Gyakorlati Tudástár (PDF)
kategóriák

Hagyományos és precíziós kukoricatermesztés - Kukorica. A nemzet aranya I.

Szerző: Dr. Nagy János
újdonság
Ár: 3000 Ft
Kosárba
pénztárhoz

Digitális kiadvány
 A kukorica éves termelése 15 évvel ezelőtt 645 millió tonna volt, napjainkban ez egy milliárd tonnára nőtt. Eközben a világ népessége 6,4-ről több mint 7,7 milliárdra nőtt, az egy főre eső kukoricafogyasztás közel 25%-kal emelkedett. A tényleges termelési érték meghaladja a 160 milliárd dollárt. Magyarországon nagy gond, hogy a kukorica országos termésátlaga erősen ingadozik. Ezen egyedül a termőhelyre adaptált, hibridspecifikus kukorica-termesztéstechnológiák fejlesztésével lehet javítani. Alkalmazásuk pozitívan befolyásolja a gazdasági eredményt, a termésbiztonságot, és a kémiai anyagok használatának csökkentésével kíméli a környezetet és védi az emberi egészséget.
Jelen kiadványunk a nyomtatásban is megjelent KUKORICA – A nemzet aranya c. kiadvány talajművelés és vetés fejezeteit tartalmazza, kiegészítve a kukoricatermesztés ökonómiája résszel. A Gyakorlati Tudástár sorozatban a továbbiakban a kukorica trágyázása, öntözése, növényvédelme, szárítása és tárolása, valamint vetőmagtermesztése témakörök fognak önálló kiadványként megjelenni.

mutass többet mutass kevesebbet
Terjedelem: 103 oldal
ISBN/ISSN: ISBN 978-963-575-068-9
Kiadó: Szaktudás Kiadó Ház

Tartalomjegyzék:

Bevezetés 
1. Precíziós kukoricatermesztés 
2. Vetésváltás, monokultúra 
3. A kukorica talajművelési rendszere 
3.1. A talajművelés hagyományai 
3.2. a kukorica talaj-előkészítése korán betakarított elővetemények után 
3.3. A kukorica talaj-előkészítése későn betakarított elővetemények után 
3.4. Másodvetésű kukorica talajművelési rendszere 
3.5. A kukorica talajművelési rendszereinek értékelése szántóföldi tartamkísérlet eredményei alapján 
3.6. A kukorica talaj- és környezetkímélő művelési rendszerei 
3.7. Precíziós lazítási terv készítése 
4. Vetés 
4.1. A vetés ideje 
4.2. A vetés mélysége és egyenetlensége 
5. A növényszám 
5.1. A növényszámkísérletek eredményei 
5.2. A növényszám és az eltérő genetikai adottságú kukoricahibridek 
5.3. A növényszám és a tápanyag-ellátottság 
5.4. A növényszám és az évjárat 
5.5. A növényszám és a talajművelés 
5.6. A növényszám, a termésképző elemek és a minőség 
5.7. A növényszám, az évjárat, az egyedi levélterület (La) és a levélterület-index (Lai) 
6. A kukoricatermesztés ökonómiája 
6.1. A termesztés munkaműveleteinek ökonómiája 
6.1.1. A termőhely megválasztása 
6.1.2. Biológiai alapok 
6.1.3. Talajművelés 
6.1.4. Tápanyag-gazdálkodás 
6.1.5. a vetés szervezése 
6.1.6. Növényápolás 
6.1.7. Öntözés 
6.1.8. Betakarítás, szárítás 
6.2. a kukoricatermesztés speciális gazdasági jellemzői 
6.2.1. a kukoricatermesztés eredménye száraz- és öntözéses gazdálkodásban, csernozjom- talajon (esettanulmány) 
7. A kukorica piaca 
7.1. A kukorica világkereskedelme 
7.2. Az Európai Unió és a hazai kukoricapiac 

mutass többet mutass kevesebbet

Olvasson bele:

A növényszám
5.1. A növényszámkísérletek eredményei
A hazai, illetve külföldi növényszámkísérletek, amelyeket a kutatóintézetekben, egyetemeken és tartamkísérletekben állítottak be, jelentősen hozzájárulnak a kukoricahibridek növényszám-reakciójának megismeréséhez, és a kiemelkedő terméseredményt biztosító optimális növényszám meghatározásához (Huzsvai és Nagy 1994, Sárvári és Széll 1998, Nagy et al. 1999, Berzsenyi és Dang 2004, Pepó 2005, Sárvári 2005, Széll et al. 2005).
Magyarországon az első szabatosnak mondható tőszámkísérletek eredményeit Berzsenyi-Janosits közölte 1953-ban, majd I’só (1958) foglalta össze a többéves martonvásári és országos kísérletekből levont következtetéseket. A növénysűrűség hektáronként jelentősen emelkedett, hiszen 8, 12, 16, majd 24 ezer tő/ha lett a javasolt tőszám. Ekkor dőlt meg az a nézet is, hogy a „nagy testű” kukoricák nagy, míg a „kis testűek” kis tenyészterületet igényelnek. Bajai (1959) bizonyította a kukorica levélfelülete és a tenyészterület különféle alakjai közötti összefüggést. Győrffy (1976, 1979) I’só munkáját folytatva feltárta a növényszámhatás legfontosabb tényezőit, valamint termesztési összefüggéseit. Kimutatta, hogy a kukoricahibridek növényszámoptimuma az ötvenes években hektáronként 35–40 ezer, a hatvanas években 50 ezer, míg a hetvenes években 55–60 ezer volt. Megállapította, hogy az optimális növény- szám a termesztendő hibridtől, a táj csapadékviszonyaitól, a talaj vízgazdálkodásától és a tápanyagellátás szintjétől függ. Pintér et al. (1981, 1983) kutatásaikban szintén összefüggést mutattak ki a kukorica termése és a tenyészterület nagysága között.
Külföldi irodalmak még korábbi kutatásokat ismertetnek. Hudson már 1941-ben a kukoricanövény tőszámreakcióját jellemző függvény leírásán dolgozott, és ennek eredményeként parabolikus függvényt illesztett a termésértékekre. Később Lang et al. (1956) erősítik meg eredményeit. Duncan (1958) lineáris összefüggést talált a növényszám és a kukorica egyedi termésének logaritmusa között.

5.2. A növényszám és az eltérő genetikai adottságú kukoricahibridek
Nagyszámú szakirodalom foglalkozik a különböző korszakokban nemesített hibridek vizsgálatával, összehasonlító elemzésével, illetve a hibridek optimális növényszámának meghatározásával eltérő környezeti feltételek esetén. Legkorábban Lang et al. (1956) írásából kaphatunk adatokat arra vonatkozóan, hogy az egyes hibridek eltérően viselkednek a növényszám sűrítésére.
A hibridkukorica 1930. évi bevezetésétől számítva a kukorica átlagtermése több mint négyszeresére növekedett az USA-ban. Duvick (1984) igazolta, hogy a növénydenzitás fontos faktor volt az 1970-es és az 1980-as években bevezetett hibridek termésnövekedésében. Prior és Russell (1974) bizonyította, hogy a bőtermő fajtáknak széles az optimális növényszámtartománya, míg a kevésbé bőtermő egycsövű fajtáknak szűk.
Russell (1968, 1984, 1991) vizsgálatai szerint a ’40-es évek hibridjei negatívan reagáltak a növényszámra, a ’70-es és ’80-as évek hibridjeinek reakciója pozitív volt. A ’80-as évek hibridjei adták a legnagyobb átlagos termést a növényszámnövelés hatására. Ezeknek a hibrideknek megvan az a képessége, hogy hasznosítani tudják és terméstöbblettel hálálják meg mind a N-műtrágyázást, mind a nagyobb növényszámot, így e két tényező kumulatív hatása érvényesült a termésben. Aldrich és Leng (1973) szerint a HY×OH 43 hibrid hosszú ideig a legjobb terméshozamot képes produkálni magas sűrítés mellett. A WF 9×C 103 hibrid viszont ennek pontosan ellentéte.
Magyarországon Győrffy (1979) – ismertetve Varga Klára kísérleti eredményeit – megállapította, hogy szoros összefüggés van a nagy növényszám tűrése és a proterandria között. Azok a hibridek, melyeknek a nővirágzása sűrű növényállományban jelentősen késik, rendszerint nem bírják a nagy növényszámot. Szundy (1978) két termőhelyen, 10 szülőpartnerrel végzett kísérleti eredményei alapján megállapította, hogy a tenyészterület csökkentése növelte a hektáronkénti, és általában csökkentette az egyedenkénti szemtermést. Berzsenyi (1990) azokat a genotípusokat, amelyek sűrítésre kevésbé érzékenyek, és ezáltal kisebb mértékű az optimum utáni terméscsökkenésük, tőszámra toleráns hibrideknek nevezte.
Tollenaar (1991) az 1959 és 1988 közti időszak hibridjeinek eredményeit értékelve megállapította, hogy az új hibridek jobban tolerálják a magas növényszám okozta stresszt. Ennek oka a jobb fényhasznosításban rejlik. Mérések bizonyítják, hogy a szárazanyag-akkumuláció a szemtelítődés időszakában az új hibrideknél gyorsabb, valamint azt is, hogy a régi hibridek fotoszintetikus aktivitása az érés idején csökken. Tollenaar egy korábbi (1989-es) munkájában azt is kiemeli különbségként, hogy a sűrítést jobban tűrő hibrideknél a harvest index (HI) csökken a sűrítéssel, kisebb lesz a növényenkénti levélterület, magasabb denzitásnál éri el a fényabszorpció-maximumot.
A túl sűrű vagy a túl ritka növényállomány alkalmazása egyaránt terméscsökkenést okoz (Csaláné 1992). A termőhely elsősorban a csapadékviszony függvényében határozza meg a különböző genotípusú hibridek termését, továbbá módosítja azok tőszámreakcióját.

A Szegedi Gabonatermesztési Kutatóintézetben tízéves kutatómunka eredményei alapján megállapították, hogy a genetikai haladás nemcsak a hibridek termőképességének növekedésében mérhető, hanem a növényszám-reakciójukban is (Németh et al. 1982). A martonvásári hibridek növényszám-reakcióját vizsgálva megállapítható, hogy a folyamatos növény- számkísérletek eredményei jól tájékoztatnak az új kukoricahibridek tenyészterület-igényéről, a tapasztalatok alapján elősegítik a fajták/hibridek kiválasztását és a helyes növényszám alkalmazását (Varga 1991).
A kutatási eredmények arra is rávilágítottak, hogy a hibridek optimális növényszáma a genotípustól is függ (Allison 1969, Bunting 1971, Nagy és Bodnár 1986, Pintér 1986, Győrffy 1988, Sárvári 1988, Berzsenyi 1989, Berzsenyi et al. 1994, Széll 1994). Nagy (2000) és Sárvári (1995, 2003) ezért felhívja a figyelmet a hibridspecifikus termesztéstechnológia alkalmazására. Ennek fontosságát Pepó et al. (2002) vizsgálatai is alátámasztják. A hektáronkénti tövek számának tervezésénél a vetésidőt is figyelembe kell venni (Sárvári és Széll 1998). A vetésidőt a többi termesztési tényezővel, így a megfelelő növényszámmal összhangban kell az egyes hibridekre adaptálni (Sárvári et al. 2002). A szakemberek egy része előnyben részesíti azokat a hibrideket, melyek termésmaximumukat alacsonyabb denzitás mellett hozzák, ezáltal kisebb a növényállománynak a vízfogyasztása, és kevésbé lesz aszályérzékeny az állomány (Menyhért 1988).

Tollenaar (1992) és Duvick (1997) is megállapította, hogy a régebbi és az újabb hibridek közötti különbségek nagyobbak nagy növényszámnál, rámutatva arra, hogy az újabb hibridek jobban tudják hasznosítani a nagyobb növényszámot. Fasoula és Fasoula (1997, 2000) a növényállomány potenciális termésének három komponensét különbözteti meg: (a) növényenkénti potenciális termés a kompetíció hiányában, (b) stresszel szembeni tolerancia és (c) reakcióképesség az inputokra. A kompetíció hiányában számított növényenkénti potenciális termés fontosságát – mint a területegységre vetített potenciális termés egyik komponensét – Yan és Wallace (1995), valamint Duvick (1997) is hangsúlyozva megállapította, hogy a növényállomány terméspotenciálja jobban függ a növényenkénti potenciális terméstől, mint a denzitástoleranciától.
Az új hibridek toleránsabbak a nagyobb növényszámmal szemben, s ez erős tőszámfüggőséget jelent, mivel ezek a hibridek maximális termésre csak nagyobb növényszám esetén képesek. A növényállomány sűrítésével a kelési egyenetlenségek fokozzák az állomány heterogenitását, termésveszteséget idéznek elő, mivel a hiányzó növények melletti egyedek a terméscsökkenést csak kismértékben tudják kompenzálni nagyobb egyedi többletterméssel (Tollenaar 1992, Duvick 1997, Fasoula és Fasoula 2000, Tokatlidis és Koutroubas 2004). A termesztőknek ezért olyan hibridekre van szükségük, amelyek egyesítik magukban a nagyobb növényszámmal szembeni toleranciát a nagyobb egyedi szemtermés-produkcióval. Könczöl (2018) vizsgálatai bizonyították, hogy a modern hibridek – az évjáratok kiszámíthatatlansága ellenére – alkalmasak a magasabb tőszámon történő eredményes termesztésre.
Négy eltérő éréscsoportot reprezentáló korszerű hibrid tőszámreakcióit összesítve (2008–2015) Árendás et al. (2019) megállapították, hogy a vízellátottság intenzíven trágyázott talajokon is meghatározó tényezője a termés mennyiségének. A száraz és a csapadékos évek között mért különbség a legritkább kukoricaállományokban (30 000 tő/ha) is meghaladta a
2 t/ha mennyiséget. Az átlagosnál szárazabb években az optimális növényszám 73 500 db/ha, az ehhez tartozó szemtermés mennyisége 8,96 t/ha volt (5.1. ábra).

 
5.1. ábra. A kukorica növényszám-reakciója száraz és nem száraz
évjáratokban, Martonvásár, 2008–2015
(Forrás: Árendás et al. 2019)

Az optimális állománysűrűség a hibridek tenyészidejétől függően is változik. A növényszám-tartomány a legkorábbi hibridnél (FAO 310) a legszélesebb (60 000–87 000 növény/ha). A fajták tenyészidejének hosszabbodásával a tartomány szűkebb. A legkésőbb érő, a korainál több termésre képes hibrid esetében (FAO 460) az 50 000–73 000 növény/ha állománysűrűségnél a legkedvezőbb nyolc év átlaga alapján (Árendás et al. 2019).

mutass többet mutass kevesebbet

A kategória legkedveltebb kiadványai