Az őszi árpa termesztése

1. Az őszi árpa származása 
2. Botanikai leírása 
3. Termesztéstörténete, elterjedése 
4. Hasznosítása 
5. Környezeti igényei 
5.1. Éghajlatigénye 
5.2. Talajigénye 
6. Helye a vetésforgóban 
7. Fajtahasználat 
8. A termesztéstechnológia legfontosabb elemei 
8.1. Talajművelés 
8.2. Tápanyagellátás 
8.3. Vetés 
8.4. Növényvédelem 
Betegségek elleni védelem 
Helmintospóriumos betegségek 
Kártevők és a védekezés lehetőségei 
Gyomok elleni védelem 
8.5. Regulátorok használata 
8.6. Betakarítás, tárolás 
9. Vetőmagtermesztés 
A témakörhöz tartozó szakirodalmak

Tápanyagellátás
Az őszi árpa trágyázása során figyelembe kell venni a tábla talajának minőségét, tápanyag- és vízszolgáltató képességét, a szabványosan vett mintákból laboratóriumi mérésekkel megállapított tápelem-ellátottságot, a környezetgazdálkodási célokat, a tervezett termésszintet és az egyéb módosító tényezőket (elővetemény, korábbi szerves trágyázás stb.).

A műtrágyaadagok tervezésénél igen fontos szempontként vegyük figyelembe a harmonikus tápanyagellátás szükségességét, a tápanyagok megfelelő arányú jelenlétét. Ellenkező esetben a minimumban lévő tápelem hiánya jelentősen rontja a többi, akár optimumban lévő tápelem érvényesülését.

Buzás és munkatársai (1979) szerint 1 tonna őszi árpa a szemterméssel és a melléktermékekkel 27 kg N-t, 10 kg P₂O₅-ot és 26 kg K₂O-t vesz fel a talajból. Az őszi árpának jelentős a Ca- és a Mg-igénye is (6 és 2 kg/100 kg főtermés+a hozzá tartozó melléktermés) (Antal 1999). Kádár (1992) a tápanyagok ugyanezen sorrendjében 27, 10, 20, 7, illetve 4 kg fajlagos hatóanyag-szükségleteket közöl.

A Pro Planta rendszer szoftvere 5 t/ha tervezett termésszinten – a N-re és a P-ra igényesnek, a K-ra kevésbé igényesnek tekintett őszi árpában – 24, 9,5 és 17 kg/t fajlagos igényekkel számol. Az árpának közepes N-, P- és K-ellátottságú talajon 5 tonna termés eléréséhez ez a rendszer a korrekciós tényezők (elővetemény faja és betakarítási ideje, melléktermék sorsa és mennyisége, korábbi trágyázás, elővetemény tenyészidőszakának csapadékviszonyai stb.) figyelembevétele előtt 84 kg nitrogén-, 66 kg foszfor- és 76 kg kálium-hatóanyag kijuttatását tartja indokoltnak hektáronként.

A legnagyobb szakmai ismeretet és termesztési tapasztalatot a nitrogéndózis meghatározása igényli. Meg kell teremteni a fenntartható-, illetve a környezetgazdálkodás, a fajtahasználat és a talaj igényeinek összhangját. Az őszi árpa kiváló tápanyag- és vízfelvevő képességének köszönhetően igen jól hasznosítja a talaj természetes N-készletét, ezért átlagos és kedvező évjáratokban a kijuttatott N számított hatását felülmúló termésre számíthatunk.

Kompolton, csernozjom barna erdőtalajon beállított tartamkísérletben 150 kg/ha P₂O₅ és 120 kg K₂O alaptrágyázással 50–100–150 kg/ha N hatására a „Kompolti korai”, a „Rachel” és a „Kompolti 4” fajták átlagában a kezeletlen kontroll terméséhez (3,42 t/ha) viszonyítva 53–83–77% terméstöbbletet lehetett elérni. Az őszi árpa tehát a viszonylag kis adagú N-műtrágyát is rendkívül jól hasznosítja. A 100 kg/ha feletti N-hatóanyagdózis hasznosulása kérdéses, és általában nem rentábilis.

Az őszi árpák nem tökéletes szárszilárdsága a faj egyik gyenge pontját jelentik a termesztésben. A nagyobb N-dózisok hatására, különösen kedvezőtlen időjárás esetén, jelentős lehet a megdőlés, ami a termőképesség realizálhatóságát csökkenti. Az újabb fajták lényegesen szilárdabb szárúak, de továbbra is figyelemmel kell lenni a megdőlés elkerülésére.

A hatóanyagdózisok meghatározásánál célszerű figyelembe venni Buzás és mtsai (1979) műtrágyázási irányelveit, ugyanis a talajminőség, a tápanyag-ellátottság is jelentősen befolyásolja a szükséges N mennyiségét. Igen gyenge ellátottságú talajra például 33 kg, igen jó ellátottságúra mindössze 10 kg N-hatóanyag kijuttatását javasolják 1 tonna terméshez.

Az Enyingi Agrár Rt.-ben, az 1988‒2003-as évek átlagában, 211 hektáron 90 kg/ha N-, 89 kg/ha P₂O₅-, 94 kg/ha K₂O-műtrágya hatóanyag felhasználásával 5915 kg/ha termést értek el. Egy tonna termés előállításához 15 kg N-t használtak fel.

Átlagos termesztési körülmények között, 5 tonna/ha termésre, a következő tápanyagmennyiség kijuttatása javasolható: N=70–100 kg; P₂O₅=50–60 kg; K₂O=0–100 kg.

A N mennyiségét, a korábban említett tényezőkön kívül, az elővetemény is befolyásolja. Pillangós elővetemény után 30 kg/ha mennyiséggel csökkenthető a nitrogén, második kaszálás utáni lucernatörés esetén az első évben 50 kg N/ha-ral, második évben 30 kg N/ha-ral kevesebbel számolhatunk.

A foszfor hiánya jelentősen rontja a többi tápanyag, főként a N hatékonyságát, ezért a terméssel kivont mennyiség kijuttatása vezet megfelelő eredményre. Ha a talaj CaCO-tartalma 20% feletti, illetve pH-ja (KCl) 5 alatt van, akkor a P₂O₅ mennyiségét 15–20%-kal kell növelni.

Kötött talajaink K-mal jól vagy igen jól ellátottak, ezért alkalmazható az őszi árpánál is a periodikus káliumtrágyázás, amikor a kalászos gabonák alá K-ot nem adunk, illetve csökkentett adaggal dolgozunk.

A káliummal gyengén ellátott talajokra célszerű a talajvizsgálatok alapján tervezett K-mennyiség kijuttatása. A számított K-igényt az elővetemény nagyobb mennyiségű, talajba dolgozott szármaradványa is jelentősen csökkenti. Kukoricánál 0,5–1,0 kg, napraforgónál 2,0–3,0 kg, búzánál 0,5–1,0 kg K₂O-dal csökkenthető a hatóanyagigény betakarított szemterméstonnánként.

A P-t és a K-ot ősszel, alaptrágyaként juttassuk a talajba, azokat az alapművelés előtt kiszórva. A N kiszórási ideje eltérő lehet. Sík fekvésű, kötött talajon 100 kg/ha N-dózisig az őszi és a tavaszi megosztásnak nem tapasztaltuk előnyét az ősszel, vetés előtti kiszóráshoz viszonyítva.

A kiszórásnál figyelembe kell venni, hogy az őszi árpa már ősszel is bokrosodik. A N a többlettermést elsősorban a produktív hajtásszám növelésén keresztül eredményezi. Ezért a tavaszi fejtrágyázást korán kell elvégezni, mert kevés késés is csökkenti a termést. Figyelembe kell venni, hogy a fejtrágya hatóanyaga a gyökérzónába kerülve és a talajban átalakulva kerül felvehetővé a növény számára, ami szintén jelentős időveszteség lehet. Ezért kötött talajú, sík területen a kisebb adagú N-hatóanyagot (70 kg/ha-ig) célszerű egy adagban, vetés előtt kijuttatni. A N őszi-tavaszi arányát a várható csapadékmennyiség is befolyásolja. A csapadékosabb termőhelyeken célszerűen kisebb az őszi kijuttatás aránya, mint a szárazabb részeken, így jellemzően a dunántúli és az alföldi területek technológiáiban is lehetnek eltérések. Az említettnél nagyobb adag esetén, illetve lejtős területen vagy belvíznek kitett táblákon 30–50%-os őszi, illetve 50–70%-os tavaszi megosztásban adjuk ki a N-műtrágyát. A vegetáció végső szakaszában, a zászlós levél megjelenése után kijuttatott fejtrágya-N a termést már kevésbé növeli, de a fehérjetartalom jelentős emelésével értékesebb takarmányt ad. A tavaszi fejtrágyázás szükségességének, illetve mértékének megállapításához nagy segítséget nyújthat az N_min-módszer (minerális vagy ásványinitrogén-mérésen alapuló metodika) alkalmazása. A gazdaságos termelés, a tudatos környezetgazdálkodás egyaránt a N-műtrágyázás ésszerűsítésére ösztönöznek. A téli nitrát kimosódás nagyarányú évjárathatásának mérséklését, a tavaszi fejtrágya adagját Németh (1996) a talajok télvégi N-ellátottságának figyelembevételével látja célszerűnek meghatározni, a talajból felvehető minerális nitrogén (N_min) kimutatásával.

A talaj savanyodásának megelőzése, valamint az őszi árpa Ca- és Mg-igényének biztosítása érdekében is a N-t mészammon-salétrom formájában célszerű kijuttatni.

A növények kondíciójáról, tápanyagellátásáról jól tájékoztatnak a növényanalízisek eredményei. Ezek segítik trágyázási, növénytáplálási gyakorlatunk értékelését és fejlesztését, latens, szemmel nem érzékelhető hiányok, tápelem-aránytalanságok esetén – akár növényvédelmi beavatkozásokkal összekapcsolt – lombtrágyázás elvégzését