Olajnövények - Integrált növénytermesztés 8.

1. Napraforgó (Pepó Péter) 
1.1. Termesztésének általános ismeretei 
1.2. Morfológiai, élettani jellemzők 
1.3. Termesztésének agroökológiai feltételei 
1.4. Biológiai alapok 
1.5. Termesztésének agrotechnikai elemei 
2. Repce (Pepó Péter) 
2.1. Termesztésének általános ismeretei 
2.2. Morfológiai, élettani jellemzők 
2.3. Termesztésének agroökológiai feltételei 
2.4. Biológiai alapok 
2.5. Termesztésének agrotechnikai elemei 

Vetésváltás
A napraforgó-termesztés egyik legfontosabb eleme a szakszerű vetésváltás. Az elővetemény megválasztásánál a következő alapvető szempontokat kell figyelembe venni:

• Önmaga után 5 évnél korábban nem lehet visszavetni elsősorban a növénykórtani problémák, valamint a kártevők és gyomok miatt. Ha a közbeeső években napraforgó árvakelés jelenik meg a területen, akkor célszerű a vetésváltás idejét 6–7 évre növelni.
• Az előveteményeknek nem lehetnek a napraforgóval közös betegségei.
• Az elővetemények a talaj N-készletét ne gyarapítsák, ugyanis a túlzott nitrogénellátás fokozza a napraforgó betegségek iránti fogékonyságát.

A tavaszi vetés miatt a korán (nyáron) és később (ősszel) lekerülő elővetemények után is tudunk talaj-előkészítést végezni, így mindkét elővetemény-csoport után kerülhet a napraforgó (elővetemény-értékük nem azonos).

A napraforgó legfontosabb előveteményeit a következő csoportokba sorolhatjuk:

• Jó elővetemények: A kalászos gabonák (őszi búza, őszi árpa, tritikále, rozs, tavaszi árpa, zab) jó elővetemény-értékét a korai lekerülésük, kevés szármaradványuk, kedvező növényvédelmi állapotuk, a talajra gyakorolt kedvező hatásuk biztosítja. Egyéb növények (pl. csemegekukorica) is jó előveteményt képviselnek.
• Közepes elővetemények: A később lekerülő, nagyobb növénytömeget maguk után hagyó, a talajt jobban igénybe vevő, de növényvédelmi szempontból alapvetően kedvező (a gyomosodás lehet kivétel) növények (siló- és csalamádékukorica, korai szemes kukorica, siló- és szemes cirok) tartoznak ebbe a csoportba.
• Rossz elővetemények: Ezek egyik csoportját a N-gazdagító növények jelentik. Ilyenek a hüvelyesek (borsó, szója [+ közös betegség a szklerotinia], bab stb.) és a pillangós szálastakarmány-növények (lucerna, vörös here stb.). Másik csoportba olyan növények tartoznak, melyeknek a napraforgóval közös betegségeik vannak (pl. repce, szója, dohány, kender, len, kertészeti növények [paradicsom, paprika stb.]), vagy jelentős a betegségek fennmaradását elősegítő, nagy nedvességtartalmú növényi maradványok mennyisége (cukorrépa, burgonya stb.).

A napraforgót augusztus legvégén-szeptemberben takarítják be, így utána őszi kalászosok (őszi búza, őszi árpa, tritikále, rozs), de tavaszi vetésű növények is következhetnek. Az őszi kalászosok állományaiban az árvakelésű napraforgó jelenthet gondot. A napraforgó után a tavaszi vetésű növények közül leggyakrabban kukorica (szemes vagy siló) következik. Napraforgó után nem célszerű hüvelyes növényt (késlelteti és rontja a Rhizobium baktériumok, gümők képződését), gyökér- és gumós növényt (mind a napraforgó, mind ezek a növények nagy víz- és tápanyagigényűek, a napraforgó gyomként jelenhet meg) vetni. Következhet viszont utána tavaszi kalászos gabona.