Digitális kiadvány
kategóriák

Vadászati ismeretek

Szerző: Dr. Náhlik András
újdonság
Ár: 7500 Ft
Kosárba
pénztárhoz

Nemzetközileg is elismerten magas színvonalú vadászati kultúránk, vadgazdálkodásunk gyakorlati megvalósítói a legtöbb esetben a sportvadászok, akik a vadászat tudományának alapjait a vadászvizsgára történő felkészüléskor sajátítják el. Az újabb és újabb vadászati ismeret tankönyvek egyre kiterjedtebb, átfogóbb ismereteket igyekeznek átadni a leendő vadászoknak. A könyv első kiadásának nyomtatott változata 2011-ben jelent meg, és az állami vadászvizsga tananyagát képezte, ahhoz igazodva kerültek kidolgozásra a vadászvizsga tesztkérdései. Ez a mostani elektronikus változat a nyomtatott anyag frissített, javított és aktualizált változata, mivel az eltelt évtizedben több a vadászatot, vadgazdálkodást érintő jogszabályi és szervezeti módosítás is történt. A tankönyv sok tekintetben részletesebb ismereteket tartalmaz, mint amire egy kezdő vadásznak szüksége van, így a szerzők remélik, hogy hasznát vehetik a gyakorlott vadászok is.

mutass többet mutass kevesebbet
Kiadó: Szaktudás Kiadó Ház

Tartalomjegyzék:

BEVEZETŐ A TANKÖNYV ISMERETANYAGÁHOZ
A VADÁSZAT JOGI SZABÁLYOZÁSÁNAK ALAPELVEI (László Richárd, Nagy Dániel)
1.1. A vadászat jogi szabályozásának alapelvei
1.2. A vadászat jogi szabályozása napjainkban
A VADÁSZAT-VADGAZDÁLKODÁS SZERVEZETEI (Nagy Dániel, Pechtol János)
2.1. A vadgazdálkodás igazgatási kérdései
2.1.1. A vadászati szakigazgatás szervezete, feladat- és hatásköre
2.1.2. Vadászati hatósági eljárásokban és a vadászathoz kapcsolódó közigazgatási eljárásokban érvényesülő ügyféli jogok és előírt kötelezettségek
2.2. A vadgazdálkodás és vadászat társadalmi szervezetei
3. VADÁSZHATÓ ÉS FONTOSABB VÉDETT ÁLLATFAJOK (Faragó Sándor)
3.1. madarak és emlősök anatómiája
3.2. A madarak részletes ismertetése
3.2.1. Vadászható madárfajok
3.2.2. Védett madárfajok
3.3. Az emlősök részletes ismertetése
3.3.1. Vadászható emlősfajok
3.3.2. Védett emlősfajok
4. A VADÁSZAT GYAKORLATA (Náhlik András és Sándor Gyula)
4.1. Bevezetés
4.2. A vadászat gyakorlatát szolgáló építmények
4.3. Vadászati módok
4.3.1. Egyéni vadászati módok
4.3.2. Társas vadászati módok
4.4. Társas vadászatok résztvevői
4.4.1. Vadászatvezető
4.4.2. Szárnyvezetők
4.4.3. Felvezetők
4.4.4. Hajtók
4.4.5. Vadösszeszedők, zsigerelők, terítékkészítők
4.4.6. Utánkeresők
4.4.7. Ebédfelelősök
4.4.8. Vadászvendég
4.5. Társas vadászatok rendezése és levezetése
4.5.1. A társas vadászatok előkészítése
4.5.2. Társas vadászat menetének megtervezése
4.5.3. A társas vadászat levezetése
4.6. Baleset-elhárítás
4.6.1. Fegyverkezelés, viselkedés a vadászat alatt
4.6.2. A társas vadászaton való részvétel szabályai
4.6.3. A vadászatvezető feladatai baleset esetén
4.6.4.Az egyéni vadászaton való baleset-elhárítás
4.7. A sebzett vad jelzései, utánkeresés
4.8. A lőtt vad kezelése
4.8.1. A lőtt nagyvad kezelése
4.8.2. A lőtt apróvad kezelése
4.8.3. A lőtt nagyvad szállítása
4.8.4. A lőtt apróvad szállítása
4.9. Trófeák kikészítése, kezelése, szállítása
4.9.1. A preparálásra szánt állatok kezelése, szállítása, ideiglenes tárolása
4.9.2. A trófeák kikészítése; csontpreparátumok
4.9.3. A trófeák montírozása, elhelyezése környezetünkben
4.9.4. Trófeák karbantartása és szállítása
4.10. A vadász felszerelése
4.10.1. A vadászat nélkülözhetetlen kellékei
4.10.2. Egyéb eszközök
4.10.3. Ruházat
5. LEGFONTOSABB VADFAJAINK VISELKEDÉSE ÉS VADÁSZATA (Náhlik András és Sándor Gyula)
5.1. A gímszarvas
5.2. Az őz
5.3. A dámszarvas
5.4. A muflon
5.5. A vaddisznó
5.6. A mezei nyúl
5.7. Az üregi nyúl
5.8. A fácán
5.9. A fogoly
5.10. A tőkés réce
5.11. Vadludak
5.12. Az örvös galamb
5.13. A balkáni gerle
5.14. Az erdei szalonka
5.15. A róka
5.16. A pézsmapocok
5.17. A varjúfélék
6. VADEGÉSZSÉGÜGYI ISMERETEK (Sugár László)
6.1. Általános tudnivalók
6.2. A szárnyasvad betegségei
6.3. A mezei nyúl fontosabb betegségei
6.4. A csülkös vad fontosabb betegségei
6.5. Mérgezések
6.6. Fontosabb zoonózisok (állatról emberre terjedő betegségek)
6.7. Az elejtett vad és a vadhús kezelése, vizsgálata
7. TRÓFEABÍRÁLAT (Náhlik András és Sándor Gyula)
7.1. A trófeabírálat történetének áttekintése és a jelenlegi helyzet
7.2. A hazai vadfajok trófeáinak bírálati képlete és a mérés kivitelezése
8. A HAZAI NAGYVADFAJOK KORBECSLÉSE ÉS VADÁSZATA (Náhlik András)
9. FEGYVERTAN ÉS BALLISZTIKA (Náhlik András és Sándor Gyula)
9.1. A mai kor vadászfegyverei
9.1.1. A hagyományos fegyverek rendszerezése
9.1.2. Sima csőfuratú sörétes vadászpuskák
9.1.3. Huzagolt csőfuratú golyós vadászpuskák
9.2. A vadásztöltény
9.2.1. Golyós vadászlőszerek méretezése és jelölésük
9.2.2. Sörétes vadászlőszerek méretezése és jelölésük
9.2.3. Vadászlőszerek szerkezeti felépítése
9.3. Ballisztika
9.3.1. Belballisztika
9.3.2. Torkolati ballisztika
9.3.3. Külballisztika
9.3.4. Célballisztika
9.4. Optikai eszközök
9.4.1. Optikai eszközök jellemzői
9.4.2. Távcső (látcső vagy messzelátó)
9.4.3. Távolság mérésére is alkalmas távcsövek
9.4.4. Céltávcső
9.4.5. Spektív
9.4.6. Célmegjelölő optikai eszközök
9.4.7. Elektronoptikai készülékek
9.4.8. Kombinált optikai eszközök
9.4.9. Az optikai eszközök leggyakoribb hibái
9.5. A vadászfegyverek tisztítása, karbantartása
10. VADÁSZKUTYÁK (Sándor Gyula)
10.1. A vadászkutyák használatának jelentősége
10.2. Vadászkutyafajta-ismeret
10.2.1. Ősi típusú vadászebek
10.2.2. Vizslák
10.2.3. Kajtatóebek
10.2.4. Szedő-elhozó vadászkutyák – retrieverek
10.2.5. Kotorékebek
10.2.6. Vaddisznóskutyák
10.2.7. Vérebek
10.3. A kutya tartásának körülményei
10.4. A vadászkutyák etetése, ápolása
10.5. A kutyatartás egészségügye
10.6. A vadászkutya-vezető alapfelszerelései
10.7. A vadászkutya-vezető segédeszközei
10.8. Vadászati alkalmasság és a kiképzés alapelvei
10.9. Kölyökválasztás
10.10. Szoktatás
10.11. Nevelés
10.12. Tanítás
10.13. Kiképzés
10.13.1. Alapkiképzés
10.13.2. Bevezetés
10.13.3. Bevadászás
10.14. Vadászkutyák vizsgakövetelményei
11. VADGAZDÁLKODÁS (Faragó Sándor, Jánoska Ferenc, Náhlik András, Sándor Gyula)
11.1. Nagyvadgazdálkodás
11.1.1. A nagyvadállomány szabályozása
11.1.2. Nagyvadélőhely-gazdálkodás
11.2. Apróvad-gazdálkodás
11.2.1. Az élőhelyszerkezet, mint az apróvadeltartó-képesség meghatározója
11.2.2. A bölcs hasznosítás
11.2.3. Apróvadélőhely-gazdálkodás
11.2.4. Az apróvadfajok állományszabályozása
11.3. Zárttéri vadgazdálkodás
11.3.1. Zárttéri nagyvadtartás
11.3.2. Zárttéri apróvadtenyésztés
11.4. Élővad-befogás, kezelés és telepítés
11.4.1. Befogás
11.4.2. A befogott állatok kezelése, tárolása és szállítása
11.4.3. Vadtelepítés
11.5. A vadgazdálkodás létesítményei
11.5.1. Vadetetők
11.5.2. Itatók
11.5.3. Dagonyák
11.5.4. Sózók
11.5.5. Vadmentő dombok
11.5.6. Vadkárelhárító kerítések
11.6. A vadgazdálkodás tervezése
11.6.1. Körzeti vadgazdálkodási terv
11.6.2. Vadgazdálkodási üzemterv
11.6.3. Éves vadgazdálkodási terv
11.6.4. Országos Vadgazdálkodási Adattár (OVA)
12. VADÁSZATI KULTÚRA, OKTATÁS ÉS TUDOMÁN Y (Faragó Sándor)
12.1. A vadászat kultúrtörténeti alapjai
12.2. A vadászat és a művészetek
12.2.1. Vadászati szak- és szépirodalom
12.2.2. Vadászat a képzőművészetben és a zenében
12.2.3. Vadászati múzeumok, kiállítások
12.3. A vadászati tudomány és oktatás
12.4. Vadászetika
13. A VADÁSZ TERMÉSZETVÉDELMI FELELŐSS ÉGE (Jánoska Ferenc)
13.1. Az ökoszisztéma fogalma és elemei
13.2. A természetvédelem célja és módszerei
13.3. Nemzetközi természetvédelmi egyezmények
13.4. A természetvédelem és a vadászat kapcsolata
13.5. A NATURA 2000 területek kijelölése és hatásuk a vadászatra
13.6. A ragadozókérdés megítélése
13.7. Külföldön zsákmányolt trófeák behozatalára és védett trófeák, preparátumok tartására vonatkozó szabályozás
14. A VADÁSZATOT ÉRINTŐ EU-JOGSZABÁLYOK (Jánoska Ferenc)
14.1. A Madárvédelmi Irányelv (79/409/ECC Direktíva)
14.2. Élőhelyvédelmi Irányelv (92/43/EEC Direktíva)
14.3. A vadon élő veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló Washingtoni Egyezmény (CITES) vadászati vonatkozásai
14.4. Csapdázásra vonatkozó EU-jogszabályok
14.5. A fegyvertartásra vonatkozó EU-jogszabály
14.6. Az ólomsörét használatára vonatkozó nemzetközi szabályozás
14.7. A vadhússal kapcsolatos EU-szabályozás
IRODALOMJEGYZÉK
ÁBRÁK ÉS KÉPEK JEGYZÉK

mutass többet mutass kevesebbet

Olvasson bele:

5.5. A vaddisznó
A tavasz kezdetén, márciusban a nagyobb kocák jó része már megellett, de még javában folyik a malacozás. A kocák nem sokkal ellés előtt megválnak a kondától, félrevonulnak, száraz fűből, levelekből malacozóvackot készítenek, majd megellik utódaikat. Minél nagyobb a koca, annál korábban és annál több malacot ellik. A nagy kocáknál előfordul 10-11 malac is, a fiatal, elsőként ellők nemritkán csak 2–3 utódot hoznak világra.

A malacok életük első napjaiban fokozottan kitettek az elhullás veszélyének. Egy átlagos 5–6 malacos alomból 2–3 gyakran nem éri meg az egy hónapos kort, kedvezőtlen, havas, hideg télvégi, kora tavaszi időjárás mellett a megszületett malacok több mint a fele is elhullhat. Az elhullott malacok száma megnőhet olyan területeken, ahol agancskeresők lepik el az erdőt, felverve az ellővacokból a kocát, amely ilyenkor magára hagyja malacait. A malacukat korán elvesztett kocák hamarosan újra búghatnak, és késői almot vetnek. Ugyanez történik, ha a kocák sertéspestis miatt vetélnek el, vagy vesztik el malacaikat. 

A malacok néhány napig az ellővacokban maradnak, a koca itt szoptatja őket. Hideg időjárás esetén a malacokat túrókarimája segítségével betakarja úgy, hogy a vacokhoz összegyűjtött száraz aljnövényzetet rájuk tolja. Az első napok elteltével a felbomlott, anyai ágon szerveződő kondák ismét kialakulnak. A kocák már malacaikkal jelennek meg. A malacok gyakran keverednek olyannyira, hogy amíg a csecshűség nem alakul ki, gyakran nem az anyjuk táplálja őket. A kondát mindig a legidősebb koca vezeti, és az előző években általa ellett nőnemű utódai is csatlakoznak hozzá. Nagy állománysűrűség esetén távolabbi rokonok is egyazon kondába verődhetnek.

A vedlés már a tavaszi meleg időjárás beköszöntével elkezdődik. Először a süldők, majd a kanok vedlenek, május végére már nyári rövid, ezüstös színű csuhát viselnek. A kanok ilyenkor szinte teljesen kopaszok. A malacot nevelő kocák szőrváltása később történik. 

A malacok túlélése szempontjából meghatározó jelentősége van a koca kondíciójának. A tél végi, kora tavaszi táplálékkínálat ugyanis meglehetősen gyér. A malacok ebben a táplálékszegény időszakban – mesterséges takarmány híján – mintegy három hónapig csak anyatejjel táplálkoznak, megfelelő tejtermelésre pedig csak megfelelő zsírtartalékokkal rendelkező kocák képesek. Az ősszel, bő termés esetén, a télen is még fellelhető makk eddigre elfogy. Ebben az időszakban a vaddisznók táplálékának zömét a föld alatti növényi részek teszik ki. A fagyott föld felengedésével, a tavasz előrehaladásával a vaddisznó egyre nagyobb arányban túr ki a föld alól pajort, gilisztát és más alsóbbrendű állatokat. 

A kukorica- és borsóvetések a tavaszi időszakban kedvelt táplálkozási helye a vaddisznónak. Jó szaglása segíti az elvetett szemek megtalálásában; ilyenkor a sorokon végighaladva szinte az összes szemet megtalálja. Komoly kárt szenvedhetnek azok a zöldellő gabonavetések, amelyek tábláiban az előző évben kukoricát takarítottak be, és az ottmaradt, beszántott csöveket túrja ki, tönkretéve a vetést. 

A legtöbb föld feletti növényi részt a vaddisznó a nyárelőn fogyasztja, amikor a növények még zsengék, kicsi a rosttartalmuk. A kalászok tejesedésével egyre gyakrabban látogatja meg a gabonaföldeket, helyenként komoly mezőgazdasági vadkárt okozva. Hasonlóképpen kedveli az érő borsót, babot. A gabonában okozott kártételét könnyű megkülönböztetni a kérődzők hasonló kártételétől, a földön fellelhető „bagóról”. A bagó a kalászok fogyasztásakor a disznó szájából kieső, pelyvából és toklászból álló megcsócsált, a nyáltól összetapadt, összeállt, szivar alakú képlet.  

 

A tavaszi, kora nyári időszak egyben a vadkárelhárító vadászatok kezdete is. Nagy a felelőssége ilyenkor a vadásznak, hiszen ha tévedésből szoptató malacos kocát lő, az malacainak biztos és lassú pusztulásához vezet, ami minden jóérzésű vadásznak komoly lelkiismeret-furdalást okoz. A nyáron érő gabonatáblákon megjelenő vaddisznónak ezért érdemes figyelni a fülén lévő szőr hosszúságát, mert a malacos kocák fülén a még megmaradt hosszú, téli szőr könnyen felismerhető. Az elbírálás valamivel könnyebb a takarás nélküli vetéseken, azonban nem szabad ekkor sem elfelejtenünk, ha a disznó egyedül van, még nem jelenti, hogy nincsenek malacai. Előfordul, hogy a kondától rövid időre eltávolodik, és a malacai a konda egy másik kocájával maradnak. Mielőtt útjára engednénk a golyónkat, nézzünk a disznó hasa alá, próbáljuk meg oldalról megpillantani a kanok nemi szervét borító pamacsot, vagy éppen a kiszopott csecseket. Ha pedig a disznó háttal áll, a kanok heréi jól látszanak.

Különösen rossz látási viszonyok mellett könnyen tavalyi süldőnek hihetjük a fiatal kocákat is, hiszen nincs olyan nagy méretbeli különbség a fejlett süldők és a kisebb kocák között. Ráadásul a süldők jó része már vezethet malacot, vagy éppen vemhes lehet.

Még nehezebb az elbírálás, ha a disznó érő gabonatáblában van. Itt általában csak a nagyobb méretű példányok háta, testének felső része látszik ki, az esetleg általuk vezetett malacok teljesen takarásban maradnak. Ráadásul a disznó nemi szervének szemrevételezésével sem tudjuk megállapítani ivarát, hiszen az is takarásban van. Ilyenkor, ha nem tudtuk a disznót elbírálni a gabonatáblába történő beváltás előtt, semmiképpen ne tegyünk lövést. Inkább riasztással próbáljuk megelőzni a vadkárt.

Vadászat előtt itt is meg kell tennünk a megfelelő előkészületeket. Mindenekelőtt a lehetőleg 7 mm-nél nem kisebb kaliberű fegyverünkhöz megfelelő lövedéket kell választanunk. A magas szárú gabonában történő vadászaton a golyót könnyen eltérítheti a növényzet. Segít, ha nem túl nagy kezdősebességű lövedékkel, nagyobb kaliberű fegyvert használunk, például 8×57-est vagy 9,3×62-est. Célszerű továbbá keményebb lövedékmagot választanunk, amely nem fröccsen olyan könnyen szét valamely kalászon.

Fontos a jó fényerővel, illetve szürkületi értékkel rendelkező cél- és keresőtávcső használata, mert a disznó általában későn mozdul, már rossz látási viszonyok mellett. A jogszabályok – a róka mellett – a vaddisznó éjszakai vadászatát is megengedik. Sokat segít, ha céltávcsövünk világító pontos szálkereszttel rendelkezik.

Kötelező felszerelési eszköz a keresőlámpa, és a szokásos kellékek sem hiányozhatnak a hátizsákunkból: az elsősegélynyújtó csomag, azonosítójel, zsigerelőkés, szúnyogriasztó, ülőpárna, víz a kézmosáshoz, az elejtett vad mozgatásához kötél, szíj, kampó vagy más alkalmatosság. A törvény, a hatóság előzetes engedélyével, lehetővé teszi fényszóró/fegyverlámpa használatát, de kizárólag vadkárelhárító vadászaton. 

A vadászat módja leggyakrabban lesvadászat. A legjobb egy minél magasabb építésű és ezáltal a földre jó rálátást nyújtó magasles, de kedvező terep- és szélviszonyok mellett vadászhatunk földi lesből, vagy a földön megfelelő takarást és jó kilátást keresve.

Ha megfelelő nagyságú területen van lehetőségünk vadászni, eredményes lehet a cserkelés, amit akár egész éjszaka is folytathatunk, egyik táblát a másik után felkeresve. Ennek a vadászati módnak gabonatáblákon viszont éppen az a veszélye, hogy a vaddisznót leggyakrabban már csak a magas növényzetben tudjuk megpillantani, ahol a kisebb disznók, malacok már nehezen észlelhetők. A vaddisznó a takarást nyújtó gabonában már nyugodtan viselkedik, biztonságban érzi magát, ezért jó eséllyel közelre rá tudunk csúszni, hogy biztosabbak legyünk a lövés kimenetelét illetően. Jó széllel a nyílt vetésen turkáló vaddisznót is észrevétlenül megközelíthetjük, ha nem mozdulunk, amikor a disznó felénk néz. A vaddisznó látása ugyanis rossz, ha nem mozgunk, sötétben nehezen különbözteti meg alakunkat a környezettől.

Ha lövést tettünk, ne felejtsük el ellenőrizni a találat jeleit a rálövés helyén, és a sebzett vadat lelkiismeretesen utánkeresni. Különösen a nagyobb testű, vastag zsírréteggel rendelkező vaddisznók gyakran nem, vagy csak gyengén véreznek, az pedig köztudott, hogy a disznó gyengén jelzi a lövést. Ezért a rálövés helyszínét gondosan vizsgáljuk meg vért, ennek híján vágott szőrt, csont- vagy hájdarabot keresve. Ha nem is találunk ilyet, a találat legkisebb gyanúja esetén is tegyünk meg mindent a disznó felkutatására. Keressük meg az elugró vad csapáját, s ha tudjuk, kövessük minél tovább, vagy egyszerűen csak menjünk az elfutás irányába, vért keresve. Ha pedig kell, másnap reggel, jó látási viszonyok mellett folytassuk a keresést, kutyát is használva.

Az elejtett vaddisznónak a szokásos módon adjuk meg a végtisztességet, és zsigereljük ki. Ha nem túl meleg a hajnal, és sietünk tovább vadászni, elég, ha meglékeljük a vaddisznót, vagyis a hasfalat és a gyomrot átszúrva lehetővé tesszük a gázok eltávozását, és a rothadási folyamat lefolyásának késleltetését. Azért is célszerű a zsigerelést mellőzni ilyen esetben, mert, ha a kizsigerelt disznót hagyjuk ott, akár csak rövid időre is, a legyek beköpik. A lékeléssel azonban csak különösen indokolt esetben elégedjünk meg, a nyári melegben ugyanis a hús könnyen befülled.

Szállítás előtt végezzük el a kötelező adminisztrációt. Ha szervezett vadászaton többen vettünk részt, és több vaddisznó esett, törekedjünk arra, hogy az elejtett állatokat a vadászháznál, vagy más megfelelő helyen helyezzük terítékre, és itt is adjuk meg a tiszteletet, lehetőleg kürttel. Ne feledjük, minél több hagyományos szertartást alkalmazunk, annál emlékezetesebb lesz a vadászat. 

Nyolchetes kortól a malac csíkozottsága kezd elmosódni, és öt hónap után gyakran már fel sem lehet ismerni azt. A malacból süldő lesz, és a süldők egyre gyakrabban kerülnek konfliktusba egymással és anyjukkal. A vonuló kondát a süldők visítása alapján messziről meg lehet hallani. Megfelelő fejlettség elérése esetén, körülbelül féléves korukban, a koca elveri a kondától a kansüldőket. Ezek kisebb-nagyobb kansüldőkondákban, olykor egyedül járnak, koca vezetése nélkül, néha messzire kóborolva születési helyüktől. A kocasüldők helyhűsége nagyobb, ritkán távolodnak el az anyai kondától, illetve annak területétől. A süldők két ivarának ilyen elkülönülése a beltenyésztettség elkerülése szempontjából jelentős, mert a közeli rokonok párosodásának valószínűsége lecsökken.

Az ősz beköszöntével a vaddisznók téli csuhát öltenek. Ebben az időszakban a legnagyobb a táplálékbőség, amire szükség is van, mert a téli időszakra megfelelő kondíciót kell szerezniük a disznóknak. A süldők, különösen a későn születettek között a kemény tél beálltával jelentős elhullás lehet, a kocák magzataik egy részét nem tudják kihordani, azok elhalhatnak. Bár a föld feletti növényeket (leszámítva a kultúrnövényeket) ősszel már nem fogyasztja, és az elfogyasztott állati eredetű táplálék is kevesebb, mint nyáron, a disznó nem éhezik, mert sok mag- és gyümölcsterméshez jut. Jó makktermő években a disznók tekintélyes zsírréteget halmoznak fel a test szinte minden részén, ilyenkor a legnagyobb a következő év szaporulata. Ebben az időszakban a kukoricában okozhat nagyobb kárt. Ha kukoricát nem takarítják be időben, a késő ősszel is lábon hagyott kukoricatábla termését tönkre tudja tenni. Ilyenkor nem csak az elfogyasztott kukoricaszemek jelentik a kárt, hanem rengeteg cső a földre kerülve pocsékba megy. 

Szarvasos területen szeptemberben még többnyire a szarvasbika vadászata folyik, ezt követően azonban egyre nagyobb jelentősége van a vaddisznó egyéni és társas vadászatának. Az egyéni vadászati módok közül ebben az időszakban a legjelentősebb a lesvadászat. Ősz elején érdemes kiülni egy-egy kukoricatábla vagy tarló mellé. Ha az erdő és a kukoricatábla között kellően széles füves pászta vagy út van, a vadászat könnyebbé válik. Segíti a vadászatot a kukoricába vágott lőcsillag, amely sokszor már a szeptemberi bikavadászatra elkészül, de a vaddisznó vadászatán is jó hasznát vehetjük. Jó eséllyel vadászhatunk az erdőben is, ha visszaváltóra ülünk ki, vagyis a mezőgazdasági területről reggel visszatérő vaddisznók váltóját álljuk el.

A lesvadászat egy másik módja, a szórón történő vadászat különösen eredményes, ha a szóró jól kezelt, vagyis rendszeresen feltöltött, és jó a fekvése. Ha kellően nagy terület áll rendelkezésünkre több szóróval, igen eredményes vadászatot folytathatunk úgy, hogy egy-egy holdvilágos éjszakán végigjárjuk a szórókat. A szórón táplálkozó vaddisznók egy-egy keresztnyiladék vagy a sűrűben vezetett cserkelőút takarásában könnyen megközelíthetők, és lövést tehetünk a földről, vagy akár magaslesre felmászva. Éjjeli vadászatunk során akár vissza is térhetünk egy már meglátogatott szóróhoz, még akkor is, ha lövést tettünk róla; nagy vaddisznósűrűség esetén ugyanis a szórót különböző időben több konda vagy egyedülálló kan is látogathatja. Ezek ritkán töltenek el a szórón fél, maximum egy óránál hosszabb időt. Ez a vadászati mód persze már a lesvadászat és cserkelés kombinációja. Eredményesen cserkelhetünk a hajnali órákban is, akár az erdőn belül, megkísérelve elvágni a pihenőhelyükre beváltó disznók útját, de eredményesek lehetünk egy-egy kukoricatábla mellett végighaladva. A vaddisznók törésének hangjából tudjuk meghatározni haladási irányukat, és eléjük tudunk vágni, ha azt a szélirány lehetővé teszi.

Az ősz előrehaladtával, a lomb ritkulásával egyre nagyobb eséllyel szervezhetünk vaddisznóhajtást vagy terelést. Egy adott területen túl sokszor nem lehet alkalmazni, hiszen oly mértékben megzavarja a terület vadállományának nyugalmát, hogy a „túlhajtott” területen a disznóhajtásokat követő időben az egyéb vadászatok (les vagy cserkelő vadászat, barkácsolás) a legtöbbször hetekre eredménytelenné válhat.

A vadászat végén közös terítéket kell készíteni, aminek külön szabályai vannak. Az elejtett vadat egyenes sorokba és oszlopokba kell rendezni, hogy bárhonnan nézve mértani alakzatot mutasson. A teríték sarkain tűznek kell égni, s a teríték körbeállására is külön szabályok vannak. A leggyakoribb, hogy az egyik oldal a vadászoké, a másik oldal a hivatásos vadászoké, segítőiké, a teríték hátuljánál a hajtók és a kutyások sorakozhatnak fel, de előfordul más elrendezés is. A napi eredményről a vadászat vezetője jelentést ad a vadászok vezetőjének, s ma már alig elképzelhető nagyobb disznóhajtás a vadászkürtösök részvétele nélkül, akik keretet adnak a vadászatnak és a végtisztesség megadásának. 

A januári hajtásoknál már óvatosnak kell lennünk, nehogy ellővackát elhagyott, korán malacozott kocát ejtsünk el. Februárban pedig vaddisznóhajtást szervezni már vadásziatlan. 

A vaddisznók párzása, a búgás már október végén elkezdődhet, de jellemzően novemberben-decemberben zajlik. Ha sok a fiatal állat a területen, a búgás még januárra is áthúzódhat. Egy kondán belül az ivarérett példányok ivarzása kis időbeli eltolódással ugyan, de jól szinkronizáltan, szinte egyszerre történik. A fejletlenebb süldők viszont a búgási időben többnyire nem érik el azt a küszöb testtömeget, ami az ivarzás beindulásához szükséges, így később veszik fel a kant.

Az ivarzó kondához egy vagy több kan csatlakozik. A nagyobb kanok elverik a kondától a kansüldőket, és egymással is komoly harcokat vívnak. Ennek során oldalvágásokkal próbálkoznak. Az éles agyarak azért nem okoznak nagyobb kárt a disznókban, mert a kanok vállrészén erős páncél alakul ki a megvastagodott bőrrétegből, amit az állat sár vagy gyanta felkenésével még meg is erősít.

Párzás előtt a kanok habos nyálat kennek a fák ágaira, néha a kocára is, ezzel mintegy megjelölve birtokukat. A kocával szemben állva a kan nyáladzik, és csattogtatja az agyarát. A nyálban levő szaganyag hatására a koca hajlandó felvenni a kant.

Télen a vaddisznó táplálékának zömét, az esetleg megmaradt makk mellett, főként a föld alatti növényi részek teszik ki, főként gumós gyökerek. Hómentes enyhe időben még ebben az időszakban is szívesen turkál réteken, füves útpadkákon pajor és más rovarok után. A tél vége felé aztán elkezdődik a malacozás fő ideje. 

mutass többet mutass kevesebbet

A kategória legkedveltebb kiadványai