Gyakorlati Tudástár
kategóriák

Zöldítés, vetésforgó, kettős termesztés

Szerző: Dr. Radics László
újdonság
Ár: 2500 Ft
Kosárba
pénztárhoz

Digitális kiadvány
Mezőgazdasági területen a növénytermesztés háromféle módon folyhat: monokultúrás termesztéssel, vetésváltásos rendszerben és vetésforgóban. A növénytermesztésben a vetésforgó a fenntarthatóság alapköve. Vetésforgó nélkül nem képzelhető el hatékony, környezettudatos, ökológiai-ökonómiai igényeket figyelembe vevő gazdálkodás. A közvetlen agronomiai előnyein túl azonban legalább ilyen fontos, hogy segít a „zöldítés” előírásainak teljesítésében. A zöldítés az éghajlat és a környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatot jelent, amelyet Magyarországon is teljesítenie kell minden gazdálkodónak, aki egységes területalapú támogatást igényel. A 37 oldalas kiadvány jól áttekinthető táblázatok segítségével veszi sorra a vetésforgó összeállítása során számba jövő növényeket, növénytársításokat.

mutass többet mutass kevesebbet
Terjedelem: 37 oldal
ISBN: 978-963-575-017-7
Kiadó: Szaktudás Kiadó Ház

Tartalomjegyzék:

A vetésforgó kialakulása
A vetésforgó története 
A vetésforgó ismérvei 
A talajvédelem követelményeinek kielégítése a növényi összetételen keresztül   
A vetésforgó felépítése, csoportosítása 
Összefoglalás 
Kettős termesztés  
Felhasznált irodalom                                                                                                                                                                      

mutass többet mutass kevesebbet

Olvasson bele:

Zöldítés
A zöldítés kifejezés az éghajlat és a környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági tevékenységeket azaz gyakorlatokat takar. A zöldítés a KAP-reform eredményeképpen 2015-től került bevezetésre. Elsődleges célja, hogy a mezőgazdasági tevékenységet végzők egyre nagyobb mértékben járuljanak hozzá a mezőgazdaság alapját is képező környezeti és természeti erőforrások megőrzéséhez. Minden gazdálkodónak, aki egységes területalapú támogatást igényel, teljesítenie kell ezeket a gyakorlatokat, hacsak valamilyen módon nem mentesül.

A zöldítés három különböző gyakorlat összessége:

  1. Állandó gyepterületek fenntartása: az állandó gyepterületeknek minősülő területeket meg kell őrizni.
  2. Terménydiverzifikáció, azaz a növénytermesztés diverzifikálása, változatosabbá tétele: 10 hektár fölötti szántóterületen gazdálkodóknak adott évben a szántóterületeken legalább két különböző növénykultúrát kell termeszteni, míg a 30 ha feletti szántóterülettel rendelkezőknek legalább háromféle növénykultúrát. Két kultúra esetén a legnagyobb területen termesztett növénykultúra a szántóterületnek legfeljebb 75%-át foglalhatja el, három növény esetén pedig a két legnagyobb területen termesztett növénykultúra együttesen nem haladhatja meg a szántóterület 95%-át.
  3. Ökológiai jelentőségű területek kijelölése (EFA): A 15 hektár fölötti szántóterületen gazdálkodóknak a szántóterületük legalább 5%-ának megfelelő kiterjedésű, ökológiai jelentőségű területet kell kijelölniük. Ilyenek lehetnek például: a parlagon hagyott területek, az ökológiai jelentőségű másodvetés, a fasor, a fás sáv, vagy a nitrogénmegkötő növényekkel bevetett területek, de sokféle lehetőség (összesen 18 típus) közül lehet kiválasztani a gazdaság számára legkedvezőbbeket.

A vetésforgó ismérvei

 A klasszikus vetésforgó a növénytermesztés olyan rendszere, amelynek a négy ismérve közül egyik sem hiányozhat. Ezek a következők:

  1. növényi összetétel,
  2. növények aránya,
  3. növények sorrendje,
  4. a növények körforgása (rotáció).

Növényi összetételen azt értjük, hogy egy gazdaságban milyen növényeket termelnek. A növényi összetételt befolyásoló tényezők:

  • Természeti tényezők: A növényi összetétel megválasztásakor a természeti tényezők közül az éghajlatra, a talajadottságokra, a domborzati viszonyokra és az ezzel összefüggő talajvédelemre kell tekintettel lenni.
  • Biológiai tényezők: Fontos feladat a növények biológiai igényeinek kielégítése. Ezek közé soroljuk a következőket: növényféleségek, vetésidő, betakarítás ideje. Ezek határozzák meg alapjaiban, milyen növények követhetik egymást, amelyek időben rendelkezésre bocsátják a területet az utónövények számára szükséges vetést megelőző agrotechnikai műveletekhez. Beéredett, tiszta, gyommentes és kártevőmentes talajt hagyva maga után. A talaj tápanyag-szolgáltató képessége megfelelő, nemcsak a vetésforgó, de a gyökérforgó is megfelel a követelményeknek. A talaj víztartalma biztosítja az utónövény kezdeti fejlődését.

A különböző növények számára az elővetemény-igényt három kategóriába sorolhatjuk: jó, közepes, nem ajánlott. Ezeket az ajánlásokat empirikus és kísérleti adatok alapján állítottuk össze (1. táblázat), betartása feltétlenül ajánlatos, mert ha nem követjük ezeket az irányelveket, azt csak drága plusz növényvédelemmel, trágyázással, öntözéssel stb. tudjuk korrigálni. Hasonlóan fontos a növények visszatérhetőségi idejének a betartása, ezalatt azt értjük, hány év kihagyás után kerülhet vissza egy növény az adott területre anélkül, hogy termésveszteség érné a gazdálkodót.

Üzemi és közgazdasági tényezők: Az üzemi és közgazdasági tényezők közül néhányat érdemes kiemelni: szakismeret, élőmunka-kapacitás, gépesítés, állattenyésztés szükséglete. A növényi összetételt befolyásolhatják a támogatási rendeletek. Így a 77/2009 (VI. 30.) FVM rendelet, amely az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeitől szóló 61/2009 (V. 14.) FVM rendelet módosításával foglalkozik. Ez a rendelet részletesen meghatározza, hogy az alap támogatások milyen növények termelése esetén teljesülnek. A vetésforgó növényi összetételét, kapcsolódását a szomszédos gazdaságok területeihez a koegzisztenciatörvény határozza meg (86/2006 (XII. 23.) FVM rendelet). És a mindenkori KAP-támogatások rendszere.

mutass többet mutass kevesebbet

A témához kapcsolódó további kiadványok

A kategória legkedveltebb kiadványai