat megoldására. Ezután különböző szempontok szerint megvizsgáljuk a lehetőségeket, majd az optimális változatot kiemelve, részleteiben is kidolgozva, megvalósítjuk. Például egy terület füvesítésére adódik a magvetéses, illetve a gyepszőnyeges telepítés. A két lehetőség közül azt érdemes választani, amelyik az adott körülmények között szerencsésebb, kifizetődőbb. Egy városi közkert esetében indokoltabb a gyepszőnyeg-terítés, míg egy út menti területnél célszerűbb a magvetést választani. A körülmények vizsgálatával lehetőség van még tovább finomítani a technológián: ha a terület nagy, jobban megéri például a gépi vetés, ha pedig a terület még lejtős is, mindenképp a rálövetéses technológiát válasszuk.

1.1. A NÖVÉNYEK SZAPORÍTÁSA ÉS NEVELÉSE

1.1.1A növények szaporítása

A természetben a növények számtalan módon szaporodhatnak. Az evolúció során minden faj a környezeti adottságoknak leginkább megfelelő szaporodási módot részesítette előnyben. Ennek köszönhetően a termesztésben is sokféle szaporítási mód jött létre. Ezek csoportosítása a következő:
- Ivaros szaporítás:
- magvetés
- spóravetés
- Ivartalan szaporítás:
- bujtás
- dugványozás
- tőosztás
- természetes szaporítóképletek leválasztása (inda, sarj, fiókhagyma, …)
- összenövesztés (oltás, szemzés)
- szövettenyésztés

Az ivaros szaporítás során a szülők ivarsejtjeinek egyesülése révén jönnek létre az utódok. A szülők tulajdonságai keverednek, így az utódnemzedék nem egyöntetű (heterogén). A széles genetikai háttérnek köszönhetően az ivaros úton szaporított növények többnyire életképesek, ellenállóak.
A magvetés a legegyszerűbb, legolcsóbb, legtöbb utódot eredményező szaporítási mód. Általában alapfajoknál használatos (pl. feketefenyő – Pinus nigra), de néhány egységes állományt adó fajta esetében is jelentős (pl. nemesített pázsitfűfajok: Poa pratensis ’Szarvas’ – réti perje szárazságtűrő fajtája). A kertépítészetben felhasznált minden növénycsoportnál általános megoldás.
A spóravetés a páfrányféléknél fordul elő. A növények levelein vagy spóratartóin porszerűen apró szaporítóképletek jönnek létre. Ezeket elvetve szív alakú, ivarsejteket rejtő előtelepek alakulnak ki, majd az ivarsejtek összeolvadásával megjelennek a fiatal páfránynövények. A spóravetés során lassabban fejlődnek a palánták, és érzékenyek a kiszáradásra. Ezért csak folyamatosan árnyékolt és párásított növényházakban valósítható meg. Ez a módszer az árnyéki gyeppótlóként használt erdei pajzsika (Driopteris filix-mas), és egyéb páfrányfajok jellemző szaporítási módja.
Az ivartalan szaporításnál egyetlen anyanövény szükséges az utódok létrejöttéhez. Ennek értelmében az utódnemzedék teljesen egyöntetű (homogén), fajtaazonos, a szülői tulajdonságok nem szóródnak. A viszonylag szűk genetikai háttérnek köszönhetően, ezek a példányok többnyire érzékenyebbek. A nemesítéssel előállított kertészeti növények, az alapfajtól eltérő fajták esetében általános módszer. Többnyire szakértelmet igénylő, nehézkesebb munkafolyamatokról van szó, ezért az ivartalan úton előállított növények általában drágábbak.
A bujtás során az anyanövény egy vagy több hajtását szaporító-közeggel borítjuk, majd a járulékos gyökerek kialakulása után az utódot leválasztjuk. A hajtások rögzítése alapján elkülönítünk közönséges, sugaras, hullámos, feltöltéses és légbujtást. A kertépítészetben jelentős fajok közül feltöltéses bujtással szaporítjuk például a nagyvirágú liliomfát (Magnolia x soulongiana).
A dugványozásnál először leválasztjuk az anyanövény egy adott részét és ezen utólagosan alakulnak ki a járulékos gyökerek, létrehozva egy utódot. A felhasznált növényi rész alapján megkülönböztethetünk gyökér, hajtás-, levél- és rügydugványokat; a növényi részek kora, illetve szövetei szerint pedig elkülöníthetünk zöld-, fás- és félfás dugványokat. A hajtásvégből készülő dugványok a fejdugványok; a hajtások, vesszők egyéb részeiből pedig a szárdugványok készülnek.
A dugványozás során első lépés a megszedés. Ilyenkor az anyanövényről leválasztjuk azokat a részeket, melyekből a dugványok majd elkészülnek. Ezután következik a megvágás: elkészítjük a kellő hosszúságú, megfelelő lombfelülettel rendelkező dugványokat, eltávolítjuk a virágkezdeményeket, terméseket. A szárdugványok talpát úgy kell megvágni, hogy alul mindig ízesülés (nódusz) legyen, mert innen fejlődnek az új gyökerek. A megvágás során törekedni kell a lehető legkisebb sebfelület kialakítására és a sterilitásra. A sebfelületek hormonkezelése a gyökeresedést segíti. A kész dugványokat steril szaporítóközegbe (tőzeg, homok, perlit vagy ezek keverékébe) helyezzük. Fásdugványok közvetlenül a szabadba is kerülhetnek. A gyökeresedéshez magas páratartalom szükséges. A talpmeleg (amikor a közeg hőmérséklete kicsivel magasabb, mint a léghőmérséklet) gyorsítja a járulékos gyökerek képződését.
A dugványozás a kertépítészetben jelentős fás- és lágyszárú növényfajok általános szaporítási módja. Fásdugványról szaporítanak sokféle cserjét, például az aranyvesszőt (Forsythia x intermedia), félfás dugványról pedig a pikkelylevelű örökzöldeket, mint amilyen a smaragd tuja (Thuja occidentalis ’Smaragd’). Hajtásdugványról jól erednek a levelükkel díszítő egynyáriak, például a pelyvavirág nemzetség (Iresine sp.).
A tőosztás elsősorban az évelő fajok szaporításmódja. Az idős növényeket felszedjük, és feldaraboljuk úgy, hogy minden részen legyen gyökér, egészséges rügy és (vegetációs időben) megfelelő lombfelület. Elsősorban a dús, elágazó gyökérrendszerű fajoknál használatos módszer. Előnye, hogy hamar kapunk kész, kiültetésre alkalmas palántákat, de viszonylag kevés utódra számíthatunk. Így szaporítják például a sásliliomokat (Hemerocallis sp.) és az árnyékliliomokat (Hosta sp.).
A természetes szaporítóképletek leválasztása azoknál a fajoknál jelentős, amelyek természetes élőhelyükön is az ivartalan szaporodásnak ezzel a módjával maradnak fenn. A sarjak létrejöhetnek indák végén (pl. szamóca – Fragaria vesca), a törzs környékén (pl. hársak – Tilia sp.), a gyökerek teljes hosszán (pl. ecetszömörce – Rhus typhina) vagy a hagymák tönkjén (pl. nárciszok – Narcissus sp.). A természetes szaporítóképletekkel történő szaporítás sok tekintetben hasonló a tőosztáshoz.
Az összenövesztés az egyik legbonyolultabb szaporítási mód. Lényege, hogy két növényből hozunk létre egy új egyedet, de a növények tulajdonságai nem keverednek, mert nincs megtermékenyítés. Az alany biztosítja az új egyed gyökérzetét, nem ritkán a törzsét is. Ezek többnyire erőteljes, ellenálló fajok, fajták, melyek jól bírják a mostoha környezeti adottságokat. A nemes növényi rész adja az új egyed értékét. Látványos megjelenése, virágzása vagy ízletes termése, esetleg más értékes tulajdonsága van. Az oltás során egy néhány leveles hajtásrészt vagy egy néhány rügyes vessződarabot növesztünk össze az alannyal. Így szaporítjuk például az alakfákat (pl. gömbkőris – Fraxinus ornus ’Mecsek’, szomorú japánakác – Sophora japonica ’Pendula’), de a gyümölcsök és a szőlő esetében is általános szaporítási mód. Gyakori az örökzöld fajtáknál is (pl. kék atlaszcédrus – Cedrus atlantica ’Glauca’) A szemzés esetében csak egyetlen rügy (egy szem) kerül az alany héja alá, ebből fejlődik majd ki az utód teljes nemes része. Szemzéssel szaporítjuk a kerti rózsákat (Rosa sp.) és a nemes orgonákat (Syringa vulgaris fajtái). Mivel az összenövesztés vontatott, hozzáértést igénylő szaporítási mód, az így létrejött növények ára magas.
A szövettenyésztés során növényi osztódószövetből (merisztémából) vagy testi sejtekből, laboratóriumi körülmények között állítunk elő utódokat. A sterilen, mesterséges táptalajon kifejlődött palántákat telepítés előtt termesztő-berendezésekben kell továbbnevelni, edzeni. Hátránya, hogy speciális eszközöket és anyagokat, komoly szakmai felkészültséget igényel, de előnye, hogy tetszőleges számú utódnövény létrehozására alkalmas, melyek garantáltan mentesek a károsítóktól. Általános tapasztalat, hogy a merisztémáról szaporított példányok nagyon érzékenyek a környezet viszontagságaira, ezért a kertépítészetben használatos fajok között kisebb a jelentősége. Általános viszont a beltéri dísznövényeknél (pl. szobapáfrány – Nephrolepis exaltata).