Halászati ágazat gazdasági, szervezési és piaci kérdései

Tartalom


Előszó

1. A halhústermelés és -fogyasztás jelentősége
1 .1. A halhústermelés és -fogyasztás világgazdasági
jelentősége
1 .2. A halhústermelés és -fogyasztás európai jelentősége
1.2.1. Az Európai Unió Közös Halászati Politikája
(KHP)
1 .2.2. A halászat és környezetvédelem kapcsolata
az Európai Unióban
1.3. A halhústermelés és -fogyasztás magyarországi
jelentősége
1.3.1. A hazai halhústermelés helyzete
1.3.2. A halhúsfogyasztás helyzete és jellemzői
Magyarországon
1.3.3. A magyarországi halfeldolgozás helyzete . .
1.3.4. A hazai halforgolmazás helyzete és főbb
tendenciái
1.3.5. A halászati ágazat külkereskedelmének
alakulása
1.4. Az ágazat vállalatgazdasági jelentősége
1 .4.1. A halhústermelés előnyei vállalatgazdaságtani
szempontból
1.4.2. A halhústermelés hátrányai vállalatgazdaságtani szempontból

2. Az ágazat termelési alapjai
2.1. A tógazdaságok üzemelési jellemzői
2.2. Szervezeti keretek
2.2.1. Integrációk az élőhaltenyésztésben
2.3. Tárgyi eszközök a halastavi termelésben
2.4. Forgóeszközök a halastavi termelésben
2.5. Munkaerő-gazdálkodás

3. Az ágazat hozamai és termelési értéke
3.1. A halastavi termelés hozamai
3.2. A tógazdasági haltermelés termelési értéke

4. A termelés költségei
4.1. Anyagköltségek
4.1.1.Takarmányköltségek
4.1.2. Tenyész- és hízlalási alapanyag
4.1.3.Víz
4.1.4. Trágya
4.1.5. Energia
4.1.6. Mész, vegyszerek, gyógyszerek, egyéb
4.2. Személyi jellegű költségek
4.3. Speciális tárgyi eszközök költsége
4.4. Segédüzemági költségek
4.5. Egyéb közvetlen költség
4.6. Általános költség
4.7. Költségnemek, költségszerkezet
4.8. A haltermelés önköltsége
4.9. A költségszint, anyaghányad, bérhányad

5. Az ágazat jövedelmezősége, a termelés hatékonysága .
5.1. Főbb hatékonysági mutatók és számításuk

6. A tógazdasági gazdálkodás tervezése
6.1. Helyzetfelmérés és helyzetelemzés
6.2. Koncepcióterv
6.3. A technológia általános jellemzése
6.4. Az állatállomány-változás tervezése
6.5. A hozamok, az árbevétel és a termelési érték
tervezése
6.6. A tavak anyagráfordításának és anyagköltségének
tervezése
6.7. Az élőmunka-ráfordítás és -költség tervezése
6.8. A gépüzemeltetés tervezése
6.9. A tárgyi eszközökkel kapcsolatos költségek tervezése
6.10. Az általános költségek tervezése
6.11. A költségterv és a pénzforgalom tervezése
6.12. A tógazdaság fontosabb gazdasági mutatói
6.13. Érzékenységvizsgálat, szöveges értékelés .

7 Marketing
7.1. A fogyasztói igény
7.2. A marketingstratégia
7.3. A marketingmix
7.4. A marketing szerepe a halászati ágazatban
7.4.1. A „tótól a tányérig” marketingkoncepció,
abban a halfeldolgozás szerepe
7.4.2. A hazai haltermékek piacának jellemzői .
7.4.3. Az ágazat lehetséges piaci kitörési pontjai

8. Az EU-csatlakozás várható hatásai az ágazatra
8.]. Csatlakozási előzmények, a csatlakozás háttere
8.2. Magyarország EU-csatlakozásának várható piaci
hatásai
8.3. Magyarország EU-csatlakozásának várható hatásai
a termelésben

Felhasznált irodalom

Függelék

1.A HALHÚS-TERMELÉS ÉS HALHÚS-FOGYASZTÁS JELENTŐSÉGE

1.1.A halhústermelés és fogyasztás világgazdasági jelentősége

A világ haltermelése 1965 óta átlagosan 3 %-al nőtt évente, megelőzve a juh- (1,1 %) és marhahús (1,7 %), de alatta maradva a sertés (3,3 %) és baromfi (5,4 %) ugyanerre az időszakra eső növekedési mutatóit. Az 1. ábrán a világ összes (halfogás és akvakultúra) haltermelésének alakulása látható 1970-től 1999-ig a FAO adatai alapján.


1. ábraA világ halászati termelésének és halfogásának alakulása
A világ összes halászati termelésének és halfogásának kb. 70-75%-a kerül közvetlenül emberi fogyasztásra és ezek alapján a világban az egy főre jutó éves fogyasztás halászati termékekből (hal, kagyló, rák, stb.) mintegy 14-15 kg/fő/év. Az 1. táblázatban az akvakultúra és halászat termelési eredményeit foglaltuk össze mind édesvízi, mind pedig tengeri körülmények között. Jól látható a táblázat adataiból, hogy míg a belvízi halászat mennyisége évről évre növekszik, addig a tengeri halászat a kilencvenes évek végére jelentősen visszaesett. Az előrejelzések szerint, hosszabb távú tendencia a tengeri halfogások fokozatos csökkenése, mely köszönhető a túlhalászásoknak és a bevezetett fogási korlátozásoknak.

1. táblázatA világ halfogásának megoszlása (1970-1999)

A 2. ábrán a világ halfogásának földrészenkénti megoszlását mutatjuk be, melyen jól látszik az ázsiai, európai és dél-amerikai földrészek dominanciája. Figyelemre méltó azonban az a tény, hogy amíg az összes földrész esetében a halfogások stagnáló, vagy csökkenő tendenciát mutatnak, addig az ázsiai kontinensen a bővülésről lehet beszámolni.


2. ábraA világ halászatának földrészenkénti megoszlása

A világ halfogásának felhasználása a kilencvenes évek végén a következők szerint alakult: 30%-ot takarmányozásra (elsősorban halliszt), 13%-ot halkonzerv, 10%-ot sózott, pácolt füstölt hal, 25%-ot fagyasztott hal előállításra használtak fel és 22%-ot fogyasztottak el friss halként.
A világ össztermelésének (halászat + akvakultúra) mintegy 12-15%-át teszik ki az édesvízi halak, melynek több, mint a fele (60%) tenyésztett hal. A tengeri halak részaránya a világ halászati össztermelésén belül mintegy 65%, viszont ezen belül a tenyésztett mennyiség napjainkban elenyésző mindössze 0,5% körüli.
A FAO adatai alapján a világ 10 legjelentősebb haltermelői sorrendben a következők: Kína, Peru, Chile, Japán, USA, Oroszország, Indonézia, India, Thaiföld, Norvégia. Ezen országok közül ki kell emelnünk Kína helyzetét, amely a világ össztermelésének mintegy
22 %-át adja és az elmúlt évtizedben átlagosan 13 %-al nőtt a termelése.
A világ összes halászati termelésén belül az akvakultúra részesedése 1980 előtt 10% alatti, az 1990-es évek elején már mintegy 20-25%, és figyelemre méltó, hogy 1999. évben már elérte a 31%-os részesedést. Összességében megállapítható, hogy az akvakultúra, vagyis a termelt hal és egyéb halászati termékek (rákok, kagylók, puhatestűek, stb.) részarányának alakulása tendenciózusan növekvő, míg a fogott mennyiség egyes földrészeken stagnál, míg másutt csökkenést mutat. Ez a nagymértékű növekedési ütem elsősorban az ázsiai országok akvakultúrájának a gyors fejlődésének köszönhető, mely világviszonylatban is meghatározó jelentőségű (3. ábra). A világnak ebben a térségében a halhús, mint fehérje forrás kiemelkedő jelentőséggel bír, mivel sok esetben nincs más alternatíva az állati eredetű fehérje előállítására, ezért ezt a programot a FAO és más segélyszervezetek is kiemelten támogatják. Ezekben a fejlődő és közepesen fejlett országokban a termelés elsősorban családi gazdaságokban folyik. ahol jelentős mennyiségben mezőgazdasági eredetű melléktermékeket is hasznosítanak.


3. ábraA világ akvakultúra termelésének földrészenkénti megoszlása

A 3. ábrán jól látható az ázsiai földrész meghatározó jelentősége a világ akvakultúra termelésben, azonban ha alaposabban is vizsgálódunk látható, hogy ugyan abszolút értékben minden földrésznek sokkal kisebb a jelentősége, azonban a növekedési ütem tekintetében Európa és az amerikai kontinens is kiemelkedő.
A világ akvakultúra termelése alapvetően három nagy csoportba sorolható, amely szerint beszélhetünk tengeri, édesvízi és fél-sósvízi azaz brack-vízi akvakultúrákról. Ezeknek az akvakultúráknak a világ összes termelésből való részesedését idősorosan bemutatjuk a 4. ábrán. A 4. ábrán jól látható, hogy az 1970-es években a tengeri akvakultúra termelése volt a meghatározó, míg azt követően az édesvízi kultúrák szerepe erősödött, olyannyira, hogy az 1990-es évek végére meghaladta a tengeri akvakultúrák nagyságrendjét.
A tengeri akvakultúrákban a haltermelés mellett igen jelentős a kagylók, vízi növények (algák, moszatok) és rákok termelése, addig a barck-vízi és édesvízi kultúrákban a haltermelés a meghatározó. Ázsiában az édesvízi gazdaságokban elsődlegesen a ponty- és harcsa-félék termelése, addig Európában intenzív és fél-intenzív körülmények között a pisztráng félék, az angolna és az afrikai harcsa termelése a domináns, viszont extenzív körülmények között a pontyos tógazdaságok a jellemzőek. A fél-sós vizekben történő halnevelésben a lazac- és pisztrángfélék a legjelentősebbek és ezek zömmel az északi régiókban találhatóak.


4. ábraA világ akvakultúra termelésének víztípus szerinti megoszlása (1970-1999)

Ha a világ akvakultúra termelésének végtermék szerinti megoszlását idősorosan vizsgáljuk, akkor látható, hogy minden területen növekedés tapasztalható, de növekedés üteme azonban eltérő. A legnagyobb növekedést az édesvízi halak és a kagylók, illetve puhatestűek termelése produkált (5. ábra).

5. ábraA világ akvakultúra termelésének végtermék szerinti megoszlása (1970-1999)
Az egyes akvakultúra termékek relatív részesedése a világ akvakultúra termelésből is alaposan megváltozott az elmúlt időszakban. Az 1980-as évek elején a vízi állatok mintegy 0,2%-al, a vízi növények 36,0%-al, a rákfélék 1,2%-al a diadrómus halak 6,7%-al, az édesvízi halak 28,6%-al, a tengeri halak 2,5%-al és a kagylók, puhatestűek 25,0%-al részesedtek a világon megtermelt akvakultúra termékek összes mennyiségéből. Ha az érték szerinti részesedést vizsgáljuk, akkor elmondhatjuk, hogy az 1980-as évek elején a vízi állatok mintegy 0,1%-os, a vízi növények 19,8%-os, a rákfélék 8,4%-os, a diadrómus halak 15,1%-os, az édesvízi halak 34,6%-os, a tengeri halak 7,2%-os és a kagylók, puhatestűek 14,9%-os részarányt képviseltek. Az 1990-ben és 1999-ben a világ akvakultúráján belül az egyes termékcsoportok termelt mennyiségből és értékből való részesedése a 2. táblázatban látható.

2. táblázatA világ akvakultúra termelésének mennyiségi és értékbeli megoszlása

Az akvakultúra termékek összes mennyiségéből és értékéből (6. ábra) kiszámítható egy ún. „akvakultúra átlagtermék érték”, mely természetesen fizikai valójában nem létezik, azonban jól kifejezi az ágazat összesített outputjának árszínvonal változását, amellett, hogy ebben közrejátszik az egyes termékcsoportok és fajok belső arányainak a változása is. Ezek tudatában inkább csak az egymáshoz közeli évek eredményeit érdemes összehasonlítani, mivel az árváltozás mindig gyorsabb, mint a termelési struktúra változása.
Ha az egyes termékcsoportokra is kiszámítjuk az „átlagos akvakultúra termék értéket” akkor már pontosabb következtetések levonására is lehetőségünk nyílik (3. táblázat). Ezek alapján jól látható, hogy az 1991. és 1992. évben jóval magasabb áron lehetett értékesíteni, mint a 90-es évek végén, majd minden termékcsoportban.

3. táblázatEgyes akvakultúra termékek átlagos értékének alakulása

6. ábraA világ akvakultúra termelésének alakulása mennyiségben és értékben
(1984-1999)

A világ halászati termeléséből kiemeljük a ponty és a busa (fehér busa, pettyes busa) termelését (4, 5. táblázat), mivel Magyarország akvakultúráján (döntő többségben pontyos tógazdaságok) belül ezek a halfajok bírnak a legnagyobb jelentőséggel. Az 1999-es FAO statisztikai adatok szerint, a világon összesen mintegy 2,6 millió tonna pontyot termelnek, amíg a természetesvízi fogás mintegy 75 ezer tonna, ami messze elmarad a termeléstől (4. táblázat). Az előrejelzések szerint évente várhatóan 8-12%-kal emelkedik a termelésük, mindenekelőtt az félintenzív és intenzív módszerekkel dolgozó akvakulturákban.

4. táblázatA világ ponty termelésének és fogásának alakulása (1970-1999)

A világ pontytermelésének földrészenkénti megoszlása a 7. ábrán látható, melyen jól látszik az ázsiai kontinens dominanciája. Összességében minden földrészen növekedett a pontytermelés kivéve Európát, ahol elsősorban a közép-kelet európai országok termeléscsökkenése miatt esett vissza Európa termelése. Ázsiában a termelés mintegy 89%-át Kína adja és a maradékon elsősorban Indonézia, India, Irán, Japán és Thaiföld osztozik, míg Európában Oroszország, Lengyelország, Csehország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Litvánia, Németország és Franciaország rendelkezik számottevő pontytermeléssel. Az afrikai kontinensen Egyiptom, Madagaszkár és Lesotho, Észak-Amerikában Mexikó, Dél-Amerikában Brazília és Óceániában Pápua Új-Guinea termelése a meghatározó.

7. ábraA világ pontytermelésének földrészenkénti alakulása (1970-1999)

A világban a ponty hagyományos belvízi halászata kevésbé jelentős mint a termelése és ami az országokat illeti jóval árnyaltabb képet is mutat. Az Ázsiai földrész itt is meghatározó, de a fogásokban már nem Kína a legjelentősebb hanem, Törökország, Thaiföld, Indonézia és Japán. Európában Oroszország, Csehország és Magyarország, Amerikában Mexikó, USA, Kanada, Venezuela és Chile, Afrikában pedig Egyiptom, Etiópia, Kenya és Lesotho rendelkezik említésre méltó ponty fogással.

8. ábraA világ ponty fogásának földrészenkénti alakulása (1970-1999)

5. táblázatA világ busa termelésének és fogásának alakulása (1970-1999)