Gyakorlati Tudástár
kategóriák

Baromfifélék betegségei - A gazdaságok gyakoribb állatbetegségei III.

Szerző: Dr. Böő István
újdonság
Ár: 2500 Ft
Kosárba
pénztárhoz

Digitális kiadvány
A szerző eddigi ismeretterjesztői könyveiben a tenyésztés, tartás, takarmányozás, állategészségügy kérdéseit nem egymástól elválasztva, hanem összefüggéseiben vizsgálta, ahogy azok a napi gyakorlatban is jelentkeznek. Most a baromfi számos betegsége közül azokat a fertőző, parazitás és egyéb betegségeket tárgyaljuk, amelyek többségével öt évtizedes állatorvosi gyakorlati munkája során szembesült.
Az egyes betegségekre vonatkozóan azonos felépítést követünk: a betegség előfordulása, gyakorisága; az egyes baromfifajok érintettsége (mikor, milyen életkorban stb.); mi okozza? (kórokozó tulajdonságai, ellenálló képesség, támadó-képesség stb.); a fertőződés, állományon belüli terjedés módozatai; a betegség lefolyása; klinikai tünetek, a szervek elváltozásai; a megelőzés, gyógyítás lehetőségei.
Az 51 oldalas anyagban az egyes betegségeket tüneteit 40 színes fotó szemlélteti.

mutass többet mutass kevesebbet
Terjedelem: 51 oldal
ISBN: 978-963-575-016-0
Kiadó: Szaktudás Kiadó Ház

Tartalomjegyzék:

1. Baktériumok okozta betegségek
1.1. A baromfi fertőző náthája
1.2. A baromfi mikoplazmózisa
1.3. A baromfi fekélyes bélgyulladása
1.4. A baromfi fertőző ízületgyulladás
1.5. Baromfikolera
1.6. Coli-bacillózisok
1.7. Szalmonellózisok
1.7.1. Baromfitífusz
1.7.2. Madarak paratífusza
1.7.3. Közegészségügyi vonatkozások
2. Vírusok okozta betegségek
2.1. A lúd Derzsy-betegsége
2.2. Baromfihimlő
2.2.1. Tyúkhimlő
2.3. A csirke fertőző anaemiája
2.4. A csirke fertőző bronchitise
2.5. Duzzadtfej-betegség
2.6. Fertőző bursitis
2.7. Marek-betegség
2.8. Leukózis
2.9. A tyúkok tojáshéjképződési zavara
3. Egyéb betegségek 
3.1. Csirkék vakbél-kokcidiózisa
3.2. A csibe kelésgyengesége (köldökgyulladása)
3.3. Pulykák fertőző vakbél- és májgyulladása (blackhead, histomonosis)
3.4. Tüdőpenész        
Felhasznált irodalom

mutass többet mutass kevesebbet

Olvasson bele:

2.2. Baromfihimlő
Világszerte előforduló, régóta ismert, jellegzetes hámképletek keletkezésével, bőr- és nyálkahártya-kiütésekkel járó vírusos baromfibetegség. Baromfihimlőben megbetegedhet a tyúk, pulyka, gyöngytyúk, galamb, fürj, fácán, fogoly, de díszmadarakban (kanári, papagájfélék), sőt vadmadarakban is előfordul. A vízimadarak, kacsa és liba csak egészen ritkán, kivételesen betegedhetnek meg.

A fogékony baromfifajok bármely életkorban és évszakban megkaphatják, ősszel és télen azért gyakoribb és súlyosabb a betegség, mert ilyenkor gyakoribbak a baktériumos szövődmények is. A kórokozó ellenálló képessége nagy, a külvilágban főként beszáradt állapotban hónapokig, akár évekig megőrzi fertőzőképességét. Ennek azért is nagy jelentősége van, mert ha a korábban fertőzött állatok helyére új állományt hozunk, a terület megfelelő fertőtlenítésének elmaradása esetén a behozott állatok is megbetegszenek.

A madárhimlő-vírusok mindegyike egy nemzetséghez (Avipoxvírus) tartozik, de különböző változatai (típusai) vannak, amelyek megbetegítőképessége is különböző.

A vírus változatai: a tyúk, pulyka-, galamb-, fürj-, kanári- és papagájhimlő-vírus, de további változatok is vannak. Ezek megbetegítőképessége jelentősen különbözik egymástól. Mindegyik változat többnyire csak egy madárfajt, a neki leginkább megfelelőt képes megbetegíteni, de vannak olyanok is, amelyek két- vagy több madárfajt is megbetegíthetnek (pl. a tyúkhimlő-vírus a tyúkot és a pulykát is). A tyúkhimlő vírusa főként a csirkére veszélyes, de megbetegítheti a pulykát, fácánt, kanárit, sőt a vadon élő madarakat is. A galambhimlő természetesen a galambokban okoz súlyos tüneteket, de enyhébben lefolyó betegséget a tyúkfélékben is okozhat.

 2.2.1. Tyúkhimlő
A kórokozó a fertőzési kapuk (bőr, légcső nyálkahártyája) hámsejtjeiben szaporodik el, ezek a sejtek elfajulnak. Ebben a stádiumban a folyamat még észrevétlen marad, mert látható tünetek még nincsenek. A további folyamatok főként attól függnek, hogy az illető madárfaj a vírusnak melyik, rá nézve milyen hatású változatával fertőződött.

A tyúkfélék homológ, vagyis egymásnak megfelelő vírussal történő fertőződése után a bőrben vagy a nyálkahártyákon elszaporodó vírus bejut a véráramba és a belső szervekbe is, ahol még jobban elszaporodik. Innen ismét a vérbe jut (másodlagos viraemia) és a fogékony hámsejtek jellegzetes elváltozásait okozza, a himlő „kivirágzik”.

A tyúkfajra nézve heterológ, vagyis egymásnak meg nem felelő vírussal történő fertőződéskor a kórokozók nem jutnak a véráramba, csupán a fertőzési kapuban szaporodnak el (pl. galambhimlővírus a tyúkban).

A betegség súlyossága azonban nemcsak attól függ, hogy az állatokat milyen törzs fertőzte meg, hanem függ a vírustörzs kórokozó képességének erősségétől, a szervezet ellenálló képességétől és a környezeti tényezőktől is (pl. a nedves hideg levegő súlyosbítja).

Valamely állomány fertőződése bekövetkezhet fertőzött, esetleg átvészelt, de vírushordozó állatok behozatalával, de a fertőzést közvetíthetik ragályhordozó tárgyak, vérszívó rovarok (főként szúnyogok), kullancsok is. Állományon belül az állatok fertőződhetnek egymástól, a betegektől származó pörkökben vagy bélsárban lévő kórokozóktól, ha azok bőrsérülésekbe kerülnek, de vírust tartalmazó ivóvíztől, takarmánytól is.

A betegség súlyosabb formában jelentkezik gyenge ellenálló képességű, vitaminhiányos vagy más betegséggel (főleg mycoplasmosissal) terhelt állománynál.

A betegség lappangási ideje 4–10 nap.

A klinikai tünetek alapján a betegségnek négy alakja van: bőrkiütéses, nyálkahártya-kiütéses, vegyes és heveny vérfertőzéses forma.

A formák gyakran egymástól élesen nem különíthetők el.

A bőrkiütéses forma esetében a fejnek tollal nem borított részein (taraj, fül, áll- és toroklebenyek, szemhéj, szájszeglet, orrnyílások, csőr közelében) kezdetben, akár már a fertőződés utáni 4–5. napon egészen apró, sima felületű, gyöngyházfényű, szürkésfehér, esetleg szürkésvörös színű csomócskák láthatók, amelyek között a bőr erősen hámlik. (Vannak esetek, amikor az elváltozások az egész fejet érintik.) Ezek a csomócskák növekednek, sima felületük egyenetlenné, repedezetté változik, kissé felpuhulnak, színük sárgás lesz. Ha ezeket megnyitjuk, belsejükben apró hólyagokat, később sárgás, kenőcsös anyagot észlelünk.

Ritkábban láthatók elváltozások a szárnyak belső felületén, a lábakon és a kloakanyílás környékén, de húscsirkéknél a kiütések akár járványszerűen is előfordulhatnak a tollal fedett testrészeken is. 

 
14. kép. Elváltozásokat általában a fej tollal nem fedett részein látunk,
de vannak esetek, amikor a csomócskák az egész fejet beborítják
(Dr. Böő István felvétele)

 A legfeljebb borsó nagyságú göbök össze is olvadhatnak, ilyenkor akár dió nagyságú, egyenetlen felületű, dudoros, akár málnaszemhez, sőt karfiolhoz hasonló képletté nőhetnek, amelyek később beszáradnak, pörkösödnek, majd ellökődnek.

A bőrkiütéses alak az esetek többségében jóindulatú, „mindössze” a tojáshozam csökken és a takarmányértékesítés romlik. Ennél nagyobb baj, hogy gyengül az állatok ellenálló képessége, ez pedig növeli a különböző társfertőzésekre való hajlamot (pl. mycoplasmosis).

A nyálkahártya-kiütéses forma már sokkal kellemetlenebb, rosszindulatúbb, nemegyszer akár nagyobb mérvű elhullást is eredményezhet.

Az állatok étvágya romlik, bágyadtak, szomorkodnak, kezdetben csak néhány, majd egyre több egyednél észlelünk „náthás” tüneteket, fejrázást, tüsszögést, nehezebb lélegzést, kötőhártya-gyulladást.

Az orr, száj, garat, gége és légcső nyálkahártyáján eleinte apró, mindössze homokszemnyi nagyságú csomócskák keletkeznek, a nyálkahártya itt (leggyakrabban a szájszögletekben, a nyelv alatt, a szájpadláson és a gége bejáratában) fénytelenné, érdessé, „grízessé” válik. A csomócskák növekednek, egymással összefolynak, sárgásszürke, az alaphoz erősen tapadó fibrines felrakódások alakulnak ki. Ezek az állatok enni sem tudnak, lesoványodnak. Érdekes, hogy a súlyos kép ellenére a nyálkahártya-kiütések nyomtalanul is gyógyulhatnak, de gyakori, hogy másodlagos fertőződések következtében a folyamat súlyosbodik, a nyálkahártyákon mélyebbre terjed, és szürkésbarna, „vaskos” felrakódások keletkeznek. A kötőhártyát sűrű váladék borítja, ez olyan fokú lehet, hogy a szemgolyó akár el is sorvadhat.

Tyúk, csirke- és pulykaállományokban főként a nyálkahártya-kiütéses alak fordul elő.

A vegyes formánál ugyanabban az állományban vagy egyedben egyidejűleg jelentkeznek a bőrkiütéses és a nyálkahártya-kiütéses forma tünetei.

A heveny vérfertőzéses formánál az állatok klinikai tünetek, vagyis himlős kiütések nélkül, mindössze pár napi szomorkodás, lázas állapot után pusztulnak el.

A betegséget átvészelt állatok specifikus védettségre tesznek szert, ez rendszerint életük végéig megvédi őket az újabb fertőződéstől, már nem betegszenek meg, azonban vírusgazdák, környezetükre nézve veszélyesek maradnak. Ezek a tyúkok a himlőt évről évre fenntartják az állományban.

A betegség kizárólag csak a tünetek alapján biztosan nem diagnosztizálható, nem különíthető el, ezért a diagnózishoz laboratóriumi vizsgálatra van szükség (hasonló elváltozások lehetnek A-avitaminózisnál, fertőző gége- és légcsőgyulladásnál, mikoplazmózisnál, egyes gombatoxikózisoknál).

 Mit tehet a gazda a baromfihimlő megelőzése érdekében?

A baromfihimlőt gyógykezelni nem lehet, bármilyen kezelés legfeljebb a tünetek enyhítésére és a szövődmények kivédésére irányulhat.

A betegség megelőzése:

  • általános járványvédelem, a behurcolás megakadályozása, vadmadarak lehetőség szerinti távoltartása;
  • az udvarunkba hozott új egyedek vagy állomány 2 hetes karanténja;
  • jó tartáshigiénia, szakszerű takarmányozás, különös tekintettel az A-vitamin-ellátottságra;
  • vakcinázás (oltóanyag milyensége, vakcinázás módja, időpontja, vakcinázás eredményességének elbírálása a kezelő állatorvos útmutatása szerint).

Oltás általában a 3 hónapos életkor betöltése után, de legalább 2 hónappal a tojásrakás megkezdése előtt. Amennyiben nagy a veszélyeztetettség, ha a közelben a betegség felütötte a fejét, az immunizálást 6–8-hetes életkorban is elvégezhetjük, de a tojásrakás előtt 2 hónappal meg kell ismételni (a tojószezonban már nem!)

A vakcinázás nálunk rendszerint 3-4 hónapos életkorban, élő, attenuált (gyengített) tyúkhimlővírust tartalmazó vakcinával történik, amit oltógerellyel juttatunk a szárnyredő bőrébe. Az oltás után 6–8 nappal itt megjelenő göbök a „megeredést”, az immunitás kialakulását jelzik.

 Mit tehet a gazda a baromfihimlő jelentkezése után?

A betegség megállapítása után a beteg és a még egészségesnek látszó állatokat el kell különíteni, a beteg állományt célszerű forgalmi korlátozás alá helyezni.

A megbetegedett állományt haladéktalanul vakcinázni kell!

Legyengült, főként baktériumos társfertőzésekkel sújtott állománynál jó hatású lehet széles sávú antibiotikumok párnapos adása takarmányban vagy ivóvízben az állatorvos javaslata szerint.

Kicsi, párdarabos állománynál szóba jöhet a bőrkiütések szárító, fertőtlenítő, jódos ecsetelése, a szájüregi felrakódások óvatos eltávolítása, ezek helyének híg jódtinktúrás, glicerines, bórsavas, kamillateás ecsetelése.

A baromfihimlőnek közegészségügyi vonatkozása nincs, az ember a kórokozó iránt nem érzékeny.

 (A kiadványban a fejezetnél további színes fotók találhatók.)

mutass többet mutass kevesebbet

A témához kapcsolódó további kiadványok

A kategória legkedveltebb kiadványai