Pelyvás kalászos ősgabonák (tönköly, tönke, alakor) termesztése

1. Származás, elterjedés 
2. Botanikai leírás 
3.Termesztéstörténet, hasznosítás 
4. Környezeti igény 
4.1. Éghajlatigény 
4.2. Talajigény 
5. Helyük a vetésforgóban 
6. Fajtaválasztás 
7. A termesztéstechnológia legfontosabb elemei 
7.1. Talaj-előkészítés 
7.2. Tápanyagellátás 
7.3. Vetőmagigény és vetés 
7.4. Növényvédelem 
7.4.1. Betegségek elleni védelem
7.4.2. Kártevők elleni védelem 
7.4.3. Gyomok elleni védelem 
7.5. Betakarítás, tárolás 
8. Terményminősítés 
9. Vetőmagtermesztés 
Felhasznált irodalom 

Fajtaválasztás
Az ősgabonák iránt tapasztalt növekvő kereslet a nemesítők és a vetőmagforgalmazók érdeklődését is felkeltette az elmúlt évtizedekben, melynek hatására számos tönköly-, tönke- és alakorfajta született (3. táblázat).

3. táblázat. Az ősgabonák hazai és EU-s fajtajegyzéken szereplő fajtaszámai
(forrás: NÉBIH Nemzeti Fajtajegyzék 2021; CPVO)

A 2021. évi Nemzeti Fajtajegyzékben található 6 tönkölyfajta közül 5 hazai nemesítésű (Öko 10, Lajta, Mv Martongold, Mv Vitalgold, GK Fehér), 1 pedig honosított (Franckenkorn) fajta. Az ÖKO 10 és a Lajta volt az első hazánkban elismert fajta (1998 és 2002), melyekkel egy időben (2001) honosították a Franckenkorn fajtát a martonvásári Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézetének közreműködésével. Az ÖKO 10 szálkás pelyvájának színe barna-barnássárga, míg a Lajta fajtáé fehér színű és szálkátlan. A Németországból honosított, 120‒130 cm magas állományt fejlesztő Franckenkorn termőképességével, szárszilárdságával és jó sütőipari tulajdonságaival emelkedik ki a régebbi tönkölyfajták közül. A 2000-es évek elején indított martonvásári tönkölynemesítési program eredményeként idáig 2 fajtát ismertek el, és jelenleg is több fajtajelölt van az állami fajtakísérletekben. Az Mv Martongold jelenleg az egyik legelterjedtebb új tönkölyfajta. Potenciális termőképessége 5‒7 t/ha, melyből malmi minőségű liszt nyerhető nagy antioxidáns-, ásványianyag- és rosttartalommal. Az Mv Vitalgold hasonló (ám gyengébb sütőipari minőséget adó) termésre képes, miközben az alacsonyabb (110‒120 cm) szárain fejlődő kalászai közel 1 héttel később érnek, mint az Mv Martongold. A szegedi Gabonakutató Kft. részéről később kezdődött tönkölynemesítési munka eddig egy fajtát eredményezett. A kiemelkedő szárazság- és hősokktűréssel bíró GK Fehér egy malmi minőséggel rendelkező, fehér kalászú fajta, melynek potenciális termőképessége 5‒6 t/ha. Kizárólag csak a közösségi fajtajegyzéken szereplő tönkölyfajták közül hazánkban ismertebb az Oberkulmer Rotkorn, a Zollernspelz, a Serenite és a Comburger fajta.

A tönköly termőképességének és sütőipari értékeinek javítása céljából, a nemesítése során sok esetben keresztezték kenyérbúzával, így a termesztésben található tönkölyfajták két csoportra oszthatók aszerint, hogy közvetlen felmenői között található-e kenyérbúza vagy sem. Ez utóbbi tönkölyöket nevezik „tiszta tönkölynek”, mely tulajdonság egyes piacokon (főként egyes öko kézműves pékipari terméket előállítók részéről) elvárásként is szerepelhet. A tiszta tönkölyre jellemző a magasabb fehérje- és sikértartalom mal párosuló gyengébb sikérminőség, melynek következtében a tészta folyós lesz, stabilitási értékei gyengék lesznek, és csak formában lehet kenyeret sütni belőle. Ez a tulajdonság általánosan jellemző a tönkére és az alakorra is, mivel azok tésztaminőségének búzával való javítása sokkal hosszadalmasabb lenne az eltérő ploidszintük miatt (a búza alfajaként ismert tönköly esetéhez képest). A jó malmi tulajdonságokkal rendelkező, tönköly×búza keresztezésből származó tönkölyre példa a Franckenkorn, míg a fajták többsége igaz tiszta tönkölynek számít (ami nem zárja ki, hogy távolabbi felmenői között ne lenne búza), de mind termőképességében, mind sütőipari minőségében átmenetet jelentenek a régi (táj)fajta tönkölyök (mint például az Oberkulmer Rotkorn) és a kenyérbúza között.

Hazánk eddigi egyetlen tönke fajtáját az Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézetében állították elő. A 2008-ban állami elismerésben részesült Mv Hegyes fajta 150‒160 cm magas, erős szárú, fekete kalászú fajta. Termőképessége stabil, öko- vagy extenzív termesztési körülmények között 2‒3 t/ha. Lisztjének nedvessikér- és nyersfehérje-tartalma nagy, de a sikér a tönkölybúzáéhoz hasonlóan lágy. Biológiai értéke kiemelkedő, emészthetősége, magas bioaktívkomponens- és antioxidáns-tartalma miatt funkcionális élelmiszerek előállítására is felhasználható (Mikó et al. 2012). Ismertebb külföldi tönkefajta a Ramses, a Späths Albjuwel és a Roter Heidfelder.

A hazai tönkenemesítéssel egy időben kezdődött az alakorok nemesítése is Martonvásáron (Megyeri és Mikó 2016). A 2008-ban regisztrált, járó típusú Mv Alkor és a 2017-es, őszi életformájú Mv Esztena a hagyományos típusú alakorok képviselői, melyek 110‒130 cm magas, vékony szalmával, kiváló betegség-ellenállósággal rendelkeznek és terméspotenciáljuk 3‒4 t/ha körüli. Az Mv Alkor a legelterjedtebb alakorfajta hazánkban, amely speciális sütő- és tésztaipari termékek, illetve sörök alapanyaga. A néhány nappal később érő, kiemelkedő fagytűréssel rendelkező Mv Esztena fajtával néhány mázsával nagyobb termés érhető el hektáronként, mint az Mv Alkorral. A járó típusú Mv Menket féltörpe-alakorfajta egy teljesen egyedülálló új típust képvisel a 2011-es elismerése óta. Éréskori magassága csupán 70‒80 cm, miközben termőképessége meghaladhatja a 4 t/ha-t is. Szárazság- és fagytűrése a hagyományos alakorokhoz képest gyengébb. Magasságából és kiváló szárszilárdságából adódóan bátran sűríthető (akár 4,5‒5 millió csíra/ha-ig) és az intenzívebb termesztési körülményeket is jól viseli, amellyel a hektáronkénti termését tovább lehet növelni. A gyomirtó szerek nagyobb dózisával szemben mutatott érzékenysége miatt érdemes tesztpermetezéseket végezni. Gombabetegségekkel szembeni ellenálló képessége gyengébb, mint a hagyományos típusú alakoroké, de így is mérsékelten ellenállónak mondható.

A járó típusú alakorokat tavaszi vetésben is lehet termeszteni, de ekkor lényegesen kisebb kalászokat fejlesztenek, ezért a terméskiesés megelőzése érdekében mindenképpen javasolt az őszi vetésük hazánkban. A közösségi fajtajegyzéken található külföldi fajták közül elterjedtebb a Terzino és a Monlis alakorfajta.

A fajtajegyzéken szereplő fajták mellett újabban az ősgabonák génbankokban fenntartott tájfajtáival is találkozhatunk. Egyelőre főleg ökoüzemi (on-farm) kísérletekben tesztelik őket, mely eredményeként egyes tulajdonságokban (pl. termőképesség, beltartalmi érték, betegség-ellenállóság, abiotikus stressztolerancia) a fajtákkal is vetekedő tájfajtákat azonosítottak (Bencze 2021). Zárt termesztési rendszerben termeltetik és dolgozzák fel hazánkban az Erdélyből származó, tájfajta-eredetű Bözödi alakort.