Könyv
kategóriák

Banki értékpapírok Magyarországon

Szerző: Botos János
Ár: 7800 Ft Kiadói ár: 6240 Ft Megtakarítás: 20 %
Kosárba
pénztárhoz

A kötet a magyarországi pénzügyi kultúrát és fejlődés történetét mutatja be. A könyv rengeteg adattal szolgál a hazai értékpapírokat illetően, és a szerző mindezt olyan képanyaggal tette teljessé, mely zömében még nem látott napvilágot, hanem közgyűjtemények, levéltárak polcain húzódott meg.

mutass többet mutass kevesebbet
Terjedelem: 293 oldal
ISBN: 9789639736672
Méret: A4
Kiadó: Szaktudás Kiadó Ház

Tartalomjegyzék:

TARTALOM


AJÁNLÁS

RECOMMENBATION

I. FEJEZET
A banki értékpapírok megjelenése Magyarországon
1. Az értékpapírok kialakulása, alaptípusai
2. Az első értékpapírok megjelenése Magyarországon
3. Az értékpapírok elterjedése a reformkorban
4. A gründerzeit Jegyzetek

II. FEJEZET
A dualizmus évtizedei
1. Pénzintézeti értékpapírok a dualizmus korszakában
2. Bankcsoportok, vállalati érdekkörök kialakítása
3. A pénzintézetek értékpapírtárcája a dualizmus évtizedeiben
4. Záloglevelek, községi és nyeremény kötvények
Jegyzetek

III. FEJEZET
Az értékpapírok kibocsátása,
forgalmazásuk költségei
1. A jegybanki irányadó kamat
2. A bankközi megállapodások
rendszere
3. Az értékpapírok előállítása
Jegyzetek

IV. FEJEZET
Az I. világháború és következményei
1. Az infláció bő évtizede
2. Az értékpapír-forgalom sajátosságai
Jegyzetek

V. FEJEZET
Értékpapírok a pengőkorszakban
1. A pengő pénzrendszer
2. Pénzintézetek a húszas évtized
második felében
3. A pénzintézetek érdekeltségi köre 1929-ben
4. Banki értékpapírok a pengő fénykorától a háborús vereségig
5. Pénzintézeti és vállalati érdekeltségi kör a II. világháború előestéjén
6. A II. világháború következményei
7. Lépések a hitelszervezet racionalizálására
Jegyzetek

V. FEJEZET
A rövid hat évtized
1. A forint pénzrendszer
2. Banki értékpapírok a forint pénzrendszer kezdetén
3. A pénzintézetek államosítása
4. Az egyszintű bankrendszer évtizedei
5. A banki értékpapírok reneszánsza
6. A kétszintű bankrendszer kialakítása
7. Banki értékpapírok a XX. század végén, a XXI. század elején
Jegyzetek

DOKUMENTUMOK
1840. évi XV törvény-czikkely.
A váltó-törvénykönyv behozatik
A Pesti Árú- és Értéktőzsde
Alapszabályai
Szabályzat értékpapíroknak tőzsdei
lajstromozása és árjegyzése tárgyában
1900. évi XI. törvényczikk az értékpapír-forgalmi adóról
1908. évi LVIII. törvényczikk a csekkről
700/1942. ME számú rendelet az értékpapír-forgalom
szabályozásáról
1982. évi 28. számú törvényerejű rendelet a kötvényről
65/1982. (XII. 4.) MT számú rendelet a kötvényről szóló 1982. évi 28. számú törvényerejű rendelet végrehajtásáról
97/1982. (XII. 27.) PM számú rendelet a kötvényről szóló 65/1982. (XII. 4.) MT számú rendelet végrehajtásáról
1990. évi VI. törvény egyes értékpapírok nyilvános forgalomba hozataláról és forgalmazásáról, valamint az értékpapírtőzsdéről

ÖSSZEFOGLALÓ

SUMMARY

RÖVIDÍTÉSJEGYZÉK

mutass többet mutass kevesebbet

Olvasson bele:

1. A PENGŐ PÉNZRENDSZER

A korona péazrendszer bukását követően 1925. november 21-én hirdették ki az 1925. évi XXXV törvénycikket, amely új fizetőeszközként megteremtette a pengőt és váltópénzét, a fillért. Az új pénzrendszerben 1 pengő 12 500 papírkoronával és 0,86316 aranykoronával lett egyenértékű. A gazdasági és pénzügyi életben a pengőben történő számításra az áttérés már 1926-ban megtörtént, noha hivatalosan csak 1927. január 1-jétől élt az Új fizetőeszköz. A teljes pénzcsere 1931 júliusában zárult az utolsó korona államjegyek bevonásával.
Gazdasági világválság. A pengőben meghatározott árak 1927—1929-ben enyhén emelkedtek. A gazdasági világválság hatására — 1929 októberében — előbb a mezőgazdasági, majd az ipari termékek árai is valamelyest csökkentek a keresletszűkülés miatt. Az 1931-es nyári pénzügyi válságot követően a szigorú állami költségvetési takarékossági intézkedések nyomán a belső és a külső fogyasztás mérséklődött, és ez megakadályozta, hogy a pengő jelentősebb mértékben infiálódjon. 1938 tavaszán az úgynevezett győri programmal megkezdődött a fegyverkezés Magyarországon, amellyel párhuzamosan beindult a pengő erőteljesebb értékvesztése is. A pengő inflációja kezdetben kevéssé volt észrevehető és igen mérsékelt ütemű maradt, de a II. világháború kirobbanását követően (1939. szeptember 1.) egyre nagyobb lendületet vett. Az állam, az első világbáborúhoz hasonlóan mind szélesebb körben vonta ellenőrzése alá a termelést és a fogyasztást, szabályozta az árakat, noha ezzel csak mérsékelni és nem megáHítani tudta az infláció ütemét. Az áUanii költségvetés növekvő hiányának fedezésére, a háborús kiadások kifizetésére a kormányzat különböző típusú kölcsönöket bocsátott ki. Ezeket lényegében kötelező módon át kellett venrnük a pénzintézeteknek.
Az 1939. augusztus 31. és 1944. november 30. közötti időszakban a pengő az 1939. augusztus 31-ej értékének 24,75%-ra csökkent.
Mivel 1926 vége és 1939. augusztus 31-e között a pengő vásárlóereje már mintegy 35%-kal csökkent, 1944. november 30-ára eredeti értékének csak 16,25%-át őrizte meg. A világháborús vereséget követően a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 1945. április 30-án 1 pengő 0,0 1714 fillér 1939. augusztus 31-ej fizetőeszközzel egyező értékű. 1946. július 24-én — a hiperinfláció utolsó hete előtt — 1 quintillió pengő 412 pengő 60 fillérrel azonos értékű 1939. augusztus 31-ei pengőben számolva. A bipennflálódó pengő helyett rohamosan megjelentek a készpénzt helyettesítő „fizetőeszközök, a nemesfémek, elsősorban az arany (láncok, órák, ékszerek), valamint a cigaretta, a dohány, a gyufa, a rizs és más hasonló kurrens cikkek. A háborús vereséget követően az infláció hajtóereje nemcsak a bevételekkel nem fedezett állami kiadások volt, hanem a megszálló haderő és a szövetséges ellenőrző szervezet eltartásának a költségei, a szomszédos és a győztes országoknak fizetendő kártalanítás összegei is. A biperinfláció közepette az állam az értékét vesztő pengőben kifizette a belső államadósságot, és hasonló módon jártak el a hosszú lejáratú hitelek felvevői is. Ez a pénzintézetek és a befektetők számára egyaránt súlyos vagyonvesztést okozott.1
A magyar gazdaság 1924 nyarától tartó fejlődése, a papírkorona több mint kétéves stabilizációja, a Magyar Nemzeti Bank létrejötte és sikeres kezdeti működése fokozatosan megteremtette a lehetőségét az új pénzrendszer sikeres bevezetésének. A pengő pénzrendszer nyitónapja — mint már emh’tettük — hivatalosan 1927. január 1-je, noha a bankjegyek és a pénzérmék már néhány nappal korábban megjelentek a forgalomban. A stabilizációnak és az Új pénzrendszer bevezetésének egyik kedvező következménye lett a külföldi fizetőeszközben folyósított rövid és hosszú lejáratú hitelekismételt beáramlása. A hosszú lejáratú hitelekből — beleértve az úgynevezett népszövetségi kölcsönt is
— számos rekonstrukciós és termelést bővítő beruházás valósult meg. A teljesség igénye nélkül említjük a főváros árameliátását javító bánbiciai erőmű és a hozzá kapcsolódó távvezeték felépítését, a Budapest—Hegyeshalom vasútvonal villamosítását, a riinamurányi vasmű rekonstrukcióját, a vidéki városokban és községekben megvalósuló társadalmilag hasznos kommunális építkezéseket — kórházak, úthálózat és más hasonló invesztíciók —‚ a mezőgazdasági termelésfejlesztő beruházásokat.
A mezőgazdasági és az ipari termelés szintje az 1920-as évtized második felében fokozatosan meghaladta az első világháború előtti szintet. A mezőgazdaság 1928 végéig, 1929 elejéig kedvező értékesítési feltételek között termelt. Az ipar teljesítménye 1927-ben elérte az első világháború előtti szintet, majd a gazdasági világválság kirobbanásáig azt mintegy 12%-kal meg is haladta. Ugyanakkor az egész gazdaság változatlanul magán viselte annak nyomait, hogy a trianoni békekötéssel szétszakadtak a korábbi termelési, értékesítési láncolatok. Jó néhány olyan mezőgazdasági, ipari termék, ágazat termelése maradt a lecsökkent területű és kisebb népességű országban, amelynek teljesítménye messze meghaladta a belső keresletet. Ezeken a területeken és ágazatokban a gazdaság feUendülése idején is kihasználatlan kapacitások találhatók.
Az ipar és a mezőgazdaság szerény mértékű, lassú fejlődését megakasztotta, majd az egyes ágazatokat válságba sodorta a New York-i tőzsde 1929. októberi összeomlása és a nyomában kibontakozó világgazdasági visszaesés. A válság különösen súlyosan érintette a jelentős kiviteli többletet előállító magyar mezőgazdaságot. A mezőgazdasági termékfelesleg java része eladhatatlanná vált, az értékesítési árak csökkentek, a korábban felvett hosszú lejáratú hitelek visszafuzetésének a forrásai elapadtak. A kormányzat több eszközzel igyekezett segíteni a mezőgazdaságon: bevezették
gabona kivitelét elősegítő bolettarendszert és a hosszú lejáratú hitelek törlesztésének nehézségeit a gazdaadósságok rendezésével is támogatták. A mezőgazdasági termelés visszaesése, a romló árviszonyok mintegy fél évtizedig hatottak.
Az iparban a válság első jelei áresések formájában jelentkeztek. A termelés visszaesése, majd a kilábalás az 1930-as évtized derekáig tartott. Ugyanakkor a gazdasági válság következményei eltérő mértékben érintették az ipar három nagy területét. A vas-, a fémipar, a gépgyártás, az építőanyag-ipar és a faipar termelése a válság nyomán megközelítőleg a felére zuhant viszsza. Ennél jóval kisebb — mintegy 23% — a fogyasztási cikkek egy részét gyártó ágazatok viszszaesése, ahol részben a külső konkurencia államilag támogatott kiszorítása csökkentette a válság hatását, illetve a lakossági fogyasztás visszaesése a létfenntartáshoz elengedhetetlenül szükséges szinten megállt. Ezeknek az ágazatoknak — elsősorban az élelmiszeriparnak, a ruházati iparnak — a termelése a kereslet lassú emelkedésével az 1930- as évtized második harmadától fokozatosan megközelítette a korábbi szintet. Az ipar harmadik csoportját — a könnyűipari ágazatok zömét — alig érintette a válság. A belső piac és kereslet szűkülését, a kivitel visszaesését ezeken a területeken jórészt ellensúlyozta az állami protekcionizmus, amely kiszorította az ország területéről a külföldi konkurenciát. Ennek következében a termelés néhány területén — mint például a pamutiparban — nem tapasztalható a visszaesés, sőt esetenként tovább bővült a teljesítmény és az értékesítés. Öszszességében az ipari termelés mélypontja 1932-ben jelentkezett, és a következő esztendőben megkezdődött a gazdaság kilábalása a válságból. 1935-ben az ipari termelés már túlbaladta a válság előtti szintet. Ezt a külső és belső kereslet és fogyasztás növekedése nyomán a mezőgazdasági termelés ismételt emelkedése is követte.

mutass többet mutass kevesebbet

A kategória legkedveltebb kiadványai