A szántóföldi zöldségtermesztés gyakorlata

1. Megfelelő szaporítási mód kiválasztása, a koraiságot elősegítő technológiák 
2. Optimális növénysűrűség, térállás, a tenyészterület meghatározása 
3. Palántanevelés műveletei és az előforduló hibák 
4. Ipari paradicsom termesztése helyrevetéssel és palántázással 
5. Paprikatermesztés emelt ágyáson, fóliaalagút alatt 
6. Konzervuborka támrendszeres termesztése 
7. Görögdinnye korai (fóliaalagutas) termesztése 
8. Saláta szántóföldi termesztése 
9. Sárgarépa bakhátas termesztése 
10. Petrezselyem termesztése 
11. Zeller termesztése 
12. Cékla termesztése 
13. Torma termesztése 
14. Zöldborsó szántóföldi termesztése 
15. Zöldbab szántóföldi termesztése 
16. Vöröshagyma egyéves termesztése 
17. Fokhagyma termesztése 
18. Fejeskáposzta szántóföldi termesztése 
19. Karfiol termesztése 
20. Brokkoli termesztése 
21. Csemegekukorica friss fogyasztásra történő korai termesztése 
22. Édesburgonya termesztése 

Fejeskáposzta szántóföldi termesztése
Hazánkban a fejes káposzta összes hozamának kb. 50%-a (2–3 ezer t) hajtatott áruként, friss piaci értékesítésre kerül. A termesztőkörzeteket meghatározza a terület földrajzi fekvése, a talaj típusa és az öntözés módja, továbbá a termesztési tapasztalatok és a piaci értékesítés lehetőségei.

Csongrád és Békés megyében főként (90%-ban) korai termesztést alkalmaznak, mivel ez a legmelegebb terület, ahol a kora tavaszi fagyos napok száma kevesebb, így már március első felében szabadföldi kiültetést alkalmaznak. Szentes környékén jelentős a kínai kel hajtatása, valamint a karfiol és korai káposzta termesztése.

Pest megyében inkább a nyári- és őszi termesztés a jellemző, a nagybani piac felvevő kapacitása, valamint a feldolgozó üzemek (savanyítók) közeli elhelyezkedése (pl. Vecsés) miatt. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és a Hajdúságban fővetésben termesztenek fejes, vörös-és kelkáposztát. Ezen a termőterületen öntözéssel, őszi betakarítású termés előállítása a cél.

 Kulcsszavak: korai termesztés, elrendezés, palántaigény.

 A technológia fontosabb elemei 

A fejes káposzta hőigénye viszonylag alacsony, hőmérsékleti optimuma 13±7 °C.

Vízigénye fokozott, azaz csak öntözéssel termeszthető, de a kijuttatott öntözővíz mennyisége és az öntözés gyakorisága függ a termesztési időszaktól. Koraiaknál ez 4–5 alkalom, míg a középérésűeknél és tárolási fajtáknál akár 6–10 alkalom is lehet a tenyészidő folyamán. A tartós vízhiány meghosszabbítja a tenyészidőszakot, de a száraz periódus után kijuttatott nagy vízadag a fejek repedését okozhatja.

Fényigénye közepes, a mozgó árnyékot jól viseli.

Talajigénye függ a termesztési céltól, de fontos, hogy ne legyen fagyzugos a terület. A korai és nyári termesztéshez laza szerkezetű, könnyen melegedő talaj ajánlott, míg az őszi káposzta előállításához kötött, jó vízgazdálkodású, lapályos területet célszerű választani.

Tápanyagigényénél elsősorban a nitrogén mennyiségét kell kiemelni. Ősszel, alaptrágyaként kell kijuttatni a foszfor- és a káliumadag felét. A kálium maradék részét fejtrágyaként adagoljuk a területre. Fontos megemlíteni, hogy a vörös káposzta számára nagyobb mennyiségű káliumot kell kijuttatni.

A káposzta fokozott tápanyagigénye miatt fontos a közvetlen szerves trágyázás (40–60 t/ha), amely őszi mélyszántással kerül bedolgozásra a talajba.

Előveteményként alkalmasak a gabonafélék, a hüvelyesek. Néhány évig monokultúrában is termeszthető, de ekkor fontos a fajta Fusarium-rezisztenciája. Kiültetésnél csak sziklevélig helyezhető a palánta a talajba, mert így kevésbé károsodik a fej a kártevőktől, és a betakarítás is hatékonyabb. Ültetést követően alaposan be kell öntözni.

A hazai termesztési módok közül az alábbiakat érdemes kiemelni:

A váz nélküli fóliás termesztés átmenetet jelent a hajtatás és a szántóföldi között. Ehhez a talaj gyorsan melegedő, lazább szerkezetű legyen. Szaporításához tápkockás (6×6 vagy 7×7 cm-es) vagy tálcás palántát alkalmaznak. A vetés ideje január vége, míg a kiültetést március 1–2. dekádja körül végzik, emelt és takart ágyáson. Korábbi ültetésnél alkalmazhatunk síkfóliás takarást is (fátyolfóliával), amelynél a takaróanyagot közvetlenül a növényre helyezzük, és április közepéig-végéig marad rajta. Az ajánlott térállás: 160+30+30×30 cm, amely 45 000 tő/ha növénysűrűséget jelent. A szedés május 15-től várható, amelynél a tervezhető hozam kb. 15–25 t/ha.

Szabadföldi korai termesztésnél a talaj déli fekvésű, könnyen melegedő barna homok, homokos vályogtalaj legyen. A palántanevelés 6–7 hetet vesz igénybe. Ehhez a termesztési módhoz ajánlott a tápközeges palánta használata. A vetést február elején végzik, míg a kiültetés március vége és április eleje között tervezhető. Az alkalmazott térállás 40×40 cm vagy ágyásosan 35+35+35+50×40 cm, melynél 63 ezer tő ültethető ki hektáronként. A betakarítás május vége és június eleje között van, melynél a várható hozam 25–35 t/ha. Erre a termesztési célra alkalmas fajták/hibridek gyors növekedésűek, piacos külleműek, kis fejtömeggel és lazább fejszerkezettel rendelkeznek (0,6–1,0 kg), valamint rövid tenyészidejűek.

Nyári termesztésnél a palánták kiültetése április elejétől végéig, 45 vagy 50×50 cm-es térállásra tervezhető. A termesztési cél a friss piaci értékesítés és savanyítás. Ehhez 70–90 napos tenyészidejű, szárazságtűrő és vitálisabb fajták/hibridek használata javasolt, melyekre jellemző a tömörebb és nagyobb tömegű fej, valamint a Fusarium-ellenállóság.

Késői termesztést őszi szedésre, savanyítás és tárolás céljára alkalmazzák. Ehhez a kiültetés május vége és június eleje között van, 60×50 vagy 60×60 cm-es térállásra, melyhez 30–35 ezer tőszám javasolt egy hektárra.

A betakarítás várható ideje október eleje – november közepe. Ehhez a termesztési módhoz sík terület, enyhén lapályos, magas vízszintű, kellően nyirkos talaj a megfelelő.

A fajták/hibridek tenyészideje 80–130 nap, amelyeket az őszi betakarítást követően savanyításra, tárolásra használnak fel. Fontos az egyszerre szedhetőség, a kellően tömör fej és a hidegtűrő képesség. Ennél a termesztési módnál a fejek nagy méretűek és általában laposabbak. Kiemelt fajtatulajdonság a Fusarium- és Xanthomonas-rezisztencia.

A termésmennyiség a fajta genetikai potenciálján túlmenően az öntözés és a fejtrágyázás függvénye. A káposzta tápanyagigénye nagy, ezért rendszeres tápanyagutánpótlást kell alkalmazni. Javasolt tápanyagmennyiség csernozjom talajnál: N: 140 kg/ha; P: 21 kg/ha; K: 28 kg/ha hatóanyag.

Talajlazítás: kiültetés után 2–4 héttel már el kell végezni, ezáltal fokozódik a tápanyagfelvétel és a gyökerek fejlődése.

A gyomirtás vegyszeresen is végezhető, de többnyire mechanikailag javasolt, mikor a talajborítottság még nem alakult ki.

Az öntözés fontos az egyenletes vízellátottság miatt, amihez kezdetben kisebb (15–20 mm), majd később nagyobb (20–40 mm) vízadagokat juttatunk ki, amit a tenyészidőtől függően 3–7 alkalommal kell elvégezni. Az optimális talajnedvesség a talaj vízkapacitásának 70–75%-a.

 Növényvédelem

 Kórokozók:

• Fusarium oxysporum: Aszályos években óriási károkat okoz. Tünete: vízhiányra emlékeztető hervadás, mivel a gyökérzet szállítószöveteiben következik be a pusztulás. A kórokozó a talajban telel át, ezért a vetésforgó és az ellenálló fajták alkalmazása kiemelt jelentőségű. Védekezés: szinte lehetetlen ellene, csak rezisztens genotípusok használatával.
• Xanthomonas campestris – káposzta feketeerűsége. Meleg, csapadékos időben fertőz (főként esőztető öntözéssel terjed). Védekezés – betegség ellenálló fajták, Cu-tartalmú szerek (Rézoxiklorid, Kasumin) használata.
• Peronospora brassicae – egész tenyészidőben fertőz. A fertőzött részek elszáradnak, lehullanak, a beteg fejet tárolni nem lehet. Védekezés – ellenálló fajták és Cu-tartalmú szerek (rézoxiklorid, Champion) használata.

Kártevők:

• Tavaszi káposztalégy. Kárképe messziről észrevehető, mivel a megtámadott növény a fejlődésben leáll, levelei ólomszürkévé válnak, lankadnak. Az így károsított fiatal növény gyakran elpusztul. Az idősebb növények lassabban fejlődnek, terméshozamuk csökken. A kikelő nyüvek 8–9 mm hosszúak, csontfehérek, a gyökeret kívülről hámozgatják vagy behatolnak a gyökérbe és felfelé haladó járatokat készítenek. Fejlődésük 20–30 napig tart, majd a növényt elhagyva a talajba bábozódnak be. Tömeges elszaporodásuk monokultúrás termesztésnél a legnagyobb. Főként hűvös, csapadékos időben fertőz, a talajban és növényi maradványokon telel át. Védekezés: Talajfertőtlenítés (palántázás előtt), tőbeöntözés rovarölő szerekkel. Vegyszermentes termesztésnél ügyeljünk a kártevő természetes ellenségeinek megkímélésére, mert a fürkészdarazsak jelentős mértékben, akár a lárvák 60%-át is parazitálhatják.
• Dohánytripsz: Több nemzedéke van. Tünete: Kezdetben apró, ezüstfehér foltok keletkeznek, később az egész növény felületén sárgásbarna parásodás jelenik meg. Szinte az egész fej értékesíthetetlen, vagy legalább 10–15 levelet le kell választani. Védekezés: ugyanaz, mint a káposztalégynél, de ma már vannak tripsztoleráns fajták is.
• Szívó-rágó kártevők: földi bolha, levéltetvek, káposztalepke. Ellenük kontakt és felszívódó szerekkel lehet védekezni.

 Betakarítás, tárolás

 Hozam: a koraiaknál 20–25 t/ha; őszinél 70–80 t/ha; téli káposztánál 55–60 t/ha.

Érettség jele: A nyári és őszi szedésű fajtáknál a genotípusra jellemző, fénylő, feszes levelek, melyek pattanásig feszülnek (29. ábra). Késői szedés a fejek felrepedését okozza.

  
29. ábra. Szedésre érett káposztafej

Árukezelés (post harvest): A szedés előtti csapadékos időjárás, a túlzott N-ellátás, a homoktalajon történő termesztés gyengébb tárolhatóságot eredményez. Szedésnél a fejeket kíméletesen kell kezelni, nem lehet dobálni, mert könnyen felrepedhetnek. Fontos, hogy azonnal árnyékba helyezzük.

Szedés: Reggel vagy esti órákban végezzük. A koraiaknál kézzel, úgy, hogy 1–2 cm-es torzsa és borítólevél maradjon, amely védelmet nyújt a szállításnál. A későieknél géppel.

Videó: késői fejes káposzta gépi betakarítása: https://www.youtube.com/
watch?v=RTR9vXCyBh0.

Tárolás: A fejes káposzta felrepedésre hajlamos, ezáltal nem tartható lábon. Ilyen probléma a vörös káposztánál nincs, ezáltal később is betakarítható.

Árkos, illetve barázdás tárolás ott, ahol a terület jól megközelíthető, a talaj lazább szerkezetű és vízállásra nem hajlamos. Az ekével nyitott barázdába szorosan egymás mellé helyezni a fejeket, amelyeket a következő sor nyitásával lehet takarni. Nagy hidegben még 30–40 cm-es szalmatakarást is kell biztosítani.

Prizmás tárolás: Alatta szellőzőrács, benne szellőzőkürtők. A prizma szélessége 150–200 cm, hossza 15–20 m, magassága 130–150 cm.

Konténeres tárolás: Hűtőházakban, fém- vagy fakonténerben 50–100 kg-os tételeket. Optimális hőmérséklet 0–3 °C és 90–95% relatív páratartalom.

Földbe süllyesztve: nádból vagy deszkából készült ideiglenes tároló.

A savanyítás fajtakövetelményei: nagy fej és kicsi torzsa, valamint jó szálminőség és nagyobb cukortartalom.