A gazdasági haszonállatok vízigénye

1. Bevezetés 
2. A víz szerepe az állati szervezetben 
3. A szervezet vízforgalma 
3.1. Intra- és extracelluláris víztér 
3.2. Az állatok vízfelvétele 
       Az állatok vízfelvételét befolyásoló tényezők 
3.3. Az állatok vízleadása 
4. Az ivóvíz minősége 
5. Néhány gazdasági haszonállat vízszükséglete (önkéntes vízfogyasztása) 
6. Fontosabb megállapítások 
7. Irodalom 

Az állatok vízfelvétele
Az állat vízigényét három forrásból fedezheti (McDonald et al., 2011):

• ivóvízből,
• takarmányban lévő vízből (vegetációs víz),
• anyagcsere (metabolikus) vízből.

A takarmányok vegetációs víz készlete igen eltérő, az nagymértékben függ a takarmány szárazanyag tartalmától. A nagy vegetációs víztartalommal bíró takarmányok (pl. zöld takarmányok) jelentősen csökkenthetik az állatok ivóvíz igényét. Például 50-60 kg zöldtakarmányt fogyasztó tehén (tejtermeléstől függően) a vízigény akár 35-70%-át is fedezheti. Hízó marhák esetében, 30-40 kg nedves répaszelet etetésével a vízszükséglet mintegy 50-60%-a biztosítható. Általánosságban elmondható, hogy a vegetációs víz az ivóvíznél értékesebb, ugyanis az kevésbé terheli meg a keringés és a kiválasztás szerveit, mivel a növényi sejtek lebontása során viszonylag egyenletesen áll a szervezet rendelkezésére.

A szervezet az ivóvíz és a vegetációs víz mellett a szervezetben lezajló kémiai reakciók útján (a hidrogéntartalmú szerves tápanyagok oxidációja során) is juthat vízhez. Az idevonatkozó vizsgálatok azt mutatják, hogy minden kg zsír, szénhidrát és fehérje lebontása estén 1190 g, 560 g illetve 450 g víz keletkezik (Schlink et al., 2010). Azt is szükséges megemlíteni, hogy az oxidációs folyamok mellett a szervezetben víz kilépéssel (azaz víz keletkezésével) járó szintézis folyamatok (pl. fehérjeszintézis, glikogénképzés, stb.) is lejátszódnak és ezek a folyamtok is hozzájárulnak a metabolikus vízkészlet növeléséhez.  Összességében tehát elmondható, hogy az állat számára az anyagcsere víz is nagyon fontos vízforrásnak tekinthető (Schlink et al., 2010).

Az állatok vízfelvételét befolyásoló tényezők
Az állatok ivóvíz felvételét gyakorlatilag az határozza meg, hogy milyen mennyiségű folyadék szükséges a homeosztázis fenntartásához.
Az állatok vízszükségletét (vízfelvételét) több tényező is befolyásolja. Így pl. 

• az állat faja, kora, élősúlya;
• a súlygyarapodás mértéke és annak kémiai összetétele;
• a reprodukciós fázis (vemhesség, laktáció);
• a fizikai aktivitás mértéke;
• a takarmány típusa (száraz vagy nedves),
• a takarmány összetétele, sótartalma;
• a takarmány (szárazanyag) felvétel mértéke,
• a környezet hőmérséklete és relatív páratartalma.

A fenti tényezők közül manapság különösen aktuális és fontos a környezeti hőmérséklet és az állatok vízleadása közötti kapcsolat megértése.  Ismeretes, hogy hőstressz esetén az állati szervezet vízvesztesége jelentősen megnő. Kísérletek igazolták, hogy pl. egy 60-70 kg élősúlyú sertés hőstressz során 1 °C környezeti hőmérséklet növekedés esetén napi 115 g vizet veszít (Huynh et al., 2005).

A respiráció útján történő vízleadás nem olyan hatékony, mint az izzadás, azonban a verejtékmiriggyel nem rendelkező fajok (pl. madarak, juh, kecske, kutya, macska) esetében az egyetlen lehetőség a hőleadásra. A sertésnek bár van kevés verejtékmirigye, de azok nem működnek megfelelően és így izzadás útján hőt leadni gyakorlatilag nem tudnak (nem izzadnak).

A párolgás útján való hatékony hőleadás feltétele a környezeti levegő alacsony páratartalma. Ellenkező esetben a szervezetből távozó víz nem tud elpárologni, illetve a belélegzett levegő is csak kevés vizet tud felvenni. Ez az oka annak, hogy mind az állatok, mind az ember nehezebben viseli a párás meleg időt, mint a száraz meleget (Halas és Babinszky, 2019).

Az 1. táblázatban a brojler-csirkék évszakonkénti vízfelvétele látható. Mint a táblázat adatai is mutatják, a nyári melegben egy átlagos adottságú telepen a madarak közel 61%-kal több vizet fogyasztanak, mint a télen, ősszel és tavasszal nevelt társaik (Ward és McKague, 2007). A nyári nagy melegben a jelentősen nagyobb vízfogyasztás a többi gazdasági haszonállat fajra is jellemző, függetlenül attól, hogy istállózott vagy szabad tartásról van-e szó.

Vizsgálatok igazolják, hogy magas környezeti hőmérséklet (pl. hő-stressz) esetén a CO₂-vesztesség következtében kialakult alkalózist a szervezet a Na⁺- és K⁺ kiválasztás fokozásával próbálja kivédeni. A nagymértékű monovalens ion kiáramlás azonban negatívan hat a szervezet vízháztartására. Annak ellenére, hogy a magas környezeti hőmérséklet esetén megnő az állatok vízfelvétele, a szervezet vízvisszartása az elektrolit-egyensúly eltolódása miatt jelentősen csökken. A sejten belüli folyadék csökkenése megváltoztatja a sejtek ozmotikus nyomását, a membránok elektrokémiai potenciálját, valamint az intra- és extracelluláris terek homeosztázisát.  E probléma megoldására javasolható a sertések, a baromfi és a kérődzők takarmányának nátrium- és kálium-bikarbonáttal, kálium szulfáttal vagy ammónium kloriddal történő kiegészítése (Babinszky et al., 2019; Babinszky et. al., 2022).

Sok esetben az a kérdés is felmerül, hogy ha az abrakkeveréket különböző (1:1; 1:2; 1:3; esetleg 1:4 arányban) nedvesítjük, akkor magas környezeti hőmérséklet esetén az javítja-e a takarmányfelvételt. Az ide vonatkozó kísérleti adatok azt mutatják, hogy ilyen környezeti adottságok között a nedvesített takarmány alkalmazásakor a takarmányfelvétel növekedhet. Szükséges azonban arra is felhívni a figyelmet, hogy a normál környezeti hőmérséklet tartományban (azaz közel az ún. komfort zónához) az 1:1-4 arányban nedvesített abrakkeverék etetése nincs hatással az állatok teljesítményére (súlygyarapodásra, fajlagos takarmányértékesítésre), továbbá a takarmány táplálóanyagainak emészthetőségére és a sertések nitrogén retenciójára (Babinszky és Gundel, 1978; Babinszky, 2000).

A környezeti hatások mellett feltétlen meg kell említeni azokat a fontosabb takarmányozási tényezőket, melyek hatással lehetnek az állatok vízfelvételére, vízigényére.

Ismeretes, hogy az állatok víz- és szárazanyag felvétele szoros pozitív korrelációban áll egymással. A takarmányadag növelésével megfelelő minőségű ivóvíz esetén nő a vízfogyasztás, a vízellátás korlátozása viszont a takarmányfelvétel csökkenését vonja maga után. A naponta felvett szárazanyag mellett a takarmány táplálóanyag tartalma is módosítja az állatok vízfogyasztását, mivel egyes táplálóanyagok bevitele vagy ürítése növeli a szervezet vízveszteségét. A nagy ásványi anyag tartalom (pl. nagy konyhasó tartalmú hallisztet tartalmazó abrakkeverék) növeli az állatok vízfelvételét. A nagy fehérjetartalmú takarmányok etetése estén is nő az állat vízigénye, ami a megnövekedett fehérje metabolizmus végtermékeinek a kiválasztásához szükséges többlet vízigénnyel magyarázható.