A húsgalamb-tenyésztés korszerűsítésének lehetőségei

Bevezetés 
A galambhús-fogyasztás hagyománya
A húsgalamb-tenyésztés és pecsenyegalamb-előállítás helyzete, valamint jelentősége a világon és Magyarországon 
A jövő útja – molekuláris genetikai módszerek a magyar galambtenyésztés genetikai erőforrásainak fejlesztésére
Bevezetés a molekuláris genetikába
Fenotípus, genotípus, genom 
Gén 
A genetikai kód 
Molekuláris genetikai eszközök és módszerek a marker asszisztált szelekció szolgálatában 
Genomszelekció 
Egypontos Nukleotid Polimorfizmus (Single Nucleotid Polymorphism) 
KASP genotipizálás 
Húshasznú galambok termelési mutatóinak vizsgálatában alkalmazható polimorfizmusok áttekintése 
Növekedési és húsminőségi tulajdonságokat meghatározó gének 
Zsírosodást befolyásoló gének 
Izomfejlődést befolyásoló gének 
Ellenállóképességet befolyásoló gének 
Pecsenyegalamb előállításban felhasználható galambfajták, hibridek 
A galambhús-termelésben szerepet játszó hibridek 
Saját vizsgálatok a húshasznú galambok termelési tulajdonságokkal összefüggő génpolimorfizmusainak feltárására 
A vizsgálatban használt hibridek bemutatása 
Mintagyűjtés, vizsgált polimorfizmusok és adatfelvétel 
Alkalmazott statisztikai módszerek 
Eredmények 
A vizsgálatból levonható következtetések és gyakorlati alkalmazási javaslatok 
DNS chip technológia alkalmazása házigalamb fajban 
A technológia jelentősége és a vizsgálat célja 
A vizsgálat eredményei és alkalmazási területei, hasznosíthatósága 
A házi galamb takarmányozásának alapvető ismérvei 
A házi galambok emésztőrendszere 
A kifejlett házi galambok takarmányszükséglete 
Ivóvízszükséglet 
A házi galamb fiókák táplálása 
Energia-, fehérje- és zsírszükséglet 
Aminosav és vitamin szükséglet 
További takarmány-kiegészítés 
Konklúzió 
Előremutató takarmányozás-élettani kísérletek házi galambokban 
Köszönetnyilvánítás 
Irodalomjegyzék 

Energia-, fehérje- és zsírszükséglet
A baromfi energiaszükségletét és a takarmány alapanyagok energia tartalmát kilojoulban (kJ) vagy kilokalóriában (kcal) határozzák meg (1 kcal = 4,18 kJ). A takarmánnyal felvett metabolizálható energiát (ME) úgy határozzuk meg, hogy az emészthetőenergia-felvételből kivonjuk a vizelettel, bélsárral és az emésztőrendszerben keletkező gázokkal távozó energia mennyiségét. Megkülönböztetünk látszólagos és valódi metabolizálható energiát. A gyakorlatban általában a látszólagos ME-tartalommal számolunk. Ismeretes, hogy a takarmányfehérje energiája eltérő hatékonysággal érvényesül attól függően, hogy a baromfi a fehérjét a termékbe (hús, tojás) építi be vagy energiatermelésre használja. Ha a baromfi a takarmánnyal felvett fehérje egy részét energiatermelésre használja, akkor először a fehérje bomlik, mely elsősorban húgysav formájában ürül ki a szervezetből, ezáltal a fehérje energiája csak részben tud hasznosulni. A nitrogén felvétel és nitrogén beépülés változó aránya miatt azt javasolták, hogy ún. zéró nitrogén-retencióra kell korrigálni (nitrogénegyensúlyi állapotra). A baromfi takarmányozásban a látszólagos ME-t alkalmazzuk zéro nitrogén-retencióra korrigálva, jele: AMEn.

Az élénk természetük és magas metabolikus ráta miatt a galambok nagyobb mennyiségű takarmányt igényelnek a testtömegükhöz képest, mint más baromfi. A korábbi vizsgálatok által kialakult konszenzus szerint a galamboknak a gyorsabb emésztés miatt a takarmány hasznosításuk is rosszabb (Engelmann, 1963). Ezt a későbbiekben itt is bemutatásra kerülő újabb eredmények azonban cáfolni látszanak. Hullar et al. (1999) vizsgálata eredményeképpen a galamboknál meghatározott, zéró nitrogén-visszatartással korrigált látszólagos metabolizálható energiaértékek nem különböztek jelentősen a brojlereknél közölt értékektől, de tendenciaszerűen kissé magasabbak voltak. A látszólagos fehérje emészthetőség az árpa és cirok esetében jobb volt a galamboknál, mint brojlernél, amíg kukorica, borsó és napraforgó esetében nem találtak különbséget (Hullar et al., 1999). A látszólagos ME, nitrogénre korrigálva (AMEn) kukorica, árpa és cirok esetében hasonló volt galamb és brojler esetén, azonban Dublecz et al., (1999) azt tapasztalta, hogy takarmánykeverék etetése esetén magasabb AMEn értéket kaptak galamboknál (17,52 MJ/kg) mint brojlernél (15,52 MJ/kg). Hullar et al., 1999 tapasztalatai alapján a galamb takarmányok metabolizálható energia (ME) tartalmát közvetlenül kísérleti módszerek alapján és nem a takarmány kémiai összetételén alapuló matematikai egyenlet alapján érdemes meghatározni. A baromfi energiaszükséglete és takarmányfelvétele nagymértékben függ a környezeti hőmérséklettől és a fizikai aktivitás mennyiségétől. A galambok létfenntartó és növekedési fehérjeszükséglete és energiaszükséglete életkor szerint a 7. táblázatban látható.

7. táblázat. A galambok létfenntartó és növekedési fehérje- és energia szükséglete

A galambok energia-forrásként jobban hasznosítják a zsírokat, mint a szénhidrátot (Goodman és Griminger, 1969). A galambok epehólyag hiánya nem akadályozza az olajosmagvakból a zsírok hasznosítását, mivel a máj epe termelése alkalmazkodni képes (Hullar et al., 1999). A galambok izomműködéséhez szükséges energia 55%-a lipidek oxidációjából származik (George és Jyotti, 1995).

A kifejlett galambok takarmányozásához meghatározott 12-18% közötti nyersfehérje-tartalom mellett a 12 MJ/kg körüli metabolizálható energiatartalom (ME) ajánlott, az utódnevelés időszaka alatt (Sales és Janssens, 2003). A kukorica (14,76 MJ/kg), az árpa
(12,36 MJ/kg), a cirok (13,87 MJ/kg) és a borsó (14,01 MJ/kg) zéró nitrogén-retencióra korrigált látszólagos metabolizálható energiája (AMEn) nem különbözik lényegesen a baromfira vonatkozó értékektől.

Wolter et al. (1970) 12-26% nyersfehérjét tartalmazó táplálékkal etették a szülőket, és megállapították, hogy a 18% nyersfehérje optimális növekedést (19 g-ról 430 g-ra 28 nap alatt) eredményezhet a fiókáknál. A hasított test hússzázaléka, különösen a mell esetében (mely a hasított test tömegének 24,8-27,5%-a) magasabb volt a fiókáknál, abban az esetben, amikor a szülőket magasabb fehérjetartalmú táplálékkal etették. 1999-ben Hullar et al. 10 kifejlett hím postagalamb bevonásával végeztek takarmányozási kísérletet, mely során általános szemestakarmányokkal (kukorica, búza, árpa, vörös- és fehér köles, cirok, kanárimag, borsó, lencse, napraforgó és kender), ad libitum etették az egyedeket. Az emészthetőségi együttható és a metabolizálható energiatartalom (ME) is meghatározására került. A takarmányok teljes kiőrlésűek voltak, és nem voltak bekeverve. A galambok folyamatosan kaptak ivóvizet és sódert is. A kísérletben megállapították, hogy a galamb endogén energiaürítése szignifikánsan kisebb, mint a gyöngytyúk, valamint a brojler csirke mérési eredményei (Hullar et al., 1999; Dublecz et al., 1999), így következtethetünk arra, hogy a galambok takarmányértékesítése hatékonyabb, kevesebb energiát pazarolnak el az egyedek. Továbbá a galambok lipid felhasználása hatékonyabb, mint a szénhidrát felhasználás, melyet alátámaszt az is, hogy az életük korai szakaszában fogyasztott begytej elsősorban fehérjéből (11,0-18,8%) és zsírból (4,5-12,7%) áll, nem tartalmaz jelentős mennyiségű szénhidrátot (Hullar et al., 1999). Vizsgálták az etetett takarmány nyers fehérje tartalmának hatását is kifejlett autoszex texán és king elődökre visszavezethető állományban. A kísérletben 12, 14, 16, 18, illetve 20%-os fehérje tartalommal etették a szülőpárokat a fiókanevelés időszakában. A tartási körülmények minden pár esetében azonosak voltak: ablakok nélkül, egymástól elkülönítetten, 12 órás mesterséges megvilágítás mellett voltak tartva. Az 5-féle takarmányt pelletált formában kapták a galambok, és takarmánykeverékenként 30 szülőpár volt a kísérletben. Ivóvíz, illetve egyéb takarmány kiegészítők is biztosítva voltak az állatok számára, így a takarmányon kívül minden körülmény azonos volt. Statisztikailag igazolható (szignifikáns) különbségeket észleltek a különböző fehérje tartalmú takarmányok között. Összességében a magasabb energiatartalom minden szaporodásbiológiai folyamatra és a testtömeggyarapodásra is pozitívan és gazdaságosan hatott (Meleg et al., 1999). Továbbá megállapították, hogy a különböző takarmányfehérje-szintek
(12, 14, 16, 18 és 20%) 11,8-12,1 MJ/kg ME-koncentráció mellett nem befolyásolták a tojási ciklus hosszát (28,9 nap), az éves tojástermelést (21,4 db), a tojások tömegét (21,7 g), a tojások keltethetőségét (62,2%), a termékeny tojások kelhetőségét (65,5%) és a galambok elhullását a választásig (31,1%) (Meleg et al., 1999; 2000). A takarmány nyersfehérje-tartalmának növelése azonban jelentősen növelte a 28 napos galambok választási súlyát (502,6-532,3 g) és a páronkénti éves termelést (4,1-5,4 kg).